2024. október 4., péntek
SPORTHÍREK

A dopping alól felmentett Péni István Európa-bajnok

SPORTLÖVŐ EB

Péni István címét megvédve aranyérmet nyert légpuskában az Eszéken zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság hétfői versenynapján.

A kontinenstorna honlapja szerint az UTE 24 éves versenyzője a döntőben 251,3 körös teljesítményét követően szétlövésben kerekedett az izraeli Sergey Richter fölé.

Kissné Oroszi Edit tanítványa alapversenyben 629,9 kört lőtt, és a harmadik helyen került a fináléba. A döntő Péni István és az izraeli Sergey Richter különcsatáját hozta: bár az első öt lövés után a negyedik helyen állt a magyar versenyző, a tizedik után az élre állt. Majd sokáig az izraeli foglalta el az első helyet, aki egyre magabiztosabban vezetett. Az utolsó két lövés előtt Richter előnye 1,3 körre csökkent, az utolsó lövés előtt pedig már csak 5 tized volt kettejük között a különbség. Péni ekkor 10,5-öt lőtt, az izraeli versenyző kereken 10-est, így jöhetett a szétlövés.

Ebben a tokiói kvótás magyar 10,7-et teljesített, Richter pedig csak 10,3-at ért el. Péni István ezzel ismét Európa legjobbja lett a 10 méteres olimpiai számban.

A mindkét olimpiai számban világranglista-vezető, tokiói kvótával rendelkező Péni az indiai világkupán pozitív doppingmintát adott, de a gyanú szerint Sidi Péter manipulálta a vitaminjait, így Pénit a nemzetközi szövetség (ISSF) felmentette. A világ- és Európa-bajnok Sidi ellen a szállodai videófelvételek alapján eljárást indított a magyar szövetség, és felfüggesztette, így ő nem vehet részt a kontinensviadalon. A komáromi versenyző a múlt héten közleményben utasította vissza a vádakat.

A férfi légpuskások délelőtti alapversenyében Pekler Zalán és Hammerl Soma is érdekelt volt, előbbinek pedig csupán két tized hiányzott ahhoz, hogy döntőbe jusson és versenyben legyen az olimpiai kvóta megszerzéséért. Pekler 626,9 körrel a 10. helyen zárt, a 627,1 körös eredmény viszont már finálés szereplést jelentett volna számára.

Hammerl 622,4 kört lőtt, és ezzel a 45. pozícióban fejezte be az alapversenyt.

JÉGKORONG

A svédek második veresége

Több, a korábbi vb-ken sikeres válogatott gyöngén rajtolt a tallinni jégkorong-vb-n. Csehország után például Svédország és Kanada is elszenvedte a második vereséget. Kazahsztán a szerencse kedveltje, hisz két döntetlenre álló meccset is a ráadásban nyert meg.

Eredmények, 2. forduló, A csoport: Fehéroroszország–Svédország 1:0, Svájc–Dánia 1:0. B csoport: Kazahsztán–Finnország 2:1, USA–Kanada 5:1.

BIRKÓZÁS

Gyilkossággal vádolják a világbajnokot

Indiában letartóztatták Szusil Kumar olimpiai érmes, világbajnok birkózót, akit gyilkossággal vádolnak. A gyanú szerint a május eleje óta szökésben levő és most rendőrkézre került sportoló egyike azoknak a támadóknak, akik megöltek egy másik indiai birkózót egy újdelhi stadionban kirobbant verekedés közben. A 38 éves Kumar szabadfogásban 2010-ben a 66 kilogrammosok kategóriájában nyert világbajnokságot, olimpián pedig két alkalommal is felállhatott a dobogóra: 2008-ban bronzérmes volt Pekingben, 2012-ben pedig ezüstérmet nyert Londonban, ahol a nyitóünnepségen ő vitte az indiai delegáció zászlaját. (MTI/Hszinha)

Serdülő-csapatbajnok a Proleter

Petrovac na Mlavin rendezték meg az országos birkózóbajnokságot a serdülő korosztály részére. A bajnokságon 23 klub vett részt, a bajnoki címet a nagybecskereki Proleter csapata szerezte meg.

A győztesek, illetve a felsőhegyi, magyarkanizsai, nagybecskereki, nagykikindai, szabadkai és a zentai birkózók eredményei, 45 kg: 1. Andrej Velisavljev (Omladinac), 2. Özvegy Dániel (Potisje). 48 kg: 1. Milan Vasić (Partizan B.). 51 kg: 1. Marko Fratrić (Soko), 3. Cseszkó Tamás (Atkis). 55 kg: 1. Aleksandar Berarov (Soko), 3. Paróci Rajmond (Spartacus). 60 kg: 1. Berkec Dejan (Hercules). 65 kg: 1. Jovan Miolski (Proleter), 2. Gecse Antal (Atkis), 3. Mustafa Pitić (Spartacus) és Pócs Noé (Hercules). 71 kg: 1. Miloš Perović (Crvena zvezda), 2. Vámos Antal (Zenta), 3. Uroš Lečić (Proleter). 80 kg: 1. Branko Đukić (Proleter), 3. Boris Petrov (Proleter) és Uroš Krstin (Spartacus). 92 kg: 1. Dimitrije Gladović (Partizan B.), 2. Molnár Dávid (Proleter). 110 kg: 1. Marko Kopunović (Spartacus), 2. Marko Supić (Proleter). Csapatban: 1. Proleter 130, 2. Soko 110, 3. Partizan (Belgrád) 100, 4. Spartacus 90, 5. Hercules 50, … 8. Atkis 35, … 13. Potisje 20, … 15. Zenta 20 pont stb. @sz = L. E.

SAKK

Bajsán rangadó volt

A hétvégén került sor a 2. fordulóra a vajdasági sakkligákban. Megszerezte első győzelmét a tornyosi csapat, kikapott mindkét magyarkanizsai és felsőhegyi csapat, akárcsak a zentai utánpótlás- és a bácskossuthfalvi csapat. A rangadót Bajsán játszották, ahol a helybeli Szegi Lajos minimális arányban nyert a tavalyi ezüstérmes fiatal felsőhegyi csapat ellen.

2. forduló, Szabadkai Liga: Bácska II.–Potisje II. 5,5:0,5, Szivác–Egység 2:4, HAŠK-Zrinjski–Zenta II. 4:2, Cservenka–Gunaras 3,5:2,5, Žednik–Felsőhegy II. 5:1. A pillanatnyi sorrend: Bácska II., Žednik és Cservenka 4, Gunaras, Zenta II. 3 pont stb. Észak-bácskai Liga: Bački Breg–Polet II. 0,5:5,5, Bezdán–Prigrevica 3:3, Ravangradske ajkule–Aleksa Šantić 4,5:1,5, Mladost–Radnički 2,5:3,5, Potisje–Verbász 2:4. A pillanatnyi sorrend: Verbász és Ravangradske ajkule 6, Bezdán és Prigrevica 4 pont, stb. Bácskai Liga – Szabadka: Penzioner–Hajduk 3:3, Szegi Lajos–Felsőhegy 3,5:2,5, Vulkan Protektor–Zsáki József 3,5:2,5, Pannónia–VUK-MAT 3:3, Omladinac–BTŠK 5:1. A pillanatnyi sorrend: Vulkan Protektor és Szegi Lajos 6, Pannónia és Penzioner 4 pont stb. @sz = F. T.