2024. július 30., kedd
EURÓPA-LIGA

Wenger nem lelkizett

Eltökélten állt az újságírók elé Arsène Wenger, az Arsenal évtizedes vezetőedzője, aki az Atlético Madrid ellen vezeti csapatát az Európa-liga elődöntőjének odavágóján – a francia szakember élete utolsó nagy trófeáját célozza meg a 22 éve irányított észak-londoniakkal, hiszen a szezon végén távozik a csapattól. Wenger már elöljáróban kifejezte, nem sokat kíván foglalkozni saját magával: „A mérkőzésre szeretnék fókuszálni, semmi más nem számít most” – szögezte le higgadtan, s később is kurta válaszokat adott a távozását és pótlását firtató kérdésekre.

Elsősorban meg kell próbálnunk a lehető legjobban rájátszani a saját erősségeinkre. Szeretnénk tartani a labdát, diktálni az ütemet – tért rá a spanyolok elleni meccsre a taktikus. – Az Atlético nagyon erős, jelenleg Spanyolország második számú alakulata. Mind támadásban, mind védekezésben kiemelkedő teljesítményre lesz szükségünk, ha jó eredményt akarunk elérni” – folytatta Wenger, kitérve arra is, hogy egyetlen, esetlegesen bekapott gól is kulcsfontosságú hátrányt jelenthet egy ilyen szoros küzdelemben, ilyen riválissal szemben.

Pikáns oldala a találkozónak, hogy az elmúlt napokban – elsősorban az angol focisajtóban – azokat a pletykákat rebesgetik, hogy épp Diego Simeone, az Atlético edzője kerülhet a francia tréner helyére Londonban. A hírnevét Madridban megalapozó Simeone 2011 óta, vagyis 7 éve áll a piros-fehérek élén, és vezetésével az Atleti új fénykorát éli, ezért legalábbis kérdéses, hogy a találgatásokon kívül van-e bármi realitása a feltevésnek. Annyi bizonyos, hogy a spanyolok Londonban is szokásosan kőkemény, eredményorientált, végletekig hatékony focijukat fogják mutatni.

Az est másik odavágóján a francia Marseille és az osztrák Salzburg néz szembe egymással a kikötővárosban. Mindkét gárda hatalmas fordítást mutatott be a negyeddöntő második mérkőzésén, a Marseille a Lipcse, a Salzburg pedig a Lazio elleni hátrányát dolgozta le bravúrosan. Az előzetes elvárások, szakvélemények és irodák alapján a gallok a párharc esélyesei, ám a Red Bullt semmiképp sem szabad lebecsülni, főleg a Lazio elleni visszavágó utolsó húsz percét tekintve...