Amikor először és élőben egyedüli alkalommal láttam Györe Lászlót teniszezni, még kis srác volt, aki toronymagasan kiemelkedett kortársai közül azon az újvidéki Szerbia–Japán alkalmi teniszpárbajon. Egyáltalán nem volt vitás, hogy mennyi adottsággal van megáldva a sportjához, és fényes karriert lehetett máris megjósolni, csak legyenek meg hozzá ugyanazok a feltételei, mint kortársainak, akik kevésbe rátermettek, útjukat mégis körültekintően egyengetik.
Nem tudom, volt-e ajánlata, hogy ugyanúgy valahol külföldön, a legjobb nevelőedzők felügyeletével, eszményi körülmények közepette csiszolja a tenisztudását, de ez már nem is fontos. Ha volt, nem mentek bele, mint korábban Szelesék, Đokovićék, Ivanovićék és Jankovićék, akiknek a csemetéi utóbb el is érték a sportág magaslatait, egytől egyig világelsők lettek. Ha nem volt, Györe eleve a nehezebb és bizonytalanabb, lépcsőzetes és számos buktatót rejtő útra volt ítélve.
Hogy lenne képessége a legtöbbre, megmutatta annak idején a legrangosabb ifjúsági tornákon, később viszont, amikor az ITF-versenyekről a magasabb fokra, az ATP-tornákra kellett váltani, gyorsan kiütközött a serdülő- és ifikorban valamiért nem vett leckék hiánya. Amire másnak, például Szeles Mónikának és Novak Đokovićnak csak két vagy három év kellett, Györe még a hetedik idényt taposva sem érte el, bár napról napra közelít hozzá.
Adott esetben teljesen mindegy, hogy Györe mire vitte az e heti Rio de Janeiró-i tornán. E sorokhoz legyen elegendő, hogy le tudott győzni valakit a legjobb tíz közül, méghozzá az adott borítás egyik legjobbját, akivel a nagy négyes tagjai sem mehettek biztosra. Hagyjuk figyelmen kívül azt is, hogy Dominic Thiem esetleg sérüléssel bajlódik. Egyrészt, mert jó régen Björn Borg is kimondta, hogy aki sérült, ne lépjen pályára, ha pedig mégis ott van, nem tekinthető sérültnek, másrészt, mert a sérültekkel is tudni kell játszani, amiről például Viktor Troicki tudna elmondani néhány számára szomorú történetet.
Györe pályafutása egy pillanatában, amikor a profi tenisz kezdeti kudarcait nem tudta megemészteni, pszichológusi segítségért folyamodott. Ez telitalálatnak bizonyult, mert amikor a lelkülete megerősödött, vagy pedig csak szépen a helyére billent, a játék és az eredmények is megváltoztak, s idővel olyan játékos hírében állt, aki nem roppan össze a pályán, hanem gyakran tud fordítani a leglehetetlenebb helyzetekből is. Ugyanazon a napon, amikor Györe legyőzte a ranglista 8. helyezettjét, négy másik szerbiai játékos mutatta meg, hogy már az első kihagyott lehetőség után nem képes meccsben maradni. Krajinović, Lajović, Danilović és Jorović – utóbbi ugyan pályafutása talán legjobb eredményének kivívása után – a négy párharcban együttesen is csak 15 játékot nyertek, és az elveszített első játszma után a másodikban mindössze hármat.
Legyen megemlítve, hogy a Thiem elleni volt Györe 50. ATP-meccse. Fogjanak szavamon, hogy nem kell újabb 50-et várni egy hasonló szép eredményhez.
