2024. augusztus 1., csütörtök

Bajnokok Ligája - Történelmi mérkőzésen rúgott gólt Nikolics

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló eredményei

Nikolics Nemanja is betalált kedden a Legia Warszawa Borussia Dortmund elleni, idegenbeli találkozóján, melyen 8-4-es német siker született, ezzel a mérkőzés a labdarúgó Bajnokok Ligája történetének leggólgazdagabb meccse lett.

A dortmundi mérkőzésen a magyar válogatott támadó csak a kispadon kezdett, együttese mégis gyorsan vezetést szerzett, sokáig azonban nem örülhetett, mert a Dortmund a 17. és a 20. perc között háromszor is eredményes volt. A gólgyártás ezután is folytatódott, a 75. percben becserélt Nikolics pedig a 83.-ban volt eredményes. A meccsen a hosszú sérüléséből most visszatért német Marco Reus három gólt szerzett.

A BL eddigi gólrekordját a 2003. november 5-én játszott AS Monaco-Deportivo La Coruna meccs tartotta 11 góllal (8-3).

A nap rangadóján, a Sevilla-Juventus mérkőzésen hiába szerzett vezetést korán a spanyol együttes, a feszült hangulatú összecsapáson Franco Vazquez az első félidő derekán néhány percen belül két sárga lapos szabálytalanságot is bemutatott, így kiállították. Az olasz bajnok még a félidő végén, egy a spanyolok által hevesen vitatott büntetőből egyenlített, majd a második játékrészben, annak is a hajrájában két gólt szerzett, így első olasz csapatként győzött a Sevilla otthonában.

A hétvégi bajnoki után a keddi mérkőzésen is pályára lépett a Juventusban a 16 éves Moise Keane, aki ezzel a BL első 2000-es években született játékosává vált.

Az ötödik forduló keddi találkozóit követően a már korábban nyolcaddöntőbe jutott Borussia Dortmundhoz most csatlakozott a Lisszabonban győztes Real Madrid, az E csoportban az AS Monaco és a Bayer Leverkusen, a G csoportban a Leicester City, illetve a H csoport élére állt Juventus.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 5. forduló:

E csoport:

AS Monaco (francia)-Tottenham Hotspur (angol) 2-1 (0-0)

-------------------------------------------------------

gól: Sidibe (48.), Lemar (53.), illetve Kane (52., 11-esből)

korábban:

CSZKA Moszkva (orosz)-Bayer Leverkusen (német) 1-1 (0-1)

--------------------------------------------------------

gól: Natcho (76., 11-esből), illetve Volland (16.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) AS Monaco 11 pont, 2. (már továbbjutott) Bayer Leverkusen 7, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. CSZKA Moszkva 3

F csoport:

Borussia Dortmund (német)-Legia Warszawa (lengyel) 8-4(5-2)

--------------------------------------------------------

gól: Kagava (17., 18.), Sahin (20.), Doembele (29.), Reus (32., 52., 93.), Passlack (81.), illetve Prijovic (10., 24.), Kucharczyk (57.), Nikolics (83.)

Sporting Lisboa (portugál)-Real Madrid (spanyol) 1-2 (0-1)

--------------------------------------------------------

gól: Silva (80., 11-esből), illetve Varane (29.), Benzema (87.)

piros lap: Pereira (64., Sporting)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Borussia Dortmund 13 pont, 2. (már továbbjutott) Real Madrid 11, 3. Sporting Lisboa 3, 4. Legia Warsawa 1

G csoport:

FC Köbenhavn (dán)-FC Porto (portugál) 0-0

------------------------------------------

Leicester City (angol)-FC Bruges (belga) 2-1 (2-0)

--------------------------------------------------

gól: Okazaki (5.), Mahrez (30.), illetve Izquierdo (52.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Leicester City 13 pont, 2. FC Porto 8, 3. FC Köbenhavn 6, 4. FC Bruges 0

H csoport:

Sevilla (spanyol)-Juventus (olasz) 1-3 (1-1)

--------------------------------------------

gól: Pareja (9.), illetve Marchisio (45+2., 11-esből), Bonucci (84.), Mandzukic (94.)

piros lap: Vazquez (36., Sevilla)

Dinamo Zagreb (horvát)-Olympique Lyon (francia) 0-1 (0-0)

--------------------------------------------------------

gól: Lacazette (72.)

Az állás: 1. (már továbbjutott) Juventus 11 pont, 2. Sevilla 10, 3. Olympique Lyon 7, 4. Dinamo Zagreb 0