2024. augusztus 2., péntek
Európai kupaporond

Három korábbi győztes és egy kakukktojás

Ma este kezdetét veszi az Európa-liga elődöntős fázisa, a két párharcban három korábbi győztes, a Sevilla, a Sahtar Donyeck és a Liverpool, illetve egy kakukktojás, a döntőben még nem szerepelt Villarreal érintett. A négy végső sikerével rekordbajnok, az előző két idényben is győztes Sevilla a 2009-es trófea elhódítójához, a Sahtar Donyeckhez látogat, míg az Európa-liga első, 2000/2001-es kiírását megnyerő – és a sorozat elődjében, az UEFA-kupában kétszeres győztes – Liverpool az elődöntőig 2004 és 2011 után harmadszor eljutó Sárga Tengeralattjáró vendége lesz.

A Sevilla és a Sahtar nem ismeretlenek egymás számára, a spanyolok végső sikerével zárult 2006/2007-es idényben rendkívül izgalmas nyolcaddöntős párharcot vívtak, a sevillai 2:2 után a visszavágón a kapus Andrés Palop góljával egyenlített a hispán gárda a 90+3. percben, és végül a hosszabbításban kiharcolta a továbbjutást. A hazaiak játékosa, Tarasz Sztepanenko szerint a csapat edzője, Mircea Lucescu és néhány csapattársa emlékszik arra a párharcra, és szeretne visszavágni: „Az egy nagyon fájó vereség volt. Lucescu mesélt róla edzésen, és néhány idősebb játékos is emlékszik rá. Szeretnénk revansot venni. A Sevillának nagy tapasztalata van ebben a versenysorozatban és a megnyerésében is. Számunkra viszont új ez a helyzet, legtöbbünk még soha nem játszott ezen a szinten, ezért nagyon figyelnünk kellett a mentális felkészülésre.” A Sevilla a spanyol bajnokságban harcban áll az Európa-liga-indulást érő helyekért, de ha megnyeri sorozatban harmadszor is a kupasorozatot, nem kell izgulnia a tabella miatt, a győztesnek ugyanis automatikus BL-csoportkör jár. Jose Antonio Reyes szerint nincs más vágyuk, mint tovább dominálni az ókontinens második számú focikupájában: „Lehetetlen a Sevillánál éhesebb csapatot találni, mindent beleadtunk a megterhelő idény ellenére, az első naptól ezért harcolunk.”

A Villarrealnál mindenképp elégedettek lehetnek, a bajnokságban elég biztosnak tűnik a negyedik helyük, az európai színtéren pedig a földrész egyik legpatinásabb csapata, a Liverpool látogat hozzájuk, így garantált a kiváló hangulat az El Madrigalban. Mindkét együttesnél fél csapatra való sérült hiányzik majd, az angoloknál nem léphet pályára Christian Benteke, Emre Can, Joe Gomez, Jordan Henderson, Divock Origi és Danny Ings sem, ez azonban csöppet sem veti vissza Jürgen Klopp vezetőedző harci kedvét: „A pillanat nem arról szól, hogy a legjobb keret álljon a rendelkezésemre. A pillanat arról szól, hogy harcra készek legyünk. A lényeg, hogy tökéletesen felkészülten lépjünk gyepre, akkor továbbjuthatunk.” A hazaiaknál fontos szerep hárulhat Denis Suárezre, a támadó középpályás tavaly a Sevilla játékosaként megnyerte a sorozatot, tapasztalata sokan számíthat a Pool ellen: „A Villarreal többször közel állt a döntőhöz, de mindannyiszor megállították, ezért elhatároztuk, hogy most megcsináljuk, bejutunk a fináléba. A Liverpool igazán nagy múltú együttes, ami még inkább motivál bennünket, éppen ezért két módfelett szórakoztató összecsapásra számítok.”

A Real és a City a visszavágóra hagyta a döntést

Gól nélküli döntetlen született a 2015/2016-os Bajnokok Ligája-idény első elődöntős párharcának első meccsén, a Real kedvezőnek mondható eredményt ért az Etihad Stadionban a Manchester City vendégeként, hazai pályán bármilyen győzelemmel bejut a döntőbe. Az angol együttes esélyei sem tekinthetők azonban sokkal kisebbnek, hiszen 0:0 esetén hosszabbítást játszhatnak, bármilyen más döntetlen – és értelemszerűen bármilyen arányú győzelem – az ő továbbjutásukat jelentené.

Nagyon hiányzott a csapatának: Ronaldo combsérülése miatt a lelátóról nézte végig a meccset (Fotó-Beta/AP)

A manchesteri találkozó hozott ugyan néhány veszélyes helyzetet mindkét oldalon, de úgy tűnt, hogy mind a combsérülés miatt legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót nélkülöző Real, mind a hazai gárda a visszavágóra kívánja hagyni a párharc eldöntését. Érdekességként viszont érdemes megjegyezni, hogy Keylor Navas nyolcadik BL-meccsén sem kapott gólt az idényben, ami Real-rekord – a királyi gárdának egyébként ez az első 0:0-ja európai kupaelődöntő első felvonásán. Ha eltekintünk az elődöntőktől, a Real nyolc ilyen eredmény után hétszer továbbjutott, a City viszont mindkétszer kiesett, ami jó előjel lehet a madridi drukkereknek, akiknek viszont tartogatunk két rossz hírt is. Az egyik: a csapat az előző 11 olyan BL-elődöntőben elvérzett, amikor nem nyerte meg az első meccset. A másik, talán még fájóbb: több spanyol lap egybehangzóan arról ír, hogy CR-t többször megvizsgálták, és könnyen lehet, hogy izomszakadás miatt a május 4-i visszavágót is csak az oldalvonal mellől nézheti majd, illetve hiányozhat majd a manchesteri meccs első félidejében lesérült Karim Benzema is. Értékelésében róluk is szót ejtett Zinedine Zidane, a Real edzője: „A legfontosabb az, hogy jó eredményt értünk el, de sokkal több lehetőségünk volt a gólszerzésre, mint az ellenfélnek. A második mérkőzésen ötven-ötven százalék esélyt adok a két csapatnak, de mi nagyon jól fel fogunk készülni arra a találkozóra. A visszavágón szeretném Ronaldót és Benzemát is pályára küldeni, ez a tervem, de ma még nem tudom megmondani, mi valósul meg ebből.”