Ha tekéről van szó, mi itt Szerbiában megszoktuk a jó híreket. Különösképp érvényes ez a vajdasági magyarokra, hiszen közülünk került ki minden idők legjobb játékosa, Zavarkó Vilmos, s őt olyan kiválóságok követték a válogatottban, mint Ernyesi Róbert és Bárány Csongor, hogy csak a vajdasági magyaroknál maradjunk. Ők képezik a szerbiai válogatott gerincét, ők a húzóemberek, ők azok, akiknek a nevét a klubsikerek kapcsán is emlegetjük, s ők azok, akik mindig akkor teljesítenek a legjobban, amikor arra a legnagyobb szükség van. Pedig nem minden olyan fényes ebben a sportágban, mint ahogy első pillantásra látszik: gondok vannak a válogatottban, ezért hamarosan távozik posztjáról a szövetségi kapitány, de a legnagyobb érvágás az, hogy az ország elvette tőlük az egyetlen olyan juttatást, amelyet a világ legjobb eredményeiért kaptak: az ösztöndíjat. Mi ünnepeljük őket, de ahogy Vili fogalmazott, „láthatatlanok” ők, még akkor is, ha épp világbajnoki címet szereznek.
• Mi a nehezebb: megszerezni vagy megvédeni a világbajnoki trófeát?
Vili: – Véleményem szerint megvédeni, bár ez már nekem másodszor sikerült.
• A vb előtt talánynak nevezted az új pályát, aztán meg belendültetek, s a világcsúcs környékén teljesítettetek.
Vili: – A pálya kiváló volt, az új bábuk is beváltak. Rengeteg hely volt még a játékomban, mert rengeteg lyukkal értem el a nagy eredményeket, akár egy világcsúcs is belefért volna. Ezen a vb-n azonban nem a világcsúcs volt a feladatom, hanem az, hogy a végén tartsam meg a meccset, és nyerjünk.
• Beszélhetünk-e kiváló formaidőzítésről? Hiszen mérkőzésről mérkőzésre jobbak voltatok, s az elődöntőben már 4000 fa felett teljesítettetek. Mit szóltak ehhez az ellenfelek, főleg a németek és a magyarok?
Vili: – Tudatos formaidőzítésről nem tudnék beszámolni. Tény azonban, hogy az elején nem volt minden túl fényes, meccsről meccsre jöttünk fel, a döntőre pedig már teljesen összekovácsolódtunk. Ha jól nyitottuk a mérkőzést, már nem volt gond, az elődöntőben és a döntőben pedig hihetetlenül jól teljesítettünk, bár nekem egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy 4000 fa körül járunk, csak a szurkolók buzdítására kaptam fel a fejem. Ezekben a meccsekben is volt még hely, könnyen lehetett volna világcsúcs. A vb közben bajunk volt az edzővel, de egy megbeszélés után helyreraktuk a dolgokat, utána már minden ment, mint a karikacsapás.
• Észrevettük, hogy egyszer az egyik játékos kezdett, egyszer meg a másik, s bizony így hullámzott a teljesítmény…
Robi: – Én már vagy öt éve kezdő voltam a Szegedben, nagyon jó idényem volt, kiváló formában mentem ki a vb-re, és sikerült húzóemberré válnom. Nekem tehát mindenképp az első sor felelt meg, mert ott tudtam kihozni magamból azt a maximumot, amit egész évben ütöttem.
• Ha klubtársaddal, Kovačićtyal kezdtél, az brutális volt…
Robi: – Igen, a klubban és a válogatottban is mindig együtt voltunk, s az, hogy egy sorban kezdhettünk, csak pluszmotivációt adott nekünk, mert nemcsak arra törekedtünk, hogy legyőzzük az ellenfelet, hanem bennünk volt az a kis rivalizálás is, ami még több erőt adott.
• A németek már nagyon szeretnének nyerni, főleg hazai pályán. Amikor látták, hogy 4000 fa környékén jártok, mi volt az arcukra írva?
Robi: – A németek már a vb előtt egy évvel megkezdték a felkészülést erre a világbajnokságra, meccseket szerveztek, hosszú hétvégéket töltöttek együtt. Nyilván ők is szeretnek hazai közönség előtt játszani, ezért motiváltak voltak, de mintha egy kicsit féltek volna tőlünk. A végén már bele kellett törődniük a vereségbe, néhányan sírva is fakadtak, annyira akarták azt a döntőt. A magyarok ellen szintén kiválóan kezdtünk Igorral, a középső sor is hozott pontot, a végén pedig sokkal felkészültebbek voltunk, így születhetett meg a 6:2-es győzelem.
• Csongor, nekem évek óta úgy tűnik, mintha nem is lenne stabilabb tagja a válogatottnak, mint te, aki folyamatosan szállítod a 660–680-as eredményeket. Honnan ez az állandó jó forma?
