Nagy Antóniát akkor ismertem meg, amikor Bezdánból átigazolt az újvidéki Vojvodinába. Klubházukat, ha azt a deszkatákolmányt egyáltalán klubháznak lehetett nevezni, Huzat szállónak hívták, Antónia pedig, egyetlen lányként, a szomszédok, az evezősök öltözőjét használta.
Sorakoztak a sikerek az ifi- és az U23-as mezőnyben, június végén Belgrádban pedig felnőttezüstöt szerzett az Eb-n kedvenc 1000 méteres távján. Tekintettel arra, hogy az 1000-es nem olimpiai szám, az ötkarikás álom csak egy másik csónakban valósítható meg. Beült Panda Antónia, Tibor Márta és Kubik Major Renáta mellé a bezdáni négyesbe, amellyel 5. volt az Európa-bajnokságon. Szegeden, az augusztus 17-én kezdődő vb-n döntő kell az álmok megvalósulásához. Mindemellett Antónia az iskolát sem hanyagolja el. Életét sem éli remetesorban. Példás és közkedvelt sportoló.
• Több mint másfél évtized után teher-e már a sport, vagy még mindig öröm?
– Nekem még mindig öröm a sportolás, akkor is, ha már régóta edzek keményen, hisz elégedettséggel tölt el. Nem mondom, néha megesik, hogy nagyon fáradtnak érzem magam, és semmi kedvem edzésre menni. Tudom, hogy más sportolókkal is így van. Aztán mégiscsak eljövök, s amikor vízre szállok, mintha elmúlna a fáradtság és a rossz közérzet.
• Felmerült valamikor a pályafutás befejezésének gondolata?
– Soha még nem gondoltam arra, hogy elég volt a kajakozásból és egyik napról a másikra felhagyok vele. A kajak az életem fontos része, nem gátol a tanulmányaim során, sok barátot szereztem általa, tartom is velük a kapcsolatot, csupán olyan nincs, hogy késő estig kimaradok, mert az a sport rovására menne. Úgy mondanám, hogy az életem semmi túlzás, és sok apró örömből áll. Nem lenne például szabad csokoládét ennem, de néha azért egy keveset megengedek magamnak.
• Az étrend betartása sem gond?
– Persze hogy nem. Azt eszem, amit különben is szeretek, ez kedvező körülmény. A kenyeret például teljesen kihagyom, s szokásos a táplálékom elsősorban húsból, főzelékféléből és gyümölcsből áll.
• Az iskolát nem könnyű összeegyeztetni a sporttal, de tudtommal neked sikerült.
– Harmadéves vagyok a TIMS-en, ez a sport és a turizmus egyeteme, ahol a sport szakon tanulok testnevelő tanárnak. A harmadik évből három vizsgám maradt, melyeket a tavaszra terveztem, de nem mentem ki a júniusi vizsgaidőszakban, mert épp akkor volt, amikor a belgrádi Eb. Ezért szeptemberre készítem.
• Mint élsportolónak nincs jogod a külön vizsgaidőszakra?
– De volna, csak most nem kértem. Nagyon korrektek, volt már példa rá, hogy a versenyek vagy előkészületek miatt egy-két héttel korábban vagy később vizsgáztam. Most úgy láttam a legjobbnak, hogy szeptemberig van két hónapom, és nemcsak a vb-re készülök, hanem a vizsgákra is. Őszre beiratkozok a negyedik évre, hogy okleveles testnevelő tanár legyek, azután pedig még egy évet tervezek a mesterfokozatért.
• Hogyan szól a belgrádi ezüst története?
– A selejtezőben én nyertem az egyik csoportban, a másikban pedig Kovács Kati. Ekkor már megrohamoztak a kérdésekkel, mit gondolok, nyerhetek-e érmet, ha már a második legjobb időm volt. Nem akartam jósolni, bár nem vagyok babonás, de magamban derűlátó voltam. Azt a taktikát beszéltük meg, hogy az első 500 méteren a csoporttal leszek, mivel az 1000 méteres táv elég hosszú. A rajton Kovács már megugrott, jól sikerült az én rajtom is, a terv szerint pedig féltávon erősítettem. Kovács is emelte a tempót, és előttem evezett, viszont a többiek egyenként lemaradtak, és ilyen sorrendben értünk a célba. Röviden: nekem nagyon szép volt.
• Belgrádban különösen szeretsz versenyezni.
– Nekem erőt adott, hogy kitartsak, amikor láttam a többieket lemaradni, és külön kedvezett, hogy Belgrádban volt az Eb, hazai pályán, hisz sok szurkolóm volt, sok barátom eljött biztatni. Általában nagyon jól érzem magam a Száva-tavon, s nem lenne ellene csöppnyi kifogásom sem, ha minden nagy versenyt itt tartanának.
• Ennek a pályának mi a különlegessége?
