A zentai származású kommentátor, aki nem egyedül, hanem Ballai Attilával, a Magyar Nemzet sportrovatának vezetőjével és a magyar férfi kézilabda-válogatott sajtófelelősével érkezett, már a könyvbemutató előtt elmondta, hogy Magyarországon 3000 forintba kerül az általa írt könyv, de ez egyáltalán nem számít, mivel nem a magyarországi árához, hanem a Vajdaságban élő emberek anyagi helyzetéhez igazodva kell majd meghatározni a fizetendő összeget, ami végül 500 dinár lett. S visszatérve az elejére: azért nem volt ez egy hagyományos könyvbemutató, mert miközben a szervezők, a helyi sportszövetség és a Hajnal Jenő által vezetett Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársai árulták a könyvet, addig Gulyás László interjúkat adott, beszélgetett az emberekkel, és nem azt leste, hány példány talál majd gazdára. Hogy miért éri megvenni a Magyar Kézilabda-szövetség 75 éves fennállásának alkalmából írt könyvet? Azért, mert Gulyás 1971-től folyamatosan követte a kézilabdával kapcsolatos eseményeket, versenyeket, történéseket, s szubjektív módon, saját szemszögéből mutatja be az egykori és jelenlegi szövetségi kapitányokat, elnököket, főtitkárokat és azokat a családokat, melyekben legalább ketten kézilabdáznak, nem is akármilyen szinten. A kiváló kézilabdázók számát tekintve az Iváncsik család a győztes, ugyanis az apukán, Mihályon kívül mindhárom fiú (Gergő, Tamás, Ádám) kézilabdázik: az első kettő állandó válogatott kerettag, az utóbbi is egy napon az lesz, ha így folytatja és nem akadályozzák a sérülések.
A több mint kétórás eseményen sok kérdés hangzott el, melyekre Gulyás, valamint Ballai színes, érdekfeszítő és tanulságos válaszokat adtak. Ezek közül a legérdekesebbeket közöljük.
• Magyar Szó: Hogyan került először kapcsolatba a kézilabdával?
Gulyás László: – Amikor 1971-ben a Magyar Távirati Irodában kezdtem dolgozni, akkor Boskovics Jenő, atyai jó barátom, aki jóval alacsonyabb nálam, odajött és azt mondta: Te, én már rettentően unom a kézilabdát. Akarod csinálni? Természetesen az ember 21 éves korában, kezdő újságíróként „ide nekem az oroszlánt is” mottóval él, s így lett a kézilabda és az én kapcsolatomból egy sírig tartó házasság. 1986-ban a svájci világbajnokság előtt, amikor a magyar férfiválogatott a Vajdaságban járt három felkészülési mérkőzésen, én voltam a nemzeti együttes csapatvezetője. A záróbanketten felálltam és azt mondtam: Azt kívánom ennek a két csapatnak, a jugoszlávnak és a magyarnak, hogy három hét múlva ez a két együttes játssza a világbajnoki döntőt. Jót nevetett mindenki, még én is. S mit ad isten, három hét múlva a vb-fináléban Jugoszlávia két góllal, 24:22-re legyőzte Magyarországot.
• A legérdekesebb történet az 1986-os világbajnoksággal kapcsolatban?
Ballai Attila: – Kovács Péter, egykori világklasszis játékosunk édesapja a Magyar Televízió miatt öt liter bort nyert egy fogadáson. A magyar válogatott az elődöntőben Dél-Koreával játszott, és habár az ázsiaiak sokáig vezettek, a magyar csapat végül két góllal nyert. A Magyar Televízió a mérkőzést 30 perces csúszással közvetítette. Akkor még nem volt internet, s a tv-ben vezető beosztásban levők nem érezték annak fontosságát, hogy élőben osszák meg a nézőkkel ezt az eredményt. Így történhetett meg az, hogy Kovács Péter a meccs után hazatelefonált apjának, hogy bejutottak a döntőbe. Mire az apja: Hogyan nyertétek meg fiam, most nézem a tv-ben! A játékos elmagyarázta, hogy akkor valószínű, Magyarországon nem élőben megy a meccs, mivel a találkozó már véget ért. Péter apja átsétált a szomszédhoz és azt mondta, „fogadjunk, hogy nyerünk”, mire a szomszéd azt válaszolta: „Dehogy nyerünk, nem látod, hogy Dél-Korea vezet?!” A vége az lett, hogy fogadtak, Kovács apja meg nyert öt liter bort.
• Magyar Szó: Gulyás László ott volt Brüsszelben, mikor 1985. május 29-én a bajnokok Európa-kupája döntőjében, a Liverpool és a Juventus közötti mérkőzésen a lelátón elszabadult a pokol, s 39 szurkoló vesztette életét.
– Ez egy meghatározó élményem volt. Először is azért, mert 35 évesen egy BEK-döntőt közvetíthettem, ami végül is egy csere miatt történt meg, mivel Knézy Jenő azt mondta, ő még sosem közvetített KEK-döntőt, mire hozzátettem, hogy én meg a BEK-fináléval vagyok így. Az incidens után a budapesti és a belgrádi kollégáktól kaptunk információkat, ugyanis nekünk a sajtóteraszon ki volt téve egy papír, amelyre ez volt ráírva: az Európai Labdarúgó-szövetség végrehajtó bizottsága tanácskozik. Ennyit tudtunk az egészről, se többet, se kevesebbet. A mai napig, ha szurkolói rendbontás van a nézőtéren vagy az utcán, nagyon rosszul érzem magam. Félek.
• Magyar Szó: Ki volt minden idők legjobb magyar sportolója?
B. A.: – Számomra egyértelmű: az úszó Egerszegi Krisztina. Azért, mert alapsportágban ötszörös olimpiai bajnok lett, azért, mert 1988-ban, 14 évesen képes volt legyőzni az NDK – azóta bebizonyosodott, hogy doppingra épülő – úszónagyhatalmát, s ezt rajta kívül senki nem tudta megtenni, azért mert háromszor tudott nyerni Barcelonában, és azért, mert úgy ment ki Rómába az 1994-es világbajnokságra, hogy két aranyéremmel befejezi pályafutását, de amikor megjelent a kínai He Ci-hong, s 100 és 200 háton is legyőzte Egerszegit, akkor a magyar lány meggondolta magát és azt mondta, bajnokként kell visszavonulnia. Az atlantai olimpián a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.
• Magyar Szó: Legemlékezetesebb bakik?
G. L.: – Az interneten is keringő bakiknak az az érdekességük, hogy egy részük el sem hangzott. Vannak olyan bakik, amelyek valóban nagyon jól hangzanak, de csak kitalálták őket. Persze olyan is van, ami valóban megtörtént. Nekem a kedvencem, mikor az 1984-es labdarúgó-Európa-bajnokságon azt mondtam, hogy a szél keresztbe fúj a pályán és a csehszlovákokat támogatja.
