Csak sejthette Novak Đoković 2005 tavaszán, amikor először mondta ki nyíltan, hogy a világelsőség a célja, milyen hosszú és rögös út vár rá. Roger Federer akkor már két éve a földkerekség legjobbjának számított, Rafael Nadal pedig már kiépítette a salakkirály címet. Novak egy évvel később Amersfoortban nyerte meg első tornáját, további 15 hónapot várt a Federer elleni első győzelemre, és még ötöt, hogy Melbourne-ben a nagy tornák egyikén is diadalmaskodjon. Azt azonban már ő sem gondolhatta, hogy ezenkívül még három esztendő múlik el, mire elmozdul a ranglista harmadik helyéről, és nemcsak egyenrangú lesz a két neves riválisával, hanem meg is előzi őket.
Đokovićról már a legelnézőbb szakértők is lemondtak, tehetségesnek, de csak teniszbohócnak jó sportolónak tekintették, amikor végre megtört a jég. Novak 2010 decemberében tagja volt a Davis-kupát nyert szerb válogatottnak, ami akkor páratlan bravúrnak számított, mégis semmi sem utalt rá, hogy a 2011. év az övé lesz, hogy olyan sorozatot produkál majd 2011-ben, amire nem sok példa akadt a sportágban. Januárban megnyerte az Australian Opent, amikor nagy szónak számított, hogy az elődöntőben elfektette Federert, mégsem vették még komolyan. Jó, az a torna az övé lehet, de mit jelent az egy Wimbledonhoz képest – mondták. Amikor Dubajban újra legyőzte Federert, itt-ott már egyesek felkapták a fejüket, de csak akkor jöttek lázba, amikor Indian Wellsben és Miamiban is nyert. A belgrádi tornagyőzelem szinte magától értetődőnek számított, ám amikor Rómában és Madridban salakon is elporolta Nadalt, már egy hosszú győzelmi sorozat tartott. A Roland Garros nem jött össze, de a Wimbledon az valami csoda volt. Először lett füvön is bajnok, és végre felkapaszkodott az első helyre. Egészen természetes volt, hogy Montrealban újra győzött, majd Cincinnatiben kezdődtek a bajok. Sérülés és feladás Andy Murray ellen. Annyi erő azonban volt még benne, hogy az US Openen csodával határos módon megint zsebre tegye Federert, majd a döntőben – immár zsinórban hatodszor – Nadalt is. A svájci és a spanyol szurkolói ugyan még ekkor sem ismerték el, hogy a trónfoglalás megérdemelt és jogos, ráadásul ünnepet ültek az év utolsó két hónapjában, amikor Novak már nem volt képes a győzelmekre.
A néhány feladás és vereség ellenére Đoković pazar 70:6-os aránnyal zárta az esztendőt, előnye a ranglistán több mint 4000 pont lett, noha az évet több mint 6000-es hátránnyal kezdte, s ha azt szeretné, hogy majd valóban a legjobbak között említsék, ha kisebb mértékben is, de a tavalyi eredményeket 2012-ben és esetleg az elkövetkező esztendőben is meg kell ismételnie.
Ami a többieket illeti, 2011-ben Federer egészen októberig semmi komolyat nem művelt, Nadalt vigasztalhatja a Roland Garros és a Monte-Carlo megnyerése, 1000-es rangú tornát pedig hármukon kívül még csak a skót Murray nyert. Jó éve volt még David Ferrernek, visszatért a hosszú kényszerszünet után Juan Martín del Potro, és ezzel a tényleg nagyok sorát zárhattuk is. Jo-Wilfried Tsongát a Federer feletti wimbledoni és montreali diadalok dicsérték, Miloš Raonić és Kei Nisikori a két feltört fiatal, az év egyik nagy nyertese pedig a másik szerb, Janko Tipsarević lett. Janko ugyanis tavaly végre megtörte a legjobb tornagyőzelem nélküli teniszező elnevezés átkát. Kétszer is serleget vehetett át, óriási meglepetésre bejutott a legjobb tíz közé, és még a Mestertornán is szerepelhetett.
Az év nagy vesztesei Andy Roddick, Nyikolaj Davigyenko és Fernando Verdasco voltak, akik esetében már csak az a kérdés, hogy pályafutásuk egyáltalán meddig tart, nem pedig, hogy milyen eredményeket jegyezhetnek.
A női mezőnynek nem volt kiemelkedő alakja. A négy nagy tornát mind más és más nyerte, és egyszer sem volt közöttük a világelső dán Caroline Wozniacki, ami árnyat vetett a koronára, viszont először diadalmaskodott a kínai Na Li, a cseh Petra Kvitova és az amerikai Sam Stosur. Az élvonalbeliek egész éven át sérülésekkel bajlódtak, Kim Clijsters és a Williams nővérek csak keveset játszottak, s erőteljesen indultak meg a lejtőn a szerbiai hölgyek, Jelena Janković és Ana Ivanović is, míg Bojana Jovanovski, néhány év eleji szép eredmény után, nem váltotta be az ígéreteket.
Új idény következik, amely talán még dinamikusabb lesz a tavalyinál. Federer és Nadal szurkolói kedvenceik csodás visszatérésében bíznak, de rettegnek Đokovićtól, aki egy egész ország örömének és boldogságának terhét vette a vállára. Érdekes lesz látni, vajon jelentkeznek-e új nevek, és haladnak-e a tavalyi sikeres újoncok, s kik lesznek azok, akik utolsó próbálkozásaikat teszik meg a sportnyugdíj előtt. Szerbia nemcsak Đokovićra és Tipsarevićra figyel majd, hanem Viktor Troickira és a fiatal Dušan Lajovićra is, de az egyik szem még a lányokon marad. Ennyire magas elvárás nem lesz a magyar teniszezőket illetően, sőt még megközelítő sem. Bár… ki tudja? Mindig megjelenhet valaki, mint néhány éve Szávay Ágnes, ám erre a változatra mégsem illene fogadni.
