2024. július 29., hétfő

Simán nyert a Csóka

Parázs csata a Jedinstvo meccsén – Döntetlent játszott a Csantavér

TISZA MENTI LIGA

Mohol: Bácska–Potisje 2:0 (1:0)

Bácska-pálya, 100 néző, vezette: Jonić (Nagykikinda). Góllövők: Morović a 45. és Krizsán P. (11-esből) a 63. percben.

Bácska: Đukić, Dongó (Cifrić), Simendić, Vlajković, Krizsán M., Ferenc, Krizsán P., Vrbaški (Kuburić), Morović, Cvitkó, Stefanović (Parabućski).

Potisje: Bohata, Nagy O., Csehák, Beharović, Horváth, Ugri (Nagy K.), Konc, Kiss, Balgó, Barjaktarović, Apró.

A rangadón kiegyenlített küzdelemben a moholi csapat jobb teljesítményt nyújtott, egész sor gólhelyzetet teremtett, és megérdemelte a sikert. A kanizsaiak kezdtek jobban, kitámadtak, és a moholiak csak nehezen tudtak kibontakozni. A 13. percben Balgó szabadrúgása kissé elkerülte a moholi kaput. A 27. percben Morović lövése, majd a 28.-ban a csatár fejese után a labda elkerülte a jobb alsó sarkot. A 34. percben Simendić beadása után Stefanović lőhetett közelről, a védő azonban a gólvonalról mentett. Hat perccel később Morović kaparintotta meg a labdát a lesvonalon, lőtt, de Bohata lábbal bravúrosan védett. Amikor már úgy tűnt, hogy nem születik gól a pihenő előtt, a bírói ráadásban a moholiak szinte átverekedték a labdát a vendégek védelmén Morovićnak, aki lerázta a védőjét, és a kapuba lőtt. A szünet után jobbára a mezőnyben pattogott a labda, a moholi csapat többet támadott, a kanizsaiak pedig a labdaszerzések után villámgyors ellenakciókból próbálták meglepni a hazai védelmet, sikertelenül. A 62. percben Krizsán Péter kapta a labdát a 16-osban, lövése az egyik kanizsai védő kezére pattant, és a játékvezető büntetőt ítélt, amelyet Krizsán értékesített is. @sz = n G. T.

Csóka: Csóka–Hajduk 5:1 (2:1)

Csókai stadion, 60 néző, vezette: S. Jurić (Zenta). Góllövők: Csernák a 26. és a 70., Terzin a 45. és a 73., Mićin a 82., illetve Horváth A. a 35. percben.

Csóka: Militarov, Krsmanović, Mellik, Terzin, Popov (Popović), Čavić, Csernák, Strajin (Ćinkul), Mićin, Vasin, Bulajić.

Hajduk: Panić, Brkljač, Hajder, Horváth A., Bodroža, Nikolin, Mendebaba (Márta), Petrović, Radaković, Banjac, Lazić.

A podlokányi vendégek a meccs első felében valamelyest ellenálltak a csókaiaknak. Csernák Rudolf a 26. percben vette be először Panić kapuját, Horváth Adrián azonban 9 perccel később egyenlített. A szünet előtt Nedeljko Terzin újra előnyhöz juttatta a hazaiakat. A második félidő elején Terzin a felső kapufát találta el, ám Csernák és Terzin újra eredményesek tudtak lenni, a megérdemelt győzelmet pedig Mićin állította be. @sz = n M.M.

Martonos: Jedinstvo (M)–Jedinstvo (Ó) 1:5 (0:3)

Jedinstvo-pálya, 30 néző, vezette: G. Bibin (Törökkanizsa). Góllövők: Nagy az 57., Majer a 20. és a 72., Živkov a 22., Dabevski a 30. és Mikluc a 67. percben.

Jedinstvo (M): Danič, Varga (Simić), Jablonski (Šarnjai), Nagy, Bajtai, Bite, Kószó, Jakovljev, Pernyés (Fátyol), Bíró, B. Ateljević.

