– Jó estét, Belgrád! Jó estét, Szerbia! Köszönjük, hogy itt vagytok! Hogy támogattatok bennünket! Köszönöm a lányoknak, a stábnak, a szövetségnek, mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy megvalósíthassuk álmunkat, hogy itt állhatunk a balkonon. Ez az élmény nem adatik meg mindenkinek. Így csak Szerbiában fogadják a sportolókat – szólt a közönséghez Milena Rakić, a női röplabda-válogatott csapatkapitánya.
A női röplabda-válogatott repülője hétfőn este fél nyolckor érkezett Azerbajdzsánból a Belgrádi Nikola Tesla Repülőtérre, ahonnan az útjuk egyenesen Belgrád városházájának balkonjára vezetett, hogy a szurkolókkal közösen ünnepeljék az európai aranyat. Több ezren voltak kíváncsiak a kontinens legjobb női röplabdacsapatára. Csak ezért a néhány percért az ország minden tájáról érkeztek.
A belgrádi városházán este fél kilenckor mindenekelőtt Vanja Udovičić sportminiszter és a városi képviselők fogadták a szerb női válogatottat. A győztes pillanatokat és érkezésüket a városháza előtt összegyűlt tömeg kivetítőkről követhette.
A csapat tagjai egyesével vonultak a balkonra. Az edzők, az orvosi csapat után Bojana Milenković lépett ki. Őt Teodora Pušić, Bjanka Buša, Mina Popović, Slađana Mirković, Ana Bjelica, Jelena Blagojević, Tijana Malešević, Jovana Stevanović, Bojana Živković, Stefana Veljković, Brankica Mihajlović követte.
– MVP, MVP! – skandálta a tömeg, amikor meghallották Tijana Bošković nevét.
– Akinek a nevéhez kötődik minden röplabdaérem: Zoran Terzić! – jelentette be Siniša Stojmenović újságíró a szövetségi kapitányt. Majd hozzátette: – Éééés… megsérült ugyan, de ez nem akadályozta meg abban, hogy játsszon. Felépült és játszott! Milena Rašić, a csapatkapitány!
– Nehéz szavakat találni arra, hogy leírjuk, mit érzünk most. Valóra váltottuk azt, amiről sokan közülünk csak álmodnak, amire vágyunk. Köszönöm, Szerbia! Köszönöm, (boszniai – a szerző megj.) Szerb Köztársaság! – szólt a szurkolókhoz Brankica Mihajlović. Tijana Malešević folytatta a gondolatát: – Ti adjátok nekünk a hátszelet, ti vagytok azok, akik kiemeltek bennünket a többiek közül. Együtt megyünk előre, tovább, mert ez a miénk! – kiáltotta, és a magasba emelte az aranyérmet, amit a tömeg kitörő örömmel fogadott.
– Bajnokok! Bajnokok! – skandálták.
– Végtelenül boldogok vagyunk – fűzte hozzá Tijana Bošković.
Ezután Zoran Terzić szólt a szurkolókhoz:
– Nem tudom, tisztában vannak-e azzal, hogy milyen sokat számít a támogatásuk. Minden edzést önöknek szentelünk – mondta a kapitány.
– Emberek, elmosolyodott! – kiáltott közbe a csapatkapitány, Terzić pedig ezután végig mosollyal folytatta: – Egy dolgot ne feledjenek soha, az eredménytől függetlenül: ezek a lányok mindig a maximumot nyújtják. A végsőkig küzdenek. Biztosak lehetnek benne, soha nem fognak csalódni bennük – mondta.
A beszédeket tánc és mulatság követte, Kiki Lesendrić zenélt, és a THCF énekelte el a szerb sportolók győztes dalát. Majd egy nagy tapssal köszöntötték az Európa-bajnokokat, kigyulladtak a fáklyák, lobogtak a zászlók, és lassan szétszéledt a tömeg.
