Lukács László játékosként volt tagja 1975-ben az első nagy sikert aratott jugoszláv röplabda-válogatottnak, amely bronzérmet nyert az Eb-n. A szenttamási származású Lukács a sportágban Szarajevóban, a Bosna tagjaként szerzett nevet, később itthon és külföldön edzősködött, majd a kilencvenes években Belgrádba érkezett és a C.zvezdában folytatta a munkát. Újabban nemcsak a piros-fehérek igazgatója, hanem a válogatott menedzsere is. Sok év után Belgrádban, a röplabdaszövetség ünnepségén találkoztunk.
• Jó estét! Beszél még magyarul?
– Hogyne! Amikor csak alkalmam van, bár bevallom, nincs gyakran. Szenttamáson élő édesanyámmal persze magyarul beszélünk.
• A röplabda terén önt 1975 óta ismerik. Hogyan emlékszik vissza arra az Eb-re?
– Mivel egész eddigi életem a röplabdában töltöttem, legelőször is hadd fejezzem ki elégedettségem, hogy egy ilyen kis országban, mint Szerbia, milyen sok jó röplabdázó van és a sportágnak milyen sok a híve. Az az 1975-ös siker mindenekelőtt felejthetetlen emlék. Szinte váratlanul lettünk az akkor 22 millió lakosú ország büszkesége. A szurkolók és az ellenfelek is csak szépet és jót mondtak játékunkról. Az első szakaszban Szkopjében, majd a hatos döntőn is Belgrádban ugyanúgy telt ház előtt játszottuk meccseinket, mint ahogyan nemrég, a Világliga döntőjében a jelenlegi szerb válogatott is. Örömmel tölt el, hogy tagja lehettem annak a csapatnak, hogy a szerbiai röplabda attól kezdve, de különösen 1995-től a világélmezőnybe tartozik, arra pedig büszke vagyok, hogy játékosként, edzőként, klubigazgatóként és a válogatott menedzsereként is hozzá tudtam járulni a sikerekhez.
• Van-e titka a szerbiai röplabda sikerének?
– Azt mondanám erre, hogy az egyetlen titok, ami nem is titok, hogy mi a röplabdában egy nagy és összetartó család vagyunk. Abból a csapatból többen is a sportágban maradtunk, az akkori válogatott játékos Aleksandar Boričić például most a szövetség elnöke, s jelentős, hogy sportunkat meg tudtuk őrizni minden botránytól és negatív befolyástól. S ha már említettem Boričićot, nem hagyhatom ki abból a csapatból például a legjobbat, Miloš Grbićet, akinek a két fia még nagyobb játékos lett, a szabadkai Miodrag Skale Gvozdenovićot, Bogoevskit, Bošnjakot, Dobrićet, Jelićet, Vračarićot, Matijaševićet... Az akkori ország minden részét képviselték a válogatottban, Szlovéniát kivéve.
• Lehet-e párhuzamot vonni az akkori és a mai válogatott között?
– A mai válogatott szerintem a korszerű játékhoz mérten áll össze és nagyon erős. A vezéralak most is egy Grbić, a csapatot pedig három nemzedék alkotja, s ez a vegyület is még szilárdabbá, egységesebbé teszi. Hárman vannak az idősek közül, heten-nyolcan egy középső nemzedékből és a bővebb keretet a szinte még ifik teszik teljessé. Tekintettel arra, hogy manapság sokkal komolyabb munka folyik az utánpótlással, mint valaha, és a sportág népszerűsége is jóval meghaladja az egykorit, biztos vagyok benne, hogy a szerbiai röplabda jövőjéért nem kell aggódni, még sok sikeres nemzedékünk lesz.
• Miben rejlik a szerb röplabda ereje?
– A már említett szervezet szilárdságában és a számos jó szakemberben, akik itthon és külföldön is dolgoznak. Ma este is láthattuk, hogy mennyi magasan képzett szakembere van a sportágnak, akik a klubokban és a válogatottnál is tevékenykednek. Ha ehhez hozzáadjuk a már vitathatatlan hagyományt, nem tévedhetek, ha ismételten azt állítom, hogy a szerbiai röplabdasport szép jövő előtt áll.
• Érdekesség-e vagy törvényszerűnek mondható, hogy a férfiválogatott példájára a női röplabda is elérte a legmagasabb szintet? Mondjuk, az 1975-ös Európa-bajnokságon Belgrádban női torna is volt, de a férfiak árnyékában.
– Az a női válogatott sem volt rossz, soraiban például Cvijeta Stakićtyal és Ana Jokanovićtyal. Őket is erős szakcsapat vezette, és csak idő kérdése volt, hogy mikor fejlődnek fel a férfiak mellé. Ne feledjük, Aleksandar Boričić nemcsak játékosként szerzett magának hírnevet, hanem éveken át a női válogatott szövetségi kapitánya is ő volt. Az akkori munkának is következménye, hogy ma olyan fejlett, erős női röplabdaközpontjaink vannak, mint Belgrád, Užice, Szabadka, Nagybecskerek, újabban Lazarevac, Obrenovac, Pancsova stb. De nem vitás, hogy a szerbiai röplabdának a férfiválogatott és a klubok az alapja, arra épült fel a hagyomány és a női röplabda is.
• 1975-ben megtöltötték a Pionirt, ma pedig az Arenában játszanak telt ház előtt. Ez nem lehet a véletlen műve.
– Minden elismerésem a vízilabdának, a focinak, a kosárlabdának és a többieknek, de biztos vagyok benne, hogy a röplabdaszervezet a legerősebb ebben az országban, a legstabilabb, legszervezettebb. Lám, ki gondolta volna egykor, hogy ilyen estet szervezhetünk, mert jelen pillanatban a két nem és a különböző korosztályok révén 11 eredményes válogatottunk van. Megtisztelés tagja lenni egy ilyen sikeres gépezetnek, amely arra ösztönzi az embert, minden egyes tagot, hogy mindenkor és mindenütt a maximumot nyújtsa. Nem meglepetés ezért, hogy a belgrádi Arena csarnok nézőcsúcsát is a röplabda tartja, hogy ez a valamikor oly kis sportág mennyit haladt és vitathatatlan színvonala révén mekkora népszerűségnek örvend.
• Több mint száz érmes röplabdázó egy helyen. Lehetséges-e ennek a folytatása is?
– Nekem ez az est kivételes öröm. Arról tanúskodik, hogy amit akkor elkezdtünk, volt értelme. S tudom, itt nem szabad megállni. A röplabdát tovább kell népszerűsíteni, szakemberekkel, szurkolókkal, iskolákkal, gyerekekkel, bírókkal, hogy ne is soroljam tovább, még erősebbé és gazdagabbá tenni. Hogy máskor is ilyen tömeges és rangos gyülekezetet lehessen ünnepelni.
