2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Nikolić ujját törte

Nem léphet pályára a zentai Nemanja Nikolić az Andorra elleni vb-selejtezős mérkőzésen, valamint a svédek elleni barátságos mérkőzésen, miután a magyar válogatott csatára a vasárnapi bajnoki mérkőzésen eltörte az ujját. Nikolić is betalált a címvédő Legia Warszawa színeiben a Cracovia ellen 2:0-ra megnyert találkozón a lengyel labdarúgó-bajnokságban. A vasárnapi mérkőzésen a magyar válogatott támadó végig pályán volt a Bajnokok Ligája-szereplő varsói együttesben, és a 43. percben ő szerzett vezetést csapatának. Nikolić vasárnap késő este hivatalos Facebook-oldalán arról számolt be, hogy eltört az ujja, amely már a nyári, franciaországi Európa-bajnokság előtt is megsérült.

„Kénytelen vagyok kihagyni a válogatott vb-selejtezőjét és a svédek elleni meccset. Beszéltem a szövetségi kapitánnyal, aki elfogadta a lengyel orvosok döntését, hogy nem utazhatok haza, és jobbulást kívánt” – írta a kórházból közösségi oldalán a csatár a jövő vasárnapi, Andorra elleni világbajnoki kvalifikációs találkozóra és a két nappal később sorra kerülő felkészülési mérkőzésre utalva. Hozzátette, az orvosok műtétet javasolnak, s a következő napokban fog eldőlni, szükség lesz-e az operációra.

„Nagyon bánt, hogy nem csatlakozhatok a kerethez, de meg kell értenem, hogy amennyiben nem akarok sokat kihagyni, most a teljes gyógyulásra kell koncentrálnom. Ugyanakkor nézni fogom mindkét meccset, lélekben a fiúkkal leszek, és nagyon szurkolok, hogy az idei utolsó két feladatot is sikerrel vegye a csapat” – mondta.

A támadónak a gyűrűsujja sérült meg a bal kezén – amint arról a magyar szövetség a honlapja is beszámolt. A Legia – amely sorozatban harmadik bajnokiján győzött – 15 fordulót követően ötödik a lengyel élvonalban, hátránya nyolc pont a listavezető Jagiellonia mögött.