2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Több csapat is bebiztosíthatja továbbjutását

Az E, az F, a G és a H csoportból több csapat is csatlakozhat a már biztos továbbjutó Borussia Dortmundhoz a Bajnokok Ligája csoportszakaszának mai játéknapján. A német együttes az F jelű négyest vezeti, s ezúttal Nemanja Nikolić csapatát, a nyeretlenül sereghajtó lengyel Legia Warszawát fogadja. A BVB mellett nemcsak eddigi veretlensége és a hazai pálya szól, hanem az is, hogy szombaton a Bundesligában rangadót nyert a Bayern München ellen, így jó hangulatban várhatja az összecsapást. A Legia sincs rossz formában, hiszen legutóbbi BL-meccsükön pontot szereztek a Real Madrid ellen, a hétvégén pedig a lengyel bajnokságban a forduló előtt még éllovas Jagiellonia Białystokot győzték le idegenben 4:1-re. Az első helyen álló együttes ellen a pár hete ujjtörést szenvedett Nikolić is pályára lépett. A csoport másik meccsén a címvédő Real Madrid a Sporting Lisboa vendége lesz, s amennyiben pontot szerez, a Dortmundhoz hasonlóan továbbjut a nyolcaddöntőbe.

A játéknap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása az olasz bajnok Juventus és az Európa-liga-győztes Sevilla spanyolországi mérkőzése a H csoportban. A hazai csapat három győzelemmel és egy döntetlennel, kapott gól nélkül, 10 ponttal vezeti a mezőnyt, a második olaszok – ugyancsak veretlenül, két-két sikerrel és döntetlennel – nyolc ponttal állnak a második helyen. A Sevilla egy újabb ponttal már biztosan továbbjut a kieséses szakaszba, míg a Juventusnak győznie kell, hogy már most a legjobb 16 között érezhesse magát. A két csapat szeptemberi, torinói mérkőzése 0:0-s döntetlennel végződött. Amennyiben a Sevilla továbbjut, az egyben azt is jelenti, hogy nem tudja majd megvédeni címét az El-ben, amelyet az utóbbi három évben megnyert. A négyes másik találkozóján a Lyon a pont nélkül sereghajtó, 0:12-es gólkülönbséggel álló zágrábi Dinamo vendége lesz.

Az E csoport az egyik legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben, két fordulóval a zárás előtt gyakorlatilag még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra. A Monaco–Tottenham meccsen sok múlik, ugyanis ha a francia gárda – a szeptemberi, angliai összecsapáshoz hasonlóan – ismét legyőzi szigetországi riválisát, vagy legalább egy pontot szerez, bekerül a kieséses szakaszba, az ellenfél pedig nagy valószínűséggel búcsúzik a BL-től. Ha azonban a Spurs nyer, még szorosabbá válik a versenyfutás, s amennyiben a CSZKA Moszkva pontot vagy pontokat szerez a vendég Bayer Leverkusen ellen, teljesen összesűrűsödhet a mezőny. Monacói és leverkuseni siker esetén ez a két gárda lép tovább a négyesből.

A G csoportban a Premier League-ben címvédőként gyengélkedő, a BL-ben viszont veretlenül éllovas Leicester City a négy vereséggel utolsó FC Bruges-t fogadja az 5. fordulóban. Az angoloknak egy pont is elég a továbbjutáshoz, s az eddigi eredmények alapján meglepetés lenne, ha nem győznének. A második helyért nagy harcot vív a Porto és a København, a szeptemberi, portugáliai 1:1 után ezúttal a dán főváros lesz a találkozójuk helyszíne.