2025. március 6., csütörtök
NŐI BL

A Győr is negyeddöntős

Mindkét magyar együttes sikerrel vette a női Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó előtti fordulóját. A Ferencváros továbbjutása már korábban eldőlt, így a zöld-fehérek valójában tét nélküli meccsen arattak sikert a kapronci Podravka vendégeként. Az első félidő izgalmasan alakult, a budapestiek ugyan 4:1-es vezetést szereztek, a házigazda azonban fordított, és 11:7-re ellépett. A Fradi innen még egalizált (12:12) a szünetre viszont 18:14-et kézilabdázott össze a vendéglátó. A folytatásban ugyancsak hullámzott a magyarok teljesítménye, ám az utolsó negyedórára állandósította előnyét, és végül meg is nyerte a találkozót.

A Győr a negyeddöntőért lépett pályára hazai közönsége előtt, és nem is bízta a véletlenre a Ludwigsburg elleni összecsapást. A címvédő villámrajtot vett, előbb 5:0-ra, majd 11:1-re vezetett, a szünetben pedig 17:8-as kisalföldi vezetést mutatott az eredményjelző. A térfélcserét követően ugyan fogyott a házigazda lendülete, a németek valamelyest felzárkóztak, ám izgalmassá így sem tudták tenni az összecsapást.

Az alapszakasz a hétvégén ér véget, a Fradi a Nykøbing, a Győr pedig az Esbjerg otthonában zárja a csoportkört. A negyeddöntő első mérkőzéseit április 19–20-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik. A budapesti négyes döntőt május 31-én és június 1-jén bonyolítják le az MVM Dome-ban.

Eredmények, 13. forduló, A csoport: Podravka–Ferencváros 29:30, Gloria–Metz 28:34, Nykøbing–Krim 30:30, Storhamar–CSM 21:32. Az állás: Metz 25, Ferencváros 22, CSM 16, Podravka és Krim 11, Storhamar 8, Gloria 6, Nykøbing 5 pont. B csoport: Rapid–Vipers 10:0, Brest–Budućnost 23:23, Odense–Esbjerg 23:32, Győr–Ludwigsburg 32:19. Az állás: Győr 23, Esbjerg 21, Odense 18, Brest 15, Ludwigsburg 13, Vipers 7, Rapid 5, Budućnost 4 pont.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A Győr biztosra ment (Fotó: MTI)