Csongor: – Több újságíró is azt írta rólam, hogy „vasember” vagyok. Igazság szerint én nem ütök kimagaslóan jó eredményeket, de tudom hozni a 680-at, ami talán az én maximumom. Valóban nincsenek nagy oszcillációk, s így volt ez az idén is. A vb végére jó döntésnek bizonyult, hogy Vilivel az utolsó páros voltunk. Bebizonyosodott, hogy a nagy eredményekre képes Robi, Igor vagy Daniel olyan helyen kell, hogy játsszon, ahol még nincsenek megterhelve az eredménnyel. A végén már nem lehet nagyon csillogni, ott hozni kell az eredményt, erre én tökéletes vagyok, mert én a középső sorban sem ütnék 700-at. Ezen a vb-n a gyengébb csapatok ellen nehéz volt inspirációt kapni, mert ismertük az ellenfeleket az elődöntőben és a döntőben. Ilyen volt a szlovákok elleni mérkőzés, amely reggel 8 órakor kezdődött, s nem számítottunk rá, hogy olyan nehéz lesz. Nem jó húzás volt a felállításunk, de ennek gyorsan véget vetettünk.
• Kicsit furcsa azt mondani, hogy 26 éves korodra te vagy a „nagy öreg” a csapatban, de nem lehet mást tenni, hiszen nincs olyan korosztályos és felnőttaranyérem, amelyet te ne nyertél volna meg. Kovačić itt (is) 700 fa fölé ment. Mekkora köztetek a rivalizálás?
Vili: – Nincs köztünk ilyesmi, persze mindenki a legjobb szeretne lenni. 700 fát nehéz megdobni. Igornak ez sikerült, de nem voltam irigy, örültem az eredményének, annál is inkább, mert a csapat szekere is megindult ezzel.
• Nektek szerencsét hozott ez a Dettenheim. Mekkora az esély arra, hogy a jövőben is túlnyomórészt Németország lesz a házigazda?
Vili: – Ha engem kérdeznének, én minden vb-t ott szerveznék meg. A mostani verseny is tökéletes volt, a szervezők minden részletre odafigyeltek. A következő, egyéni vb-nek Kolozsvár ad otthont.
• Kicsit témát váltva, új hír, hogy te és Igor az olaszországi Neumarktban folytatjátok. Hogyan született meg ez a döntés? Hiszen a Szegeddel parádés volt a nemzetközi szereplésetek is.
Robi: – Öt évet húztam le Szegeden, Igor pedig két évig volt velünk. Több minden befolyásolta döntésünket: nyilván az anyagi része is, hiszen a válogatott tagjaként eddig kapott ösztöndíjat immár nem kapjuk, másrészt Olaszországban sokkal jobb életfeltételeket tudnak nekünk biztosítani. Sajnos, immár az anyagi vonzatokat kellett néznünk, nem azt, milyen a hangulat a csapatban. Az egyetemet két év után abbahagytam Magyarországon, de az olaszoknál még a folytatás sem elképzelhetetlen. Nyilván az első év a nyelvtanulással telik majd el. A Szegednek idén nem volt annyira jó éve, sok volt a sérülés, a világkupán csak a negyedikek tudtunk lenni, ehhez képest a BL-ben kiváló a döntős hely. A bajnokságot az utolsó meccsen buktuk el a Zalaegerszeggel szemben, így az a véleményem, hogy vérfrissítésre, fiatalításra van ott szükség.
• Vili, te mintha rendesen beágyaztad volna magad a szlovák csapatodba, amely az idén a négyes döntő házigazdája volt. A csapat tulajdonosát nem zavarja, hogy eddig nem sikerült megkaparintanotok ezt a trófeát?
Vili: – Biztosan szeretné a vitrinjében látni, de tisztában van az erőviszonyokkal. Mi jó idényt zártunk, senkinek sem kell elégedetlennek lennie. Kikaptunk a Rot-Weiss Zerbstől, de ez egy hihetetlenül erős csapat, amelyet csak szerencsével tudtunk volna legyőzni úgy, hogy ők rossz napot fognak ki, mi meg kiválót.
• A szerződésről másként beszéltek egy világbajnoki cím után?
Vili: – Ez sajnos nem számít.
• Csongor, te stabilan Beograd-játékos vagy.
Csongor: – Köztudott, hogy amikor oda szerződtem, állást kaptam. Igaz, hogy ez nincs összefüggésben a szerződésemmel, de minden edzőtábor, verseny fizetett szabadsággal megy, s más klubban nem tudnék ennyit tekézni. Klubcserén tehát egyelőre nem gondolkodok. A Beograd az országban a legerősebb csapat, a nemzetközi színtéren is megálltuk a helyünket. Idén azonban változások történnek, mert két fiatal játékosunk elment Ausztriába, Ćalić Szegedre távozott, még két játékosról nem tudni, mennek vagy maradnak, tehát sokkal gyengébbek leszünk, mint eddig. Mivel nagy pénzekről nem lehet szó, csak fiatal játékosokat tudnak hozni, ami talán elég lesz a hazai porondon, de Európában többé nem szólhatunk bele a „nagyok” dolgába. Ha nagyon legyengül a csapat, akkor majd el kell gondolkodni a dolgokon.
