2024. augusztus 25., vasárnap

Letették az esküt a magyar paralimpikonok

Kedden letették az esküt az augusztus 28-án kezdődő és szeptember 8-ig tartó párizsi paralimpián versenyző magyar csapat tagjai. Az ünnepségen Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. „Parasportolóinknak nem pusztán a versenyeken kell kihívásokkal megküzdeniük, de az életben is nehezített pályán teljesítenek. Ők mindennap tanúbizonyságot tesznek a sportemberi mellett az emberi tartásukról. Okkal tekinthetünk példaképként rájuk” – fogalmazott Schmidt, hozzátéve: hála és köszönet jár a sportolókat kísérő szakembereknek, egyesületeknek, szövetségeknek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak (MPB), családtagoknak és a barátoknak is.

Az eskütételnél a sportolók részéről a hetedik paralimpiájára készülő Krajnyák Zsuzsanna, tizenkétszeres paralimpiai érmes vívó és az újonc Rescsik Csaba Európa-bajnoki ezüstérmes sportlövő, a trénerek képviseletében Karnok Marcell para kajak-kenu edző, a hivatalos személyek nevében pedig Karakas Hedvig, a Látássérültek Nemzetközi Sportszövetségének sportbizottsági tagja mondta az eskü szövegét.

Párizsban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért. A magyar sportolók 14 turnusban utaznak Párizsba, a csapat zászlaját az ötödik paralimpiáján szereplő, paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó, Illés Fanni viszi a megnyitón.

A párizsi magyar paralimpiai csapat, úszás: Adámi-Rózsa Zsanett, Hotz Csenge, Illés Fanni, Iván Bence, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Száraz Evelin. Kajak-kenu: Boldizsár Dalma, Kiss Tibor, Molnár Nikoletta, Suba Róbert, Varga Katalin, Kiss Péter Pál. Kerekesszékes vívás: Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné Mező Boglárka, Osváth Richárd, Tarjányi István, Veres Amarilla. Asztalitenisz: Arlóy Zsófia, Major Endre, Pálos Péter, Szvitacs Alexa. Atlétika: Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra, Szőllősi István. Bocsa: Szabó Alexandra, Nagy Vivien. Sportlövészet: Dávid Krisztina, Rescsik Csaba, Gurisatti Gyula. Erőemelés: Tunkel Nándor. Íjászat: Gáspár Tamás. Kerékpár: Wermeser Zsombor. Lovaglás: Fonyódi Ildikó. Cselgáncs: Burányi Flóra. Triatlon: Mocsári Bence.