2024. augusztus 25., vasárnap
PÁRIZS 2024

Az eső sem segített a házigazdán

Négy mérkőzésből harmadik győzelmét is beírta a párizsi ötkarikás 3×3-as férfikosárlabda-tornán a szerb csapat. A világbajnoki címvédő kalandos körülmények között verte meg a házigazda franciákat, a késő estére kiírt találkozó közepe táján, 13:10-es szerb vezetésnél ugyanis megeredt az eső, így a fedetlen pályán szüneteltetni kellett a játékot. Mintegy negyedórányi kényszerpihenőt követően, már jóval 23 óra után aztán folytatódott a csata, amelynek nem változott érdemben a kimenetele, a szerbek az újabb sikerrel (19:16) nagy lépést tettek a csoportkör első két helye felé, ami egyenes ági elődöntőt érhet.

VÍZILABDA

A KAPITÁNY ELÉGEDETT
A férfitorna csütörtök esti programjában a magyar férfiválogatott komolyabb megerőltetés nélkül 17:10-re legyőzte Japánt. A válogatott ma (szombat) 15 órától Ausztráliával játszik. „A japán meccsből nagyon nehéz bármit is átvinni az ausztrálok ellen, mert nagyon mást játszanak. A japánok technikásan vízilabdáznak, kevésbé fizikálisan, ennek pont az ellentéte az ausztrál együttes, amely nagyon masszív, erőszakos. Gyorsan játszanak, óriási meggyőződéssel jönnek, ezt kell majd megtörni” – nyilatkozta Varga Zsolt szövetségi kapitány a következő meccsel kapcsolatban. A szerb válogatott Franciaországgal találkozik 19.30-kor.

KÉZILABDA

A FRANCIÁK ELLEN DŐL EL
A magyar férfiválogatott újabb vereséget szenvedett, továbbjutásának sorsa vasárnap, a franciák elleni találkozón dől el. Chema Rodríguez több változtatást eszközölt a tegnapi, dánok elleni találkozón, a három tartalék, Mikler Roland, Hanusz Egon és Rodríguez Álvarez Pedro is lehetőséghez jutott, mellettük a korábban gyengélkedő Rosta Miklós is visszakerült a keretbe. A válogatott idegesen, sok hibával kezdte a dánok elleni összecsapást, de rendezte sorait, 4:8-ról felzárkózott, fordított, ám a szünetig újfent kétgólos hátrányba került. A térfélcserét követően Miklerék egy ideig még tartották a lépést, ám a dánok a hajrához közeledve egyre magabiztosabban játszottak, s végül 28:25-re nyertek.

A magyar női válogatott ugyanakkor 27:24-re legyőzte Spanyolországot, így már biztosan ott lesz a negyeddöntőben. Golovin alakulata a második félidőben mutatott kemény védekezésének és ötletes támadásainak köszönhetően időnként már öt góllal ellépett, aztán jött a szokásos hullámvölgy és a spanyol felzárkózás. A mester a végjátékra ezúttal más stratégiát tartogatott, a kezdők jóval több szerephez jutottak: Klujber Katrin és Vámos Petra a félidő közepén többet pihent, így kellő energiával szállt meccsbe a hajrában. Segítségükkel a csapat nemcsak megőrizte előnyét, hanem javult is az utolsó öt percben, így magabiztosan nyert a gárda. A lányok legközelebb ma (szombaton), Hollandia ellen lépnek pályára.

RÖPLABDA

A KIESÉS CSAK ELMÉLETI LEHETŐSÉG
Szerbia női röplabda-válogatottjának megfelel, hogy Brazília simán megverte Japánt, Olaszország pedig Hollandiát, így a bronzérmet védő szerb válogatott csak abban az esetben maradhat le a negyeddöntőről, ha vasárnap súlyos vereséget szenved Kínától, közben Hollandia ma jelentős pontaránnyal veri meg a Dominikai Köztársaságot. A legkedvezőbb az egészben, hogy a Kína–Szerbia meccs előtt kiderül, hogy pontosan milyen eredmény elegendő a továbbjutáshoz.

SPORTLÖVÉSZET

NAGYSZERŰ MAGYAR RAJT
A magyar sportlövők utolsó olimpiai számában, a női kisöbű pisztoly versenyében mindkét lány kiválóan kezdett. A selejtező felén Major Veronika 294 körrel az első helyről várja a folytatást, Fábián Sára Ráhel pedig 291 körrel a reményre okot adó 9. pozíciót foglalja el.

 

Nyitókép: A szerbek a házigazda franciákat is legyőzték a 3×3-as tornán (Fotó: Beta/AP)