Vízilabdameccsen, a csapatok bemutatásánál többé nem hangzik el: Tízes számmal Aleksandar Šapić! Amit rendszerint szűnni nem akaró taps követett... Nem is ok nélkül, hisz pályafutása során a mérlege 9 bajnoki cím, kilenc kupa, egy Bajnokok ligája, két LEN-kupa és 20 érem a válogatottal. Tetejében 15-ször volt a nagy tornák gólkirálya, nyolcszor kapott helyet az eszményi csapatban, összesen 2675 gólt lőtt. Csak egy érem hiányzik a gyűjteményéből: az olimpiai arany.
S most, 31 évesen, Šapić felhagy a játékkal. De, mint mondja, nem kapásból, ötletszerűen határozott.
– Tavaly ősszel döntöttem, hogy többé nem leszek válogatott. Akkor már tudtam, hogy rövidesen kilépek a vízilabdából, de nem mondtam ki hangosan az oroszországi csapatom, a Sturm miatt. Végig becsületesen játszottam náluk, orosz bajnokok lettünk.
Arról, hogy miért is vonult vissza, a következőket mondta:
– A póló már nem lelkesített, semmi sem hajtott, hogy folytassam. Csak a londoni olimpia lehetett volna még cél, de beláttam, hogy a válogatottban már nincs helyem. Szóval, az erő és az egészség még szolgálna, ám elfogyott a motiváció.
Arra nem akart válaszolni, hogy most mihez kezd.
– Egy biztos, edző nem leszek. Azt tervezem, hogy valamilyen módon a sportban maradok, mert úgy tartom, hogy a sportnak nem viszonoztam elegendő mértékben, amit nekem adott. Olyasmire gondolok, amiben a vízilabda múltam nem lesz sem előny, sem pedig hátrány. A megkeresett pénzemet befektettem, s majd arra ügyelek, hogy haladjon az üzlet.
Legszebb emléke a 2005. év.
– Olasz bajnok voltam a Savonával és megnyertük a LEN-kupát, a válogatottal világbajnok és Világkupa-győztes lettem. Örültem az atlantai olimpiának, de az eredmény elmaradt. Fantasztikus éveket töltöttem a Becsében, velük nyertem meg a Bajnokok ligáját. Nagyon sokat jelentett még az isztambuli ifjúsági Eb és a 2001-es budapesti Eb.
Elmaradhatatlan kérdés, hogy hiányzik-e a máris a medence?
– Még nem, de biztos jön a válság. Ha akkor majd medencét látok, biztosan beleugrok. De labda nélkül. Az is érdekel, hogy milyen szurkolónak lenni. Talán szurkolóként megérem a szerb olimpiai aranyat.
Tizenöt éves pályafutása során neves játékosokkal lépett fel együtt. Hogyan állítaná össze az eszményi csapatot.
– Nem mondok csapatot, csak felsorolok 12 nevet, akik nem maradhatnának ki. Šefik és Šoštar, Zimonjić és Vujasinović, Milanović és Jelenić, Ćirić, Trbojević, Benedek, Gojković és Ikodinović. De mindenki előtt Kásás Tamás. Két évet töltöttünk együtt a Savonában. Mindent tudott, mindent megnyert, de képessége csak 60 százalékát nyújtotta. Róla mintáznám meg az eszményi pólóst, de jóval több szorgalommal.
