2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS

Sivić lett a Mezőkövesd vezetőedzője

Tomislav Sivić lett az NB I.-ben újonc Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője. A klub honlapjának keddi beszámolója szerint az 50 éves, szerb–magyar kettős állampolgárságú szakember szerződése 2019 nyaráig szól.

Sivić játékosként megfordult Kecskeméten, ahol később edzőként is tevékenykedett. Az alföldiek az irányításával feljutottak az élvonalba, később pedig magyar kupát nyertek. A Paks és a Diósgyőr edzője is volt, a borsodiakkal ligakupát nyert, és döntőbe jutott a magyar kupában. Legutóbb a szerb U21-es válogatott szövetségi edzője volt, de a közelmúltban lemondott posztjáról.

Tomislav Sivić elmondta, új csapatának majdnem minden játékosát ismeri, néhánnyal már dolgozott is együtt.

„Úgy vélem, az együttesen nem kell sokat változtatni, hiszen a csapat egységét és erejét mutatja a táblázaton elfoglalt ötödik hely, amely nagyon szép siker, és gratulálok hozzá Pintér Attila kollégámnak. Az előttünk álló feladatokról tisztább képet kapunk majd január elején, amikor elkezdjük a közös munkát” – tette hozzá Sivić.

A Mezőkövesd előző edzője, Pintér Attila a másodosztályban listavezető Puskás Akadémia csapatát vette át december 22-én.