Jedinstvo (Ó): Sodić, Đerić, Majer, Brzak, Holló, Živkov, Szecsei R. (Jovanov), Milanov, Dabevski, Mikluc, Baškim (Kalmár).

Ezen az összecsapáson az ókeresztúriak bizonyultak jobbnak. A biztos előnyhöz Majer, Živkov és Dabevski találataival jutottak a vendégek. Az 57. percben a martonosiak egy büntető értékesítésével csökkentették hátrányukat. A 85. minutumban Nagy és Dabevski ugrottak egymásnak, amit Bibin játékvezető lapokkal szankcionált, s Dabevski második sárgája miatt kénytelen volt elhagyni a pályát. A vendégek képviselői nem tudták elfogadni a bíró döntését, így Vladimir Rankovot és Kardos Andrást is száműzték a kispad mellől. @sz = n M. M.

Szanád: Jadran–Šampion 1:1 (1:1)

Jadran-pálya, 50 néző, vezette: P. Popović (Nagykikinda). Góllövők: D. Đurđev a 27., illetve Malagurski a 42. percben.

Jadran: Magyar, Kocsis, Oluški (Stojanović), Popović (Knežević), Pavlov, S. Đurđev, Keszég Zs. (Milanov), Stanić, Bebek, D. Đurđev, Mihaljev.

Šampion: Törtei, Tóth, Krajnović, Milunović, Sl. Stojčić, Bíró, Csanádi, Malagurski, Virág, Süli, Erdélyi (Buza).

A mérkőzésen Dragoslava Đurđev találatával a hazai együttes a 27. percben előnyhöz jutott, az oromi vendégek azonban Ivan Malagurski révén még az első félidőben egyenlítettek, és megszerezték első pontjukat a bajnokságban. @sz = n M. M.

Oroszlámos: Slavija–Tisza 0:4 (0:1)

Slavija-pálya, 50 néző, vezette: M. Tornjanski (Törökkanizsa). Góllövők: Bobojčev a 42. és az 58., Maletin az 54. és Liptai a 83. percben.

Slavija: Radu, Remete, Ognjenović (Grujin), Kijac, Dimović (Bjelobaba), K. Elezović, Maluckov, Slavković (Erić), Huszák I., M. Elezović, Arsenov.

Tisza: Radić, Zombori, F. Lengyel, Kocsis (Bobojčev), Süli, Mojsin (Bús), Liptai, Fodor, Maletin (Jenő), Nenadov, G. Lengyel.

A padéi vendégek felkészültebb csapat benyomását keltették. A hazaiak nem tudták levédekezni a Tisza gyors támadásait, és a csereként beálló Bobojčev a 42. percben bevette Radu kapuját. Az előnyt Maletin duplázta meg az 54. minutumban, négy perccel később pedig Bobojčev második gólját is megszerezte. A 83. percben Liptai beállította a végeredményt. @sz = n M. M.

Majdány: Tromeđa–Tornyos 2:5 (1:1)

Majdányi pálya, 30 néző, vezette: Maletin (Törökkanizsa). Góllövők: Kiss a 20., Domonkos L. a 85., illetve Kaszás a 38., a 67., a 73., Nagy No. a 80., Karácsonyi a 82. percben.

Tromeđa: Krstić, Mihók Kucora, Farkas, Papp D., Gyémánt, Domonkos L., Kiss, Győri, Vass (Papp T.), Homolya, Ágoston.

Tornyos: Deák, Nagy No., Szőke (Homolya G.), Tóth Horgosi, Nagy Ni., Tóth (Nagy E.), Kaszás, Kokrehel, Karácsonyi, Homolya M., Tóth Bagi (Kovács).

