11.
(X. Y. rejtett vallomásai)
„Veszélyes dolog: nem felismerni a veszélyt.
Pedig beteges tünetei vannak… Például: rajtunk is már több évtizede letesztelték ama borzalmas »művészeti« receptjeiket. Egyikük (Hermann Nitsch) ellen már a kiállítása megnyitóján tüntetni akartam, de nem engedtek… Bánt, ha az aljas dolgokat kifundáló álművészek művészetnek mondják/hazudják a parlagias gondolataikat. Nekem el is hihetik, hogy csak egy eszement, romlott lélek, élvezheti alattomban – a destrukciót! Hogy téveszthetnéd össze a rosszat és a jót? Csak akkor, ha összekevered a felelőtlen meddő gondolatokat a művészi szabadsággal. Ha a mester becses munkaeszközeit kőkori szakócával, vasdorongokkal, műanyagokkal, kutyaütő szerszámokkal, kaszabolókésekkel kívánja helyettesíteni, akkor elmehet inkább hentesnek vagy ócskavasasnak…
A legújabb kor legnagyobb veszélye és szégyene nem az, hogy csak ennyit tud, hanem hogy mer hazug lenni! Szókimondó szószólói olykor nagy hévvel torzítanak, félrebeszélnek, hamisítanak. A Harmonia caelestis korszerű(sített) kantátái manapság szinte csak arra biztatnak, hogy légy bátor, szókimondó és mindenáron korszerű – de nem azt, hogy légy igaz. Viszont lehetsz akár: korlátok nélkül esztelen. A provokatív szándék pedig sokszor csupán arra biztat, hogy menj is fejjel a falnak, hogy megtapasztalhasd az önsebzés öncélú fájdalmait… Ezért nem baj, ha szabadon törsz, sőt törj és zúzz élvezettel, elemezgesd a mesterséges eróziót, a dinamikus semmit, és semmit-mondásokból építs oltárt, állíts fel torz képleteket, gyönyörködj a semmit-mondásban és az öntömjénezésben… Vagyis: légy elvakult. Valósítsd meg önmagadat, s ha netán jónak látod, akár ölj is öncélúan (egyelőre csak állatokat). Kamerák előtt festékként ereszd ki az állat vérét, és készíts vele mázolmányokat: öld meg a vásznat is! Feszíts nemtelen, tömzsi héroszként a hófehér köpenyedben, mint valami sebész, és a segédangyalaid, asszisztenseid bálványként imádjanak. Tanítványaid körében élvezd a Mester tündöklő zsenialitását. Hadd csorgassa a nyálát az az élemedett álmodozó Narkisszosz…”
Populáris és vagánykodó allűrök
„További tünetek: sokszorozd meg magad, és próbálj Istenként élni. Neked való-é, hogy azt tégy, amit csak akarsz? Ha igen, akkor menj szembe mindennel. Légy vakmerő. Ne félj, sokan követnek majd. A szent imádságokat olvasd fel fennhangon, de fordított előjellel! De ne csak a magad ura légy, légy alaptalan fontosságtudatú, udvariatlan bunkó másokkal. A régi jelképeket becstelenítsd meg. Még a Keresztrefeszítettet is lemeztelenítheted. Attól leszel igazi hős, ha meggyalázod vagy megcsonkítod. Láncold is le, és ne engedd leszállni ama keresztről… Akár pop-artos, akár nem a stílusod: a mellébeszélés hangján szólj. Majdnem mindegy, hogy mit. Ha jó a csattanó, imádni fognak, legyen bármiféle elvtelenség a programod. A lényeg: hogy merj bátran alpári és páratlanul szemtelen lenni. Vállald fel a műveletlenségedet is, s lépj bátran a nép közé… Kőkemény művész légy, más választásod ne legyen. Központi figurája, eredményes fattya a művészetnek, ha mindez nem elég: légy ikonoklaszta is, a tudatrombolás korszerűbb a korszerűbbnél: következetes híve légy csak önmagadnak!”
