2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Williams szerint hat győzelem kell Walesnek

Négy forduló után Magyarország a B csoportban a harmadik helyen áll, míg Szerbia a D jelzésű csoportban a második helyen várja a tavaszi folytatást. Az európai selejtezőcsoportokból automatikusan csak az első helyezettek jutnak ki a 2018-as oroszországi világbajnokságra.

Ashley Williams, a walesi labdarúgó-válogatott csapatkapitánya úgy véli, hogy a csoportelsőséghez mind a hat hátralévő mérkőzésüket meg kell nyerniük a világbajnoki selejtezősorozatban, miután szombaton döntetlent játszottak otthon a szerbekkel, s így négy meccs után hat ponttal csak a harmadik helyen állnak. Bár az idei Európa-bajnokság elődöntőse továbbra is veretlen a D csoportban, sorozatban harmadszor fordult elő, hogy vezetés után döntetlent játszott. Ezúttal Aleksandar Mitrović 86. percben elért fejes gólja fosztotta meg őket a további két ponttól.

Még nincs minden veszve, pozitívnak kell maradnunk – mondta az Everton védője, Williams. – Úgy érezzük, bármelyik csapatot le tudjuk győzni, s mivel ez egy nagyon szoros csoport, ha megnyerjük minden hátralévő mérkőzésünket, odaérhetünk az első helyre.”

A walesiek márciusban Dublinba utaznak, ahol az éllovas írekkel csapnak össze, majd júniusban egy újabb, nehéznek ígérkező idegenbeli összecsapás vár rájuk Szerbiában.

A szerb válogatott ma 20 órakor Harkovban lép pályára Ukrajna ellen: a felkészülési mérkőzésen Slavoljub Muslin szövetségi kapitány azoknak a játékosoknak ad majd alkalmat, akik az utóbbi időben keveset szerepeltek a pályán. „Szeretnénk látni, ki milyen formában van, kinek milyen a motivációja, s azt is, hogyan tud beilleszkedni abba a játékstílusba, amelyet a jelenlegi szakmai stáb alkalmaz. Van néhány olyan labdarúgó, akik állandó tagjai a keretnek, de kevés lehetőséget kaptak a bizonyításra. Ez most nekik egy jó alkalom, hogy bizonyítsák, számíthatok rájuk” – mondta Muslin, aki hozzátette, bízik abban, hogy a pálya a hóesés és a nagy hideg ellenére megfelelő minőségű lesz.

Négyen búcsúznak

A magyar labdarúgó-válogatott ma este, a svédek elleni barátságos mérkőzéssel nemcsak az évet zárja, hanem elbúcsúztatja az elmúlt két évtized négy meghatározó játékosát is.

Király Gábor, Juhász Roland, Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos összesen 339-szer lépett pályára a nemzeti együttesben. Közülük kiemelkedik a 40 éves hálóőr, aki 1998-ban, több mint 18 évvel ezelőtt mutatkozott be a válogatottban, s azóta rekordot jelentő 107 alkalommal állt a kapuban. Juhász 95., Hajnal és Vanczák pedig kereken 60., illetve 80. válogatottbeli fellépésével fejezi majd be karrierjét a nemzeti csapatban.

A magyarok vasárnap Andorrával játszottak világbajnoki selejtezőt a Groupama Arénában, s 4:0-ra győztek. A svédek az Eb-ezüstérmes franciák vendégei voltak a Saint-Denis-ben, s ugyan Emil Forsberg góljával vezettek, végül 2:1-re kikaptak.

Bernd Storck szövetségi kapitány korábban elmondta, nagyon fontos számára, hogy a nemzeti csapatot tovább alakíthassa a Svédország elleni találkozó tapasztalatainak felhasználásával, és hogy fiatal, korábbi U21-es játékosokat próbáljon ki élesben.

A Groupama Arénában 19.45-től sorra kerülő találkozóra még a mérkőzés napján is lehet jegyet vásárolni a helyszínen hat pénztárban. Emellett a szokásos módon, az interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon is meg lehet váltani a belépőket, amelyek feleannyiba kerülnek, mint a tétmérkőzésekre. Elhelyezkedéstől függően a jegyek 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért kaphatók. A vb-selejtezőkön bevezetett kedvezmények erre a mérkőzésre is érvényesek, vagyis a Szurkolói Klub tagjai további 15–25 százalékkal kedvezőbben juthatnak hozzá a belépőkhöz.

Szurkolói kártya nélkül továbbra is csak személyesen lehet jegyet vásárolni, kizárólag saját részre, személyazonosságot igazoló dokumentum bemutatása mellett, Budapesten a Ticket Express irodáiban a Bálnában és a BOK Csarnokban, valamint a ZTE FC és a Békéscsaba Előre jegyértékesítő helyein.

Az MLSZ továbbra is hangsúlyozza, hogy a kényelmesebb bejutás érdekében a szurkolók belépőiket online, illetve elővételben váltsák meg, miként ezt megtette az a mintegy 10 ezer szurkoló, aki már rendelkezik jeggyel az összecsapásra.