A két csapat legutóbbi öt mérkőzésén 31 gól született, így nem meglepő, hogy ezúttal is gólgazdag mérkőzést vívott egymással a majdányi és a tornyosi csapat. A bajnoki címért küzdő tornyosi gárda számára nem indult jól a találkozó, a hazaiak ugyanis az első félidő közepén vezetést szereztek, a folytatásban azonban a vendégek ötször is bevették Krstić kapuját, és fölényes győzelmüknek köszönhetően feljöttek a táblázat második helyére. A tornyosiak legutóbbi három bajnokiján 23-szor rezdült meg a háló, és ez a gólzáporos sorozat minden bizonnyal folytatódik majd a hétvégén is, amikor a sereghajtó martonosi Jedinstvo látogat a piros-fehérek otthonába. @sz = n K. Zs.

Horgos: Horgos 1911–AFK 2:0 (0:0)

Vasút menti pálya, 90 néző, vezette: Krušić (Magyarkanizsa). Góllövők: Buza az 56. és Szalma a 90+1. percben.

Horgos 1911: Bende, Szalma, Szabó, Radics, Bohata, Baté, Hoksza, Fodor (Ivančić), Buza, Dobó (Huszár), Kolompár (Aladžić).

AFK: Rohacsek, Világos, Vujić, Lalić, (Golubović), Laták A., Pekó, Pozsár (Sević), Laták Ádám (Bilicki), Nagypál Tibor, Kis, Ádám.

Ragyogóan napos őszi vasárnap délután ádáz küzdelmet vívott egymással a liga két kiváló csapata, aminek végén a helyi gárda megérdemelten nyert. A játék első részében főleg a vendégcsapat térfelén folyt a játék, szórványos adai ellentámadásokkal. A félidő közepe táján történt két kezezés a tizenhatoson belül a vendégcsapat részéről, ami talpra állította a hazai szurkolókat, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A jó formában és nagy lelkesedéssel játszó hazai csatárok a második félidőben fokozott nyomás alatt tartották a vendégek kapuját. Az 56. percben Rohacsek egy akció során a tizenhatos vonaláig merészkedett, amire Buza Attila felfigyelt, 30 méterről jól irányított lövéssel a kapus felett a hálóba emelte a labdát. Az adai csapat az ellenfél tizenhatosa közelében igyekezett megszakításokat kieszközölni, és pontrúgásokkal kiegyenlíteni, esetenként a csapat legtapasztaltabb játékosa, Nagypál Tibor révén. A Horgos 1911 második gólja a hosszabbítás első percében esett, a csatárok szép összjátékából Szalma Dávid volt a befejező. A magyarkanizsai Krušić játékvezető nemcsak a nem megítélt tizenegyesek kimaradásáért hibáztatható, hanem a szabálytalanságok aránytalan szankcionálásáért is, ugyanis a hazai játékosok több sérülést szenvedtek el a mérkőzés folyamán. @sz = n H. Gy.

A 9. forduló: Horgos 1911–AFK 2:0, Jadran–Šampion 1:1, Csóka–Hajduk 5:1, Tromeđa–Tornyos 2:5, Jedinstvo (M)–Jedinstvo (Ó) 1:5, Bácska–Potisje 2:0, Slavija–Tisza 0:4. A Graničar szabad volt.

1. Bácska

8

7

0

1

25:5

21

2. Tornyos

8

6

2

0

29:13

20

3. Csóka

9

6

1

2

19:12

19

4. Potisje

9

5

3

1

25:8

18

5. Tisza

9

6

0

3

29:15

18

6. Horgos 1911

9

5

1

3

16:9:

16

7. AFK

8

4

2

2

21:10

14

8. Jedinstvo (Ó)

9

4

0

5

17:19

12

9. Graničar

8

3

2

3

10:14

11

10. Jadran

9

3

2

4

16:22

11

11. Slavija

8

3

0

5

10:19

9

12. Hajduk

8

1

4

3

6:14

7

13. Tromeđa

8

1

0

7

7:33

3

14. Šampion

8

0

1

7

7:18

1

15. Jedinstvo (M)

8

0

0

8

5:31

0

A következő fordulóban (október 20.): Potisje–Slavija, Jedinstvo (Ó)–Bácska, Tornyos–Jedinstvo (M), Hajduk–Tromeđa, Šampion–Csóka, AFK–Jadran, Graničar–Horgos 1911. A Tisza szabad lesz.

