Két hasonló témájú, rendkívül megrázó filmet láttam. Az egyik főszereplője egy 11 éves német kislány, a másiké egy 12- 13 éves libanoni kisfiú.
A Kafarnaum – a remény útja című film (2018, rendező: Nadine Labaki) Bejrútban játszódik, főszereplője Zain, akinek a pontos korát nem tudjuk, mivel a szülei sem tudják. A film egy bírósági tárgyalással kezdődik, ahol Zain a vádlott, késelés miatt. Megismerjük a fiú történetét: egy nyomornegyedben él nagyon sok testvérével és szüleivel, akik egyáltalán nem törődnek velük, a gyerekek napjai azzal telnek, hogy az utcán található különböző munkákkal pénzt keresnek. Zain húgának megjön az első menstruációja, és ebből a fiú tudja, hogy ahogy a szülei tudomást szereznek erről, a lányt azonnal eladják, ezért igyekszik segíteni a kislánynak, hogy titokban tartsa a dolgot. Ez persze nem sokáig sikerül: az üzletet megkötik, a lányt eladják. A film ezután a fiú kálváriáját mutatja be, ugyanis elszökik otthonról, és ismeretlen helyeken próbál életben maradni. Az utolsó jelenet visszatér a kezdethez, a bíróságon vagyunk, ahol Zain vádolja a szüleit azzal, hogy a világra hozták annak ellenére, hogy nem képesek egy gyereket felnevelni. Azt szeretné, ha a bíróság azt a döntést hozná, hogy a szüleinek ne lehessen több gyereke.
A Kontroll nélkül (2019, rendező: Nora Fingscheidt) című film Németországban játszódik, főszereplője a 11 éves Benni, aki nevelőintézetből nevelőintézetbe kerül kezelhetetlen agressziója miatt. Róla megtudjuk, hogy anyja együtt él két kisebb testvérével és egy férfival, aki nem Benni apja. A film nagy része a kislány dühkitöréseit mutatja be, az újabb és újabb próbálkozásokat, hogy segítsenek neki, hogy valahogyan, valamilyen módon kezelhetővé tegyék őt. Az állandó kudarcok miatt nem fogadja már be egyetlen intézmény sem, ideiglenesen tartózkodik mindig más helyen, mindenütt bajt csinál. Anyjához nagyon ragaszkodik, az az egyetlen vágya, hogy vele lehessen, az asszony azonban – annak ellenére, hogy szereti a lányát – nem tud vele mit kezdeni, nem tudja kezelni ezt a helyzetet, és minden alkalommal megfutamodik.
Tehát mindkét film – függetlenül a gazdasági, a társadalmi és a földrajzi helyzettől – azt mutatja be, hogy a szülők gyermekükhöz való viszonya milyen szörnyű következményekkel járhat.
A filmekből nagyon sokat tanulhat az ember. Én meglehetősen sok filmet nézek, és keresem az olyanokat, amelyek annak a korosztálynak az életéről szólnak, amely a munkám szempontjából engem is érint. Bár én egy olyan gimnáziumban dolgozom, ahol többnyire igyekvő, szorgalmas, szerető nevelést kapott gyerekek járnak, mégis sajnos mindig látok olyan diákokat, akiknek a magatartásbeli, lelki zavarai a szülők nevelési problémáiból fakadnak. A gyerekek számára a legfontosabb tényező az életben a szülői odafigyelés, elfogadás, bizalom, szeretet. Meglehetősen sok olyan diákkal beszélgettem már, akik állandóan a szüleik irányukba való el nem fogadás, túl sok követelés, elvárás miatt szenvednek, akik arról számolnak be, hogy a szüleiknek soha nem elég jók. Nagyon fájdalmas volt, amikor először értettem meg egy számomra kedves diákkal kapcsolatban, aki igazán intelligens és tehetséges volt, de nem tudta magát rávenni a munkára, nem volt ereje ahhoz, hogy összeszedje magát és küzdjön az eredményért, hogy hiába teszek én meg mindent érte, nem tudok neki segíteni. Ez a diák sokat mesélt nekem arról, hogy otthon a szülei mindig elégedetlenek vele, azt mondják, hogy ő nem viszi semmire az életben, és mindent értelmetlennek és értéktelennek tartanak, ami neki fontos. Ha egy gyerek úgy nő fel, hogy nem érzi azt, hogy a szülei elfogadják őt, és örülnek annak, ami őt boldoggá teszi, akkor állandó bizonytalanságban él, nincs önbecsülése, és én, aki 15 éves korában találkozom vele, bármilyen jó szándékkal vagyok is iránta, bármennyire szeretem és biztatom, hogy csinálja azt, amit szeret, sajnos nem tudok neki igazán segíteni.
A Kontroll nélkül című filmmel kapcsolatban Dr. Máté Gábor pszichiáter felhívta a figyelmet arra, hogy a filmben mindenki a gyerekre fókuszál, de az anyával senki nem foglalkozik, pedig neki kellett volna segíteni, hogy legalább valamennyire meg tudjon birkózni a feladatával, és akkor a kislánynak is segítettek volna. Nagyon sok múlik azon, hogy a szülők hogyan viszonyulnak a gyerekekhez. Manapság arról hallunk nagyon sokat, hogy vállaljunk gyerekeket, nagycsaládot, arról viszont nemigen, hogy mit jelent a gyereknevelés. Én ezt tragikusnak tartom. Jó lenne, ha arról is hallanánk, hogy mit jelent az elfogadó, bizalommal teli környezet, ha a szülők tisztában lennének azzal is, hogy a gyerekre időt és energiát kell szánni. Ezek a filmek ezeknek a hiányoknak a tragikus következményeit mutatják meg, és sajnos tudjuk, hogy ez nem fikció.
