A tavalyi bajnoki idény végeztével kiderült, hogy a magyarkanizsai Metalmania női focicsapata ősztől az I. ligában folytatja a versengést. Az eredményt nyilván jól fogadták a helybeliek, egy földijük pedig mélyen kalapot emelt előttük. Vagy talán nem is ez a jó kifejezés: Árok Ferenc nyugalmazott munkatársunkat, egykori ausztrál szövetségi kapitányt arra sarkallta ez a kislányok által elért eredmény, hogy mélyen a zsebébe nyúljon, s 100 ezer dinárral jutalmazza meg az ilyen ajándékokhoz nem nagyon szokott lányokat. Akkor a riportunkat azzal fejeztük be, hogy kísérjék a sportrovatot, mert nem ez lesz Sir Frank utolsó adományozása. És lám: karosszékjegyzetünk írója ismét „lecsapott”, és Kishegyesre vitte az útja!
Az ajándékozás első pillanatai
Kishegyesen él ugyanis az a fiatal sportoló, aki már világraszóló eredményeket ér el, de csak úgy ímmel-ámmal figyelnek még a szereplésére, s környezete is csak most eszmél, milyen drágakő ékeskedik ebben a bácskai kisközségben. Csiszolatlan, de millió karátos, olyan, akinek a kegyeiért hamarosan több ország is verseng majd, s nevével talán már néhány év múlva a világ legnagyobb versenyein találkozhatunk.
Na de ne kerteljünk annyit, ő Világos Adrianna, aki idén gerelyhajításban és vortexdobásban három országos bajnoki címmel büszkélkedhet, s aki a most folyó hónap első hétvégéjén megtartott zentai atlétikai versenyen 79,23 méteres dobásával (vortex) korosztályában megjavította a világ idei legjobb teljesítményét!
Ő és édesanyja, Györgyi várta a Magyar Szó kis csapatát kishegyesi otthonukban, s bár az első pillanatokban Adrianna nem sejtette, mi járatban is vagyunk, Feri bátyánk közvetlen modorával pillanatok alatt feloldotta a hangulatot, röviden elmesélve kapcsolatát a sporttal, a sportolókkal, és ismertetve a csúcsteljesítményhez való hozzáállását.
Kézilabda és gerely. Miként fűződik ez a két sportág egymáshoz Adrianna esetében? A kezdetekről Györgyi beszélt: „A sporthoz már egész kiskorában közel került. Én imádtam a sportot, kézilabdáztam, majd bíráskodtam ebben a sportágban, és az edzőképzőt is elvégeztem. Adrianna elsős koráig mindent kipróbált, röplabdapályát alakítottunk ki az udvarban, vettünk pingpongasztalt, göriztünk, amit lehetett napi egy-két órában csinálni. Abban az időben azonban semmi sem volt Kishegyesen az asztaliteniszen és a karatén kívül, így jött az ötlet, hogy az iskolán belül meginduljunk a kézilabdával. Adri negyedikes volt, amikor csatlakoztunk a feketicsi Jadranhoz, s hamar felismerték a szakemberek, milyen jó dobása van a lánynak. Ekkor járt ő élete első atlétikaversenyén a diákolimpia keretében, s volt egy dobása vortexben. Na, az micsoda? – tettük fel a kérdést, és rögtön kerestük az információkat az interneten. Gyakorolt egy pár dobást, és a mérők máris biztattak bennünket, ekkora dobással megnyeri majd a versenyt. Így is történt, eljutott a diákolimpiára. Azt is megnyerte, de még akkor sem gondoltuk komolyan a dolgot, ám a következő évben már a dupláját dobta, és kiderült, hogy a 44 méteres eredményénél az országos versenyen csak egy méterrel dobott többet az országos bajnok, aki ráadásul két évvel idősebb. Ekkor kezdtünk klubot keresni. A szabadkai Spartacusszal nem tudtunk megegyezni a feltételekről, Zenta viszont nagyon örült, mert versenyzőhiányban szenvedtek. A gerelyhajítás akkor még nem került szóba, hanem úgy volt, hogy egy kis kézilabda mellett a vortexet is eldobálgatja, amikor versenyek vannak. Három hétre rá tartották meg Vajdaság bajnokságát, amelyet az idősebbek mezőnyében megnyert. Ekkor, ezen a nyáron kezdtünk igazán ráedzeni a vortexre, és a szeptemberi országos versenyen is győzött! Ez idő tájt került szóba a gerely, de az elejében nem nagyon ment, mert nem volt 4000 grammos gerelye a klubnak, tehát nem volt mivel gyakorolni. Télre aztán a kishegyesi községi tanácstól kapott egyet. Azzal kezdett el edzeni a házunk és a rendőrség közötti 35 méteres területen. Az elejében huszon-egynéhány méteres dobások sikerültek, de csakhamar már az udvarban kötött ki a gerely, kilyukasztotta a fészer tetejét, másztunk érte a fára, tehát nagyon gyorsan kicsivé vált a terület. Jól sikerült neki a téli bajnokság is, ahol a nála három évvel idősebbek mezőnyében dobogós lett, s ettől kezdve felváltva gyakorolta a gerelyt és a vortexet. Tavaly állt rá jobban a gerelyre. Őszintén szólva, nem gondoltuk, hogy ilyen jól fog menni, mert 40 méterrel fejeztük be a tavalyi évet, és a szakemberek azt mondták, a gerellyel kb. 10 méterrel lehet kisebbet dobni, mint a vortexszel. Mi már vortexben 70 méternél tartottunk, s továbbra sem volt megfelelő edzéstér, de a klub és a kishegyesi polgármester is meglepte gerelyekkel, és azokkal már 54 méternél tartott.”