• Ha végigtekintünk a válogatottakon, megállapíthatjuk, hogy a szerbiai az egyik legfiatalabb, van tehát még legalább tíz jó évetek. Hogy tekintetek a jövőre?
Vili: – Úgy gondolom, hogy a következő tíz évben dominálni fog ez a csapat. Fiatalok vagyunk, és kiváló játékosok a tagjai ennek a csapatnak.
• Robi, neked van egy öcséd is, aki korosztályos szinten már jó eredményeket ért el. Neki milyen céljai, tervei vannak?
Robi: – Norbi tavaly vett részt a második világbajnokságán, amelyen velem együtt sikerült a címet megszereznie. Jó eredményeket ér el, ő megy majd a helyemre Szegedre, bízok abban, hogy számára is jó döntésnek bizonyul ez, csakúgy mint nekem annak idején. Úgy látom, hogy motiválja őt az a tény, hogy erős csapatba kerül, s meglendíti majd a karrierjét. A szorgalom benne is megvan, csak egy kicsit később kezdett annyi energiát belefektetni a tekébe, mint én. Nekem már 15 évesen csak a teke számított, ő meg csak mostanában kezdett el hasonló erőt belefektetni.
• Azt mondják, senki sem lehet próféta a saját hazájában. A szövetség elnöke minden siker kapcsán az államnak, a minisztériumnak hálálkodik, de ti miként látjátok a támogatást?
Vili: – Az országnak meg szeretném köszönni, hogy elvette tőlünk az ösztöndíjat. Konkrétan 80-80 ezer dinárról van szó, s azért nem kaphatjuk, mert külföldön játszunk. Ez az ösztöndíj mindannyiunknak sokat segített, így nehezen tudtuk feldolgozni a történteket. Az igazság az, hogy sokáig kérdéses volt, négyen egyáltalán elutazunk-e a világbajnokságra, de végül sikerült kiegyezni a szövetséggel. Ami a feltételeket illeti, azzal minden rendben van, de soha egy dinárt nem kaptunk a világbajnoki címek után. Igaz, hogy kis sportág vagyunk, de olyan érzésem van, mintha egyáltalán nem látnának bennünket, mert még azzal sem tisztelnek meg, hogy legalább fogadnak bennünket, pedig ennél kisebb eredmények miatt is fogadást tart a sportminiszter. Ez szerintem szégyen.
• Vannak klasszikus vajdasági magyar sportágak, s ebbe a teke is beletartozik, hiszen a szerbiai válogatott gerince is közülünk kerül ki. Hogyan látjátok az utánpótlás helyzetét ebben a sportágban?
Csongor: – Egyre gyengébbek a vajdasági klubok. Szűkebb Szerbiában sem a minőséget, sem a feltételeket nem lehet egy napon említeni a vajdaságiakkal, ott mégis valahogy több pénzt biztosítanak, több szponzort találnak erre a sportágra. Csak a Kanizsára és a Zentára, női mezőnyben pedig Szabadkára kell pillantani, hogy az ország legerősebb klubjaiból mi lett. Hihetetlen, hogy a legjobbak sem találnak pénzt, azokat sem támogatják a saját környezetükben, ezért a fiatalok is rohamosan fogynak. Valamennyien még kíváncsiságból lemennek a pályákra, de őket valahogy ott kellene tartani. Vili és a többiek inspirációt jelenthetnének a számukra, de ők csak azt látják, hogy néhány öreg lézeng a pályán. Érdekesmód, Belgrádban sem más a helyzet, pedig ott aztán van gyerek bőven. Edző sincs, aki foglalkozna az utánpótlással.
• Robi, veletek milyen célokat fogalmazott meg a Neumarkt?
Robi: – Tovább erősítik, fiatalítják a csapatot, így az olasz bajnokságból is elhozták a két legjobb fiatalt. Mindenképpen az olasz bajnokság és kupa megnyerése a cél, s továbbjutni az európai porondon, akár egy négyes döntőt is kiharcolva.
• Törökbecsén mi a helyzet?
Robi: – Itt is van, illetve volt erős férfi- és női csapat, de két éve felszedték a pályát, azóta csak ígéreteket kapunk. Közben megszűnt a női csapat, a férfiak pedig Nagybecskereken játszanak és edzenek. Ígéretek továbbra is vannak, néha még én is bedőltem nekik, de szerintem a teke itt is az utolsókat rúgja.
• Keserű szavak ezek. Te hogyan látod ezeket a vajdasági dolgokat?
Vili: – Sajnos hasonlóan borúlátóan, hiszen fogynak a csapatok, alig van utánpótlás, nincs mivel a tekéhez vonzani a gyerekeket, mert ugyan ki akar úgy folyamatosan küzdeni, hogy közben magát kell szponzorálnia? Pillanatnyilag sajnos nincs olyan nemzedék, amely a nyomdokunkba léphetne Szerbiában.
