Aki követte a zentai pólós lányok utóbbi években mutatott szereplését, az tudja, hogy mindig csak egy pici hiányzott ahhoz, hogy Szerbiában a csúcsra jussanak. Nos, ez végre sikerült nekik a leányifjúsági csapattal, hiszen a Nagykikindán megrendezett országos bajnokságon olyan játékkal rukkoltak elő, hogy minden szakember elismerését kivívták, s két 14:4 és egy 12:5-ös győzelmet arattak a Partizan és a Vračar, illetve a házigazda ŽAK fölött. A sikerről Tóth László edzőt kérdezgettük.
• Zentán mintegy 15 éve kezdődött el a sztori a leánycsapattal kapcsolatban, s íme, ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a klub megszerezze első országos csapatbajnoki titulusát. Kis közegről lévén szó, minek tudható be ez a szép siker?
– Véleményem szerint mindenekelőtt az állhatatosságnak, hiszen a klubvezetés végig mellettünk állt e téren. Voltak ugyanis krízises időszakok, amikor úgy tűnt, hogy szélmalomharcot vívunk a belgrádiakkal. Volt, amikor csak két lány jött le edzésre, de akkor is megtartottuk a tréninget, tehát a folyamatosság megvolt. Sajnálom, hogy az első generációnak mindez nem jött össze, hiszen igen tehetséges lányokról volt szó, ám ők pont akkor voltak a legjobbak, amikor nem rendezték meg az országos bajnokságot. Sajnálom továbbá, hogy a serdülőcsapat csak a harmadik lett, de ennek az volt az oka, hogy egyik kulcsjátékosomnak, Kucsera Emesének betört az orra a Vračar elleni mérkőzésen, s két negyedet a padon ült. Ha ez nem így lett volna – mivel a Partizant megvertük –, akkor e nemzedék is most aranyéremmel büszkélkedhetne. Az ifi lányok viszont méltó módon álltak bosszút fiatalabb társaikért, hiszen valamennyi csapatot meggyőző, 10 gólos különbséggel győzték le, s ami a számomra még fontosabb, hogy ez volt életemben az első olyan torna, ahol a játékosaim maximálisan betartották az edzői utasításokat, s példásra vizsgáztak taktikából, odaadásból és harciasságból is. Nagy szerencsénk, hogy rátaláltunk egy jó kapusra Boros Csilla személyében. Ő előtte serdülő mellúszó válogatott volt, magas nagylány, s a lábtempója olyan jó, hogy az ellenfél próbálkozásait úgy szedegette le, mint a körtét a fáról.
• A jó kapus mellé azonban jó mezőnyjátékosok is kellenek. Kik képezik a bajnokcsapat gerincét?
– A vezér egyértelműen Rudics Boglárka. Ő 1991-es születésű, s meggyőződésem, hogy generációja legjobbja Szerbiában. Hozzá nő fel lassan az 1995-ös születésű Pataki Zsóka és az 1993-as Menyhárt Tímea. Külön örülök annak, hogy a beállós Velez Vörös Melinda végre megérezte azt, mi is a vízilabda, s a Vračar ellen hat góllal a csapat legjobbja volt. Hasznos az óbecsei Kucsera Emese tudása és tapasztalata, s végre megtaláltam a hetedik emberemet is az 1996-os Burány Andrea személyében, aki ugyan nem tűnt ki külön, de igen hasznos tagja volt a csapatnak, nem csinált egyetlen hibát sem, s betartotta az utasításaimat.
• Nehezebb egy titulust megtartani, mint megszerezni. Meglátásod szerint mely elemekben kell még fejlődni?
– Mivel a felsoroltakon kívül van két szabadkai játékosom is, úgy látom, hogy még jobbak lehetnénk, ha igazán összeszoknának a lányok. Ez érvényes a védekezésre és a támadásra is. A többi csapathoz képest azért mi már igazi vízilabdát játszottunk – nincs verekedés, hisztéria –, s ezért igen sok dicséretet kaptunk a szakemberektől. Sokat kell gyakorolni a támadást, de jó úton haladunk.
• Most már Belgrád sem kerülheti meg a zentai csapatot. Mit várnál a szövetségtől?
– Jó lenne egy kis anyagi támogatás, de mindenekelőtt azt, vegye rá a nagyobb klubokat – C.zvezda, Vojvodina, Kikinda – arra, hogy indítsanak leánycsapatokat. Jó lenne az is, ha normális ligában játszhatnánk, mert az ilyen tornaszerű bajnokság még nagy megterhelés ezeknek a lányoknak. Belgrádban azt is felfoghatnák, hogy erős, stabil csapatok és versenyek nélkül erős válogatott sincs. Külön kell javítani a kommunikációt a szövetségi kapitány és a klubok között.
• Említettük az ifiket és a serdülőket, de vannak itt még fiatalabbak. Összesen hány lánnyal foglalkozol?
– Az érdeklődés egyértelműen megnőtt a női vízilabda iránt, de nagy gond az, hogy nincs honnan „lopni”, vagyis az úszóktól. A leendő játékosokat nekünk kell kinevelni, egészen az úszóiskolától kezdve. A komplett lánygárda jelenleg 26-27 főből áll, de meggyőződésem, hogy ez a szám még nagyobb lenne, ha a feltételek valamivel jobbak lennének. Mert ha a szülők szétnéznek itt, sokan vannak úgy, hogy nem engedik ide a kislányukat…