– Nincs különlegessége. A belgrádi pálya nem a legjobb, de nem is a legrosszabb. Van sok hínár, ami zavaró lehet, s nekem csak azért tetszik, mert itthon vagyok. A szegedi pálya, ha már össze kell hasonlítanom, sokkal jobb, lényegesen kedvezőbb versenyzési feltételeket nyújt, ami nem lep meg, hisz Magyarországon a kajak-kenu a legfontosabb sportágak egyike. Ott a bemelegítők nem zavarják a versenyzőket, mert a versenypályát egy hosszú sziget – nevezhetném gátnak is – választja el a bemelegítősávtól, így a hullámok nem jelentenek gondot.
• Örültél annak, hogy Szerbiából egyedüliként nyertél érmet, vagy sajnáltad, hogy más nem nyert?
– Is-is. Persze hogy örülök az éremnek, de sajnálom, hogy csak én nyertem. A válogatottunkban sok a tehetség, és most is kevés hiányzott, hogy többen is dobogóra álljanak. Némi szerencsével a negyedik helyezettek érmet is nyerhettek volna. Elsősorban a Stanojević, Pajić férfi kettesre és Marko Tomićevićre gondolok. Remélem, hogy a következő nagy versenyeken nekik is összejön a siker.
• Hét szerbiai egység volt döntős. Sok, elég, kevés?
– Szerbiában a kajaksport minősége és népszerűsége között nagy az ellentét. Vannak jó versenyzőink, ezért nem lep meg, hogy Belgrádban hét hajó is döntős volt, vagyis több mint tíz versenyzőnk jutott döntőbe, de a kajaknak, habár a múltban is sok érmet nyertünk, nincs kellő támogatása. Ennek eredménye, hogy évente csak négy-öt versenyünk van, pénzhiány miatt nem utazhatunk el minden világkupaversenyre, s rólunk, ha sikeresek vagyunk, akkor is csak ritkán hallani, másokról viszont, például a teniszezőkről, focistákról és kosarazókról nap mint nap. Szóval sok a befektetett munka, viszont kevés a verseny, ami érthetően nem vonzza a védnököket.
• Csak a pénz a gond, vagy a versenynaptár is?
– Érdekesebb versenynaptár is lehetséges lenne, viszont nekünk az sem felelne meg, mert sok helyre kellene utazni viszonylag rövid időn belül, amire nincs pénz. Másrészt a sok utazás edzéskihagyással is járna. Nálunk nincsenek szabadnapok, mindennap edzünk, mert az erőt csak ily módon lehet megtartani.
• Térjünk át a négyesre. A belgrádi tapasztalat mit sugall?
• Nagy volt a különbség a várt és a megvalósított időeredmény között?
– Igen, de csak a szél miatt. A selejtezőben hátszéllel eveztünk, a döntőben viszont ellenszéllel, ezért voltak az eredmények az 1,33-1,34 percnél lényegesen gyöngébbek.
• A bezdáni négyesben te vagy a legújabb tag. Hogyan sikerült az összekovácsolódás?
– Eveztünk mi már korábban is együtt, amikor még egészen fiatal voltam, s hazai versenyeken különben is szoktam csapathajókban szerepelni, így nem volt gond a beilleszkedéssel és az összeszokással. Azonkívül én ülök az első helyen, tehát ők hárman kísérik az én tempómat. Tizenhat éve a kajakban vagyok már, és ez az átállás (vagy inkább visszaállás) egyáltalán nem volt vészes.
• Amúgy jól megvagytok?
– A lányoknál nem ritkaság, hogy négyen egyszerre nem értenek egyet, de mi, amikor beülünk a csónakba, kizárólag a megbeszéltek szerint és csapatszellemben edzünk és versenyzünk. Kiadjuk magunkból a maximumot minden egyes fellépésen.
• Szegedre a legjobb forma kell. Hogyan lehet elérni?
– A vb-re itthon, Bezdánban és Újvidéken készülünk majd. Az Eb-re nem úgy készültünk, hogy ezen a versenyen kell a legjobban teljesítenünk az évben, hisz a négyesnek Belgrád egy ellenőrző verseny volt, hogy pontosan tudjuk, hol vagyunk a mezőnyben, és mire lehetünk képesek. Mind a négyünknek az álma kijutni az olimpiára, s kijutni a legnehezebb, mert csak kevés hajó lehet ott Londonban. Ott pedig már majdnem minden lehetséges.
• Az itteni kajaksort állapota továbbra is áldatlan…
– Az igaz, hogy jóval lemaradunk a többiek, különösen néhány nemzet mögött mögött, viszont mégis fejlődünk. A feltételek javulgatnak, a versenyzők száma is növekszik, s meglehetősen sok a tehetséges fiatal.
• Feltételezem, hogy esetedben nem ritka a doppingellenőrzés.
– Minden versenyen átesem rajta. Továbbá, mivel benne vagyok az olimpiai jelöltek körében, bármikor rajtaütésszerű vizsgálat is lehetséges. Tudják a címem, a telefonszámom, ha pedig utazok, jelenteni kell, hogy hol leszek. Szerintem ez nagyon jó dolog, mert a sport, hacsak lehet, maradjon tiszta. Mindenki azt nyújtsa, amire valóban képes. Minden egyéb nem más, mint csalás.
