2024. július 30., kedd
BAJNOKOK LIGÁJA

Zidane: Ez még csak a munka fele

Münchenben fordított és győzött a címvédő
Társai joggal ünneplik Marcelót (középen), fantasztikus gólt lőtt (Fotó: Beta/AP)

Társai joggal ünneplik Marcelót (középen), fantasztikus gólt lőtt (Fotó: Beta/AP)

Elégedetten állt ki nyilatkozni Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője, miután a királyi gárda izgalmas meccsen, hátrányból fordítva 2:1-re legyőzte a Bayern csapatát a Bajnokok Ligája slágerelődöntőjének odavágóján. A francia stratéga ugyanakkor arra figyelmeztetett, a siker ellenére nem volt makulátlan a játékuk, és bőven van még mire figyelniük a jövő héten esedékes hazai visszavágóra.

Az eredménnyel teljesen elégedettek lehetünk, ugyanakkor a mérkőzés első részében sok hibát követtünk el, amikor megpróbáltuk átvenni a mérkőzés irányítását” – fogalmazott az első BL-címvédést bemutató tréner, jó okkal, hiszen az első gólt a meccsen a Bayern szerezte a jobb oldalon megiramodó Kimmich révén: a jobbhátvéd az egész madridi védelemmel elhitette, hogy beadásra készül, majd életerős lövéssel mattolta Keylor Navast. „A párharc még messze van attól, hogy lefutottnak nevezhetnénk. A Bayern bőven rendelkezik a képességekkel, hogy győzzön a Bernabéuban. A két góllal elért győzelem persze mindenképp bizakodásra adhat okot” – óvatoskodott a francia, felidézve a közelmúlt történéseit, amikor egy torinói 3:0 után a Juventus Madridban volt képes teljesen talpra állni, és csak Cristiano Ronaldo hosszabbításban értékesített büntetőjével jutottak elődöntőbe. Zidane végül kitért Navas kapusra is, akiről levette a felelősséget az első gól esetében: „Több ember felel azért a bekapott találatért, és Keylor a második félidőben egészen pazarul védett” – méltatta a több bravúrt bemutató Costa Rica-it.

Jupp Heynckes, a Bayern veterán stratégája sem tartja lezártnak a küzdelmet, és érdemtelen vereségnek tartja a végeredményt. A 72 éves vezető elárulta, a mérkőzést látva nem teljesen érti, hogyan tudott nyerni a királyi gárda, s kifejtette, egyértelműen van még esélyük megfordítani az összesített állást: „A Real sebezhető, ezt bebizonyította a mérkőzés. Zavarba lehet hozni őket” – vélekedett Heynckes. A németnek annyiban valóban igaza lehet, hogy az összképet tekintve, Marcelo egyenlítő bombáját és Asensio győztes góljával együtt a Bayern bőven egyenrangú félnek bizonyult. „Nem gyakran látunk ilyen mérkőzést a BL e fázisában, hogy ilyen sok helyzetből mindössze eggyel tudunk élni. A madridiak egyáltalán nem szoktak ilyen sok helyzetet megengedni az ellenfelüknek, egyáltalán nem szokványos meccsen vagyunk túl” – füstölgött némileg érthető okokból a tréner, hozzátéve, a visszavágón természetesen ki akarják harcolni a döntőt.

Érdekes statisztikai adatok láttak napvilágot a meccs után Cristiano Ronaldóról, a Blancók vezéregyéniségéről: a portugál 39 tétmeccs óta először nem tudta eltalálni az ellenfél kapuját a meccsen, ugyanakkor pályafutása 96. győztes BL-meccsén van túl, amivel megelőzte az örökranglistán egykori csapattársát, Iker Casillast.