Adri a kedvenc Németh-gerellyel
A zentai versenyeredményeit Táborosi László egykori szakedző hozta fel a szerkesztőségünkbe, aki felhívta rá a figyelmet, a mostani világbajnok Barbora Špotáková ilyen korában gyengébb eredményeket ért el: „Mi ezt nem pontosan így értelmeztük, hiszen nem tudjuk, hogy Špotáková idejében egyáltalán volt-e vortex. Interneten ezzel kapocslatban nem találtunk semmit, de ilyen összehasonlítást a belgrádi Sportski žurnal című sportnapilap is közölt. Ha az előbbieket vesszük alapul, tehát azt, hogy gerellyel 10 méterrel kevesebbet lehet dobni, mint vortexszel, akkor Adri valóban jól áll.”
Adritól azt kérdeztük, mennyire ösztönzi az, hogy a világon ilyen egyedülálló eredményei vannak: „Természetesen örülök az eredményeknek, s arra ösztönöz, hogy mindig jobbat és jobbat dobjak. Most már a focipályán edzek. Az atlétikai szövetség kialakított ott egy tartáncsíkot, tehát neki tudunk futni. 70-75 méterig még ott bírunk tréningezni” – mondta szűkszavúan Adri, de mi nem hagyjuk. Hogyan viszonyul eredményeidhez a Szerbiai Atlétikai Szövetség? „Megígérték, hogy januártól segítenek. Edzéstervet is kapunk. Szerbiában nincs megfelelő edző, de ígéretek szerint a horvát Sara Kolak olimpiai bajnok szlovén edzője, Andrej Hajnšek érkezik a segítségünkre, legalábbis ezt mondták Belgrádban, ahol ez az edző tartott előadást. Valószínűleg ő lesz a mentorom. Ha minden igaz, novemberben tartjuk az első közös edzést.”
Emlékkép a találkozóról (Fotó: Ótos András)
Adrinak nyilván nem egy ajánlata van már a jövőre tekintve. Árok tudni véli, hogy Újvidékre is csalogatják, ahol mindent megkapna, és szerinte ez nem lenne rossz megoldás. Az általános iskola nyolcadik osztályába járó nagylánynak azonban nyilván azt is kell néznie, olyan középfokú iskolába iratkozzon, amely összeegyeztethető az edzésekkel, így Adri elmondása szerint jelenleg Topolya a cél, már ami az iskolát illeti. „Természetesen mi is sokat gondolkodtunk a dolgon, s felvetődött több lehetőség. Egyik ilyen a szegedi sportgimnázium is, ahol Márton Anita olimpiai érmes súlylökő zentai származású edzője, Eperjesi László foglalkozhatna vele, de időközben lépett az atlétikai szövetség, és az is csábító, hogy az olimpiai bajnoknő edzője, a világ talán második legjobbjának számító edző foglalkozna vele” – mondta az anyuka.
Tovább beszélgetve Adrival, az a megdöbbentő adat is elhangzott, hogy eddig senkinek sem jutott az eszébe, hogy a sportolólányt szponzorálja, senki sem gondolt még rá, hogy az élsporthoz ösztöndíj(ak) kell(enek). Ekkor jött el pillanat, amikor Feri bácsi elővette a két borítékot. „Melyiket választod?” – kérdezte Sir Frank, Adri meg szerényen (vagy okosan?) a kisebbet választotta, amely 500 amerikai dollárt tartalmazott. Adri első döbbenetre elpirult (nem szokott hozzá ehhez a fajta nagylelkűséghez), de pillanatok alatt a fülig ért a mosoly az arcán, és megölelte Feri bácsit, akinek már csak ezért az ölelésért megérte.
Aztán Ótos Bandi kollégám vette át a főszerepet, az udvarban pózolt Adri a vortexszel és a féltve őrzött Németh-gerellyel, s a közös fotó révén nekünk is jutott egy kis szeletke a felejthetetlen emlékből.
Adri és anyukája aztán hosszasan búcsúzott tőlünk, de van egy gyanúm, látjuk mi még egymást, és sok örömet szerez még Adri Feri bácsinak és az egész vajdasági magyarságnak!
