A világcsúcstartó, világ- és Európa-bajnok távolugró, Ekler Luca a versenyszám legnagyobb esélyeseként, 563 centis új világcsúccsal megszerezte az aranyérmet a XVI. Paralimpiai Játékokon, ezzel a magyar csapat kilencedik érmét szerezte Tokióban.
Ekler Luca az idei bydgoszczi Európa-bajnokságon ugrott először világcsúcsot, de akkor még csak beállította az addigi 551 centis rekordot. Azonban szinte biztos volt, hogy ezt képes megdönteni, miután a tavalyi, budapesti Honvéd-kupán 587 centis egyéni csúcsot állított fel az épek között, az azonban a parasportban nem lehetett világcsúcs.
A tokiói paralimpia döntőjében viszont már elsőre 560 centit ugrott, kilenc centivel megdöntve saját rekordját, amelyet végül 563-ra javított a harmadik kísérletre. Mivel senki nem tudta még megközelíteni sem, a TFSE 22 éves sportolója, Szalma László tanítványa a magyar küldöttség negyedik, talán legsimább aranyérmét szerezte.
Az Olimpiai Stadionban szerephez jutott a tanulásban akadályozott Szöllősi István (F20) is, aki súlylökésben 13.59 méterrel ötödik lett.
BIZTONSÁGI UGRÁSSAL JAVÍTOTT VILÁGREKORDOT
– A 100 m után kicsit csalódottnak tűnt. Mennyire tüzelte fel a távolra?
– A távolugrásra sosem kell felspannolni magam, ez a kedven versenyszámom, erre készülök évek óta, itt és most beteljesült minden, amit szerettem volna.
– A döntőben világcsúccsal kezdett. Úgy tervezte, hogy erősen kezd?
– Az első ugrásom után kicsit meglepődtem, mert biztonságinak szántam, és amikor kiírtak a nevem mellé, hogy 560, arra gondoltam, hogy rendben, most akkor elkezdhetünk ugrani. Pedig alig léptem a deszkára, és kicsit megzavart, hogy tapsoltak nekem, de így utólag, lehet hogy feldobott! Anyukámnak annak idején meg kellett ígérnem, hogy ne izguljon, elsőre érvényeset és biztonságit ugrok mindig.
– Igen magabiztos előnyel nyert. Tartott valakitől a mezőnyben?
– Nyilván szemmel tartottam a többieket, de most egyedül magamra figyeltem. Versenyeztem már ezekkel a lányokkal, és úgy gondoltam, ha a legjobbamat hozom, senkitől nem kell tartanom.
– Készült az új egyéni csúcsra, vagy az inkább csak egy bónusz volt?
– Csak egy bónusz, az otthoni versenyeken a 560-570 stabilan szokott menni. Azért más, ha ellenfelekkel ugrom, itt nem volt, aki tolt, akivel minden centiért meg kellett küzdenem. Ezért szeretek otthon az ép atlétákkal versenyezni, mert ösztönöznek, itt viszont magamat kellett ösztönöznöm, ami most ennyire sikerült.
– Az utolsó ugrásnak milyen volt paralimpiai bajnokként nekifutni?
– Egy kicsit elérzékenyültem, könnyek is szöktek a szemembe. Belegondoltam, hogy itt vagyok és a legnagyobb álmom vált valóra Tokióban. Szerettem volna mindent beleadni, és egy nagyon jó ugrással lezárni a sorozatot, de az utolsó ugrás előtt nagyon sokat várattak minket, ezért nem is sikerült jól befejeznem, éreztem, hogy a lábaim kicsit lemerevedtek. De amikor odaálltam, tudtam, hogy már mindegy, hogyan sikerül, paralimpiai bajnok vagyok.
– Mennyit érez még magában? Mennyit tud még javítani a világcsúcson?
– Most is úgy éreztem, hogy sokkal több volt bennem, és kicsit sajnálom, hogy nem jött ki. Az edzőm, Laci bácsi azt mondta, az egyik érvénytelen ugrásom hat méter körül lett volna, így a cél adott, már csak meg kell valósítani. Egyébként szeretem vele az ugrások között még egyszer átbeszélni, mit és hogyan csináljak, még akkor is, ha előtte egyébként megbeszéltünk mindent.
– Még egy versenye hátra van itt, Tokióban. 400 méteren mit vár magától?
– Mivel még nem tudom, milyen lesz a mezőny, nem merek semmit mondani. Okosan szeretnék futni az előfutamban, döntőbe kerülni, aztán ott ami a csövön kifér. Szeretnék bemenni hatvan alá, de mégiscsak túl vagyok két versenyszámon.