SZABADKAI VÁROSI LIGA

A 7. forduló: Palics–Hajduk 8:1, Elektrovojvodina–Solid 7:1, Csantavér–Žednik 2:2, Višnjevac–Bikovo 0:1, Lokomotiva–Mala Bosna 1:2.

Csantavér: Csantavér– Žednik 2:2 (0:2)

Csantavéri sportközpont, 100 néző, vezette: Vrana (Szabadka). Góllövők: Laličić a 66. és a 82., illetve Rankov a 15. és Sadojević a 25. percben.

Csantavér: Pesti, Božić Martin, Božić Márk (Bakurek), Vujović, Sáfrány, Engi (Papdi), Kecsenovity, Kelemen Szabolcs, Laličić, Kelemen Csongor, Petrić (Szabó).

Žednik: Papp, Ledenski (Beszédes), Rogić, Skenderović, Dragičević, Majlat, Sadojević, Bašić, Rankov (Vlahović), Vučković, Tešić.

A vendégek meglepték csantavéri ellenfelüket. Rankov a 13. percben még a fölső lécet találta el, de nem sokkal később megszerezte a vezetést csapatának. A védők mögé beadott labdával ment kapura, és biztosan lőtt a hazai kapuba. A vendégek vezetése után megtorpant hazaiak egy szöglet után újabb gólt kaptak. Sadojević közelről kotorta a labdát a kapuba. A folytatásban a hazaiak összeszedték magukat, mindjárt az első percben szépíthettek volna, de Kelemen Cs. lövését védte a kapus, aki pár éve még a csantavérieknél volt hálóőr. A 66. percben Laličić szabadrúgását már ő sem védhette, ugyanis lövése valakin megpattanva a hálóban kötött ki. A mérkőzés vége felé egy remek indítás után ismét Laličić szerzett gólt, aki a kifutó kapus mellett gurított a hálóba, így legalább a döntetlent kiharcolta csapatának. @sz = n A. J.

1. Bikovo

7

6

0

1

12:6

18

2. Mala Bosna

7

5

1

1

13:8

16

3. Csantavér

6

4

1

1

10:5

13

4. Lokomotiva

7

4

0

3

16:11

12

5. Solid

7

4

0

3

23:22

12

6. Višnjevac

6

3

0

3

14:8

9

7. Žednik

7

2

3

2

13:11

9

8. Elektrovojvodina

7

2

0

5

14:13

6

9. Palics

7

1

1

5

15:24

4

10. Hajduk

7

0

0

7

3:25

0

A következő fordulóban (október 20., 21.): Hajduk–Mala Bosna, Bikovo–Lokomotiva, Žednik–Višnjevac, Solid–Csantavér, Palics–Elektrovojvodina.

NAGYKIKINDA–MAGYARCSERNYE KÖZSÉGI LIGA

A 7. forduló: Roham–Törekvés 6:0, Napredak (Cs)–Napredak (T) 2:1, Vojvodina–Október 1. 4:1, Jedinstvo–Proleter 6:2, Omladinac–Bega 2:0.

1. Vojvodina

7

6

1

0

28:8

19

2. Jedinstvo

7

6

0

1

30:8

18

3. Napredak (Cs)

7

5

0

2

19:7

15

4. Roham

7

4

1

2

20:9

13

5. Napredak (T)

7

3

1

3

13:10

10

6. Október 1.

7

3

0

4

14:17

9

7. Omladinac

7

3

0

4

11:30

9

8. Proleter

7

2

2

3

13:16

8

9. Bega

7

0

1

6

3:23

1

10. Törekvés

7

0

0

7

6:29

0

A következő fordulóban (október 20.): Törekvés–Bega, Proleter–Omladinac, Október 1.–Jedinstvo, Napredak (T)–Vojvodina, Roham–Napredak (Cs).