Az athéni Omonia tér környékén nagyon sok, viszonylag olcsó szálloda található. Ez lenne a legfontosabb oka, hogy a görög fővárosban rendezett jelentős nemzetközi sportrendezvény idején abban a városrészben száll meg az újságírók zöme. Hogy ez nem csak elmélet, igazolja, hogy olyankor a térről rendre indulnak újságíróbuszok, és van ott földalatti is, amelynek vonalai elszállítanak a legfontosabb stadionokhoz és csarnokokhoz.
Az Omonia tér környéki kis és nem túl drága, szerényen berendezett, de svédasztalos reggelit is kínáló szállodák persze nem az újságírókból élnek, hanem a turisták ezreiből, de általában mindig akad néhány szabad szoba, amelyeket a versenyekre érkező „firkászok” vehetnek igénybe. Nemritkán a turisták között is akad, aki éppen ugyanazon versenyek miatt érkezett Athénba, hogy ott a tribünökről szurkoljon a kedvenceinek.
A 2004-es athéni olimpia idején egy ilyen kisebb szálló csaknem egy teljes emeletét, ami öt-hat szobát jelentett, szerbiai újságírók foglalták le, egy szobába pedig egy középkorú hölgy költözött be, akiről gyorsan megtudtuk, hogy amióta özvegy maradt, és az anyagi körülmények ezt megengedik, az olimpiai játékok lelkes látogatója lett. A méregdrága belépőjegyekre nem pazarolja a pénzt, általában a játékoskijárón kezdi a szurkolói napokat, aláírásokat vár a fényképekre vagy műsorfüzetekre, és jegyeket kér, mert a sportolók, különösen a csapatsportokból, általában kapnak szétosztani valót.
A hölgy kiábrándultsággal átitatott hangon mesélte, hogy mennyire ki volt akadva, mert a szerbiai kosarasok szóba sem akartak állni vele, viszont az amerikaiaktól, az olaszoktól és az argentinoktól, kedves szavak kíséretében, aláírást és belépőt is kapott. Sehogyan sem tudta megérteni, hogy a szerbiai kosarasok miért annyira beképzeltek és megközelíthetetlenek, mintha közvetve nem ugyanazokból a szurkolókból élnének, méghozzá meglehetősen nagy lábon. Nem igazán vigasztalta, hogy ugyanazok a kosarasok a szerbiai újságírókat is vagy kerülték, vagy félvállról vették. Nem ötletszerű döntés alapján, hanem jellemből fakadó tartós becsmérléssel, hisz ugyanazok a kosarasok egy évvel később az újvidéki és a belgrádi Eb idején is ugyanígy viszonyultak a szurkolókhoz és a médiához, és csak ketten-hárman próbálkoztak kicsit illedelmesebb, de meglehetősen buta kibúvóval kerülni a kapcsolatot.
Az is gyakorlat volt, hogy a szerbiai röplabdázók és pólósok e tekintetben pozitív értelemben körözték le a kosarasokat. A világ azonban változik. A szurkolók és az újságírók számára nem a legjobb irányban, hisz a napokban befejeződött vízilabda-vb egyik belső botránya, hogy a legjobbnak tartott szerbiai pólós a nyilatkozatért folyamodott újságírókat határozott szemtelenséggel a „nem akarok nyilatkozni” szavakkal utasította vissza.
