Rátgéber László neve a kosárlabdában akkor is tiszteletre parancsoló volt, mielőtt elnyerte volna a női Euroliga bajnoki címét. Most, ahogy gyűjteményéhez hozzáadta a 19. abroncshálót is – hisz ott volt már kilenc-kilenc a magyar ligából és kupából –, az újvidéki születésű edző válláról nagy teher esett le. Megteheti, amiről már régóta álmodozik, hogy élete ne csak a kosárlabdáról szóljon. Fontos, tulajdonképpen kulcsszerepet játszott abban, hogy szülővárosa és jelenlegi lakhelye testvérvárossá váljanak. Újvidék és Pécs, melyek között otthonról haza ingázik, Laci számára így még egy fokkal fontosabbak lettek.
– Számomra nagy boldogság, hogy Újvidék és Pécs testvérváros lett, s mint újvidéki gyerek én vagyok az a kapocs, aki ezt összehozta. 17 éve élek Pécsett, a város díszpolgára lettem, de mindig is azt vallottam, hogy újvidéki vagyok. Elérkezettnek láttam a pillanatot, amikor a két városnak komolyan együtt kellene működnie kulturális téren, és ami számomra szintén nagyon fontos, a sport terén. Azt vallom, hogy ez kapu lehet Újvidék számára Európa felé, de ugyanúgy érvényes fordítva is. Ezen az együttműködésen belül én egy kosárlabda-akadémiát szándékozok beindítani. Pécsett augusztusban lesz a rajt, és szeretném minél előbb Újvidéken is megcsinálni, mert úgy érzem, hogy itt az utánpótlás-nevelésben nagy problémák vannak. Ebben az orosz klubom tulajdonosa is benne lesz, és elképzelhető, hogy bekapcsolódik az újvidéki női kosárlabdába is. A sportbeli együttműködést persze nem szabad csak kosárlabdára leszűkíteni, az összes lehető sportban, például a fociban is fenn kell tartani, s nemcsak a két város között, hanem ebben a teljes térségben, amely alatt még Eszéket és Tuzlát értem. E négy város minden tekintetben távolabb esik a saját országa fővárosától, de együttesen egy európai régiót képezhetnek, amelynek Pécs lenne a központja, nem azért, mert a legfejlettebb, hanem mert egyelőre egyetlenként van az Európai Unióban. És azt sem szabad elfelejteni, hogy 2010-ben Pécs lesz Európa kulturális fővárosa. Rengeteg esemény lesz, én egy streetballtornát is szervezek, s ha mindezt egészében nézzük, Újvidék ebből csak profitálhat. E térségben nagyon jelentősek az emberek személyes kapcsolatai is. Nekem vannak. Újvidéken tudják, hogy hiteles vagyok, Pécsett is tudják ezt, a két város tehát nemcsak papíron és kifejezett szándék alapján működne együtt, hanem mert a már meglevő személyes kapcsolatok ezt sokkal könnyebbé, gyorsabbá és egyszerűbbé teszik.
• Újvidéken női kosárlabdában soha nem volt tehetséghiány. De a vezetés sem volt sose magas szintű.
– Így van. Itt egyelőre minden egy nyers energiának az eredménye. Ezt kell finomítani, magasabb szintre emelni, mert vitathatatlan, hogy komoly irányítás nélkül is vannak eredmények. Persze nem azért, mert nagyon okosok lennénk, hanem mert Újvidék genetikai anyaga ezt lehetővé teszi. Az elmúlt két évtized alatt egy teljesen új genetikai anyag érkezett a városba, aminek hiányzik egy irányítás, egy nyitottság, hogy itt az emberek úgy éljenek, ahogyan mi éltünk valaha. Ebben a városban egykor mindenkinek volt útlevele, mindenki utazott a világba, hazahozta a látottat, a tapasztalatot. Ez így együtt egy teljes képet adott, amit vissza lehetne szerezni, s amire a sport eszményi. De a kultúra is, hisz egészen biztos vagyok benne, hogy zenei, képzőművészeti, színművészeti stb. téren is sokat nyújthatunk egymásnak.
• Sose számítottál energiaszegény embernek. Egy új szerepvállalás mégsem teher?
– Nézd, nem akarok élsportedzőként megöregedni. Ez egy olyan munka, amibe – nem csak képletesen mondva – nagyon könnyen megbolondul az ember, és én már határesetként kezelem magam. Ezért próbálom meg a kreativitásomat olyan területen érvényesíteni, amire profi kosárlabdaedzőként nem volt és nincs is lehetőségem. Az új nevelési formák foglalkoztatnak, a munka lentről való újrakezdése, amiben a kreativitásnak fontos a szerepe. Egy ilyen új foglalatosságom nem nehezebb és nem is könnyebb, mint egy csapatot vezetni a Bajnokok Ligájában, de másmilyen, és ez a fontos.
• Puszta véletlenség, hogy Újvidéket és Pécset kötöd össze az életben és most a munkával is?
– Két nagyon hasonló városban élem az életet. Újvidék és Pécs hasonlósága abban is kimerül, hogy a kultúrák ütközésének határvonalán, annak zónájában vannak és ez adja azt, ami mindenütt hiány a világon, vagy ahol másképp történik a népek vegyülete. Franciaország, Anglia, Spanyolország stb. esetében az új genetikai anyag a gyarmatokról költözött be. Esetünkben sajnos ugyanez rendszerint háborúk révén történt, de jó, hogy mégis megtörtént, s ennek nagy jelentősége van mind a kultúrában, mind a sportban.
• Oroszország mekkora váltás volt?
– Az oroszországi munkám egy más világ az eddigi életemhez és kosárlabdámhoz képest. Ott most minden a pénzről szól. Megkaptam mindent, amit akartam, nemcsak pénzt, hanem feltételeket és csapatot is, és ennek az eredménye a trófea. A korábbi nevelőedzői eredményeim elismerése, hogy elhívtak a Szpartakhoz, s ott az európai serleget célozhattam meg. Valójában nagyon nehéz helyzetben voltam, mert két Euroligát már megnyertek, velem zsinórban a harmadik kellett. Nagy pszichikai nyomás volt, de meglett, s most már igazi indiánnak mondhatom magam, hisz megszereztem a nagy skalpot. Ezután már minden könnyebb lesz, maradok még egy évet, a célom a serleg megvédése.
• S azután?
– Azután vissza Pécsre, az akadémiához, Újvidéken is szeretnék dolgozni, de nem edzőként, mert itt még nem olyanok a viszonyok, hogy labdába lehessen rúgni. De sose tudni. Egy telefonhívás megváltoztathat egy egész életet.
• A magyar válogatott mekkora epizód volt?
– Nem tudok dicsekedni ezzel az eredménnyel, de ez a realitás. Szerintem nagy bravúr volt a kijutás is az Eb-re, ilyen körülmények között pedig értelmetlen lett volna éremesélyekről beszélni. Szövetségi kapitánynak lenni mindig jó, és ugyanannyira rossz is. Megtettem, amit a haza megkövetelt tőlem, három év után visszajöttem és kivittem őket az Eb-re. Most talán könnyebben lehet tervezni és dolgozni, viszont egészen világos, hogy a magyar válogatott soha nem lesz meghatározó csapat Európában.
• Mivel töltöd a forró nyarat?
– Horvátországban nyaraltam, megyek Kanadába és az USA-ba, azután szemináriumok Leedsben és Postojnában, ahova a nevemet adtam, és szeptember közepén irány ismét Moszkva. Szép lenne, ha beleférne néhány újvidéki nap is az itteni haverokkal.
