2024. október 3., csütörtök
INDY 500

Győzött a Pókember

A régi időket idézte meg a világ egyik leghíresebb autóversenyének idei kiírása, a 105. Indianapolis 500 ugyanis tömött lelátókkal, több mint százezer néző részvételével zajlott, ráadásul a 46 éves Helio Castroneves győzelmével ért véget, aki az oválpálya történetének egyik legsikeresebb versenyzőjévé vált ezzel.

A 33 autóval elrajtolt verseny egésze a legfiatalabb generáció és a nagy öregek kontrasztos csatáját hozta az élmezőnyben, az ötszáz mérföldes padlógázos száguldás során sorjáztak a helycserék az élen, az utolsó tankolásokat követően pedig már Alex Palou és Castroneves különharcává vált a győzelem sorsa. A végső előzést a brazil legendának sikerült véghezvinnie, így 2001, 2002 és 2009 után tudta ismét megnyerni a versenyt, és bemutatni a védjegyévé vált mászást a pálya védőkerítésén, amivel kiérdemelte a Pókember becenevet. Ezzel az Indy 500 történetének legnagyobbjai közé iratkozott fel, hiszen rajta kívül csak A. J. Foyt, Al Unser Sr. és Rick Mears locsolhatták a tejet négyszer is ezen a pályán.

Ez volt az Indy 500 történetének leggyorsabb versenye, ugyanis 307 km/h-s átlagsebességgel teljesítette azt a győztes.

Az Indianapolis 500 végeredménye: 1. Helio Castroneves (brazil, Meyer Shank Racing) 2:37:19,384, 2. Alex Palou (spanyol, Ganassi) +0,4 másodperc hátrány, 3. Simon Pagenaud (francia, Penske) +0,5, 4. Patricio O’Ward (mexikói, McLaren) +0,9, 5. Ed Carpenter (amerikai, Carpenter Racing) +1,2 stb.