Vallomás
„Lehetne keseregnünk mindazon ocsmányságok felett, amit már a világ legszentebb művészetszentélyeibe beengednek az Ön-megváltók. Ám mit látnak manapság szemeink? Mostanra már a sok demokráciától (írd le nyugodtan: de-mocsok-rációtól) megcsömörlöttem. Ezek az új senkik bizonyára teljesen megőrültek: művészek-e, akik az ülepükből csorgó festékekkel mázolnak meztelenül, transzba esve, s a vakságot válogatott trágárságokkal ötvözik? És az önromboló engedékenységéről meglágyult híres norvég kormány milliókat szór a disznók elé… hogy valóra váltsák a művészet obszcén kivégzését, genocídiumát… Mert minél agyamentebb, perverzebb valami, annál többre értékeli… a frusztrált, beteges, pederaszta, hagymázas gondolkodású, időszerűségeken gondolkodó művészeket. S azok kapnak szárnyra, és jó pénzért el is követik a válogatott, újabbnál újabb garázdaságokat. Művészetnek hazudják a rémséges projektjeiket, s ha kell, meg is magyarázzák a beteges, gyalázatos, ocsmány módon plagizáló »jelenéseiket«. Valóra váltják hát Bosch egykori szürrealizmusát? Kincses ötlettárházként használják ugyan a bővérű látványképeit, de még a babonás rémálmait, jól megfestett világvége-vízióit is meggyalázzák.
De mondok mást: mert mostanra már ez sem elég. A hírkeltő perc-emberkék ügyeskednek, s a művészetükbe minduntalan belecsusszan valamiféle ügyes politikus ármánykodás. Mert nyilvánvaló, hogy az emberi nem összes undor-élményeit a művészet púpjára telepítenék. Nem fasizmus ez már, és nem is kommunista parancsuralom. Csupán a józan ember(ies)ség, a humánum megcsúfolása, és igenis! Rémtett az emberi kultúra ellen. Minden jó ízlést elföldelni kívánó, aljasító totalitarizmus. A nemesített emberi kultúra szelídsége ellen fellázadt a művészinek mondott terror. S mindezen hanyagságokból és hanyatlásokból a gazdag Nyugatról importálunk még és még: hogy tanuljunk belőle. Mert az nem elég, ha a rút, az ocsmány, a rendellenes összefognak, és a jóléti társadalmak közkincsévé válnak: hamarosan talán még kötelezővé is teszik.”
Profanizmusok
„De mondok még valamit: Én már évtizedek óta figyelem, hogy egyre inkább szembefordítják velünk a saját kultúránkat. A nemzetit bennünk lealacsonyítják. Amikor azt mondják, hogy elvileg csak érték létezik, meg talmi vagy igaz(i) művészet, és/vagy giccs, igazat mondanak. De létezik/van nemzeti kultúra is, amelyet mégiscsak meg kellene becsülnünk… De minduntalan azt észleljük, hogy szinte egyik művészeti ágban sem, sőt a szórakoztatóiparban sem… szinte sehol sem találjuk meg az általunk érték(es)nek tartott megnyilvánulásokat. A valós énünket, önmagunkat. A nemzettudatot kilúgozzák, a nemzeti értékeinket egyszerűen régi kacatokként kezelik… valamiféle idegenséggel, műanyag-érzettel… igen, a kishitűséggel pótolják. Nyilvánvalóan valami langymeleg, liberális katyvasszal. S ha a nemzeti kultúránkról szólnak, akkor roppant kimértséggel és csak megalázó, lealacsonyító, röhejessé tett formában. Nehogy bárki is büszke lehessen az őseire, a történelmére a hagyományaira s a nemzeti művészetére…
Azt mondja meg nekem, hogy mi célból idomítanak önmagunk ellen. És hogy mi a fészkes fenét kellene megtanulnunk az olyanoktól, akik szennyet importálnak? Elhitetik velünk a porban fetrengést? Belénk nevelik a folyton megalázkodás reflexét? A meakulpázást? A gyalázatimádást? Majomkodást? A nemzetellenesség és a nemzetietlenség lenne a jövőnk? Mert korszerűbbnek, haladónak mondják a valahonnan »Nyugatról« szalasztott időszerűségeket, és ez lenne számunkra a 21. századi művészet? Valakik idomítanak bennünket? Rossz vicc: hogy ha még nem lenne rá igény, majd idővel lesz…
Persze hogy nem vonatkozik ez mindenre és mindenkire… Hiszen mégiscsak vannak tehetséges, becsülettel alkotó fiatal művészeink. Csak mindig egyetlen dolgot tartanának szem előtt: hogy a művész, céljai elérésének érdekében, ne akarja a saját személyiségét feladni!
Ha lesz belőle írás, egyet kérek tőled: Hagyd ki a nevemet.
Vén csataló vagyok, kidőlt fa. Képeket ne kérj, senkinek sem adok… Ha valakik megszólnának, hogy mit is akarok én, nem esne jól. Tán még felelnem is kellene a piszkálódós, de emberségesnek szánt gondolataimért…”
