2024. augusztus 1., csütörtök
IFFHS-RANGLISTÁK

Nikolić a top 10-ben

Luis Suárezt választotta meg 2016 legjobb góllövőjének a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS). A 40 bajnoki gólt elérő uruguayi játékos mögött a 38 gólos Zlatan Ibrahimović lett a második, míg a harmadik helyet a 36 gólt szerző Gonzalo Higuaín érte el. Ugyanezen a listán nyolcadik lett Nemanja Nikolić. A 27 bajnoki találatot jegyző magyar csatár az elmúlt évad lengyel gólkirálya volt a Legia csapatával, a most futó szezonban pedig valószínűleg csak a Chicago Fire-be való igazolás miatt nem fogja ugyanezt elérni.

A női csapatok mezőnyében szintén szavaztak az illetékesek. Az elvárásoknak megfelelően a francia Lyon lett a legjobb, rekordnak számító 241 vokssal. A franciák idén „mesterhármast” értek el azzal, hogy a nemzeti bajnokságot, a nemzeti kupát, valamint a női Bajnokok Ligáját is megnyerték. A második a 101 pontos Wolfsburg, a harmadik a 34 pontos Bayern München csapata lett.

Kulcsár Katalint választották meg 2016 legjobb női bírójának. A mindössze 32 éves magyar játékvezetőnő a valaha megválasztott legfiatalabb női sípmester ebben a kategóriában. Kulcsár idei legfontosabb mérkőzése a női BL döntője volt. Az IFFHS szavazásán 58 pontot ért el, megelőzve az egyaránt 53 pontot elérő ukrán Katarina Monzult és a német Bibiana Steinhaust.

A férfi sípmesterek közül az angol Mark Clattenburg végzett a szavazás élén 141 ponttal. Az idei BL- és Eb-döntőt vezető bíró mögött az olasz Nicola Rizzoli (65 pont) lett a második, míg a harmadik helyre a magyar Kassai Viktor (55 pont) futott be.

Az év legjobb klubedzőjének Diego Simeonét, az Atlético Madrid mesterét választotta meg az IFFHS. Simeone 113 ponttal végzett a rangsor élén, a második helyet a Real Madrid francia trénere, Zinédine Zidane (108 pont), míg a harmadik helyet a Leicester edzője, Claudio Ranieri (86 pont) érte el.

A szövetségi kapitányok között az Európa-bajnok portugál válogatottat irányító Fernando Santos nagy fölénnyel lett az első. A 199 pontot elérő portugál mögött a svéd Lars Lagerbäck (71 pont), a nyári Eb-n negyeddöntős izlandi csapat vezetője végzett a második helyen, míg a harmadik a világbajnok németek szövetségi kapitánya, Joachim Löw (62 pont) lett. Bernd Storck, a magyar válogatott kapitánya is kapott egy pontot, így holtversenyben tizedik helyet ért el a ranglistán.  

A ranglisták

Góllövők:

1. Luis Suárez (Barcelona) 40 gól

2. Zlatan Ibrahimovic (PSG) 38

3. Gonzalo Higuaín (Napoli) 36

4. Cristiano Ronaldo (Real Madrid) 35

5. Jonas (Benfica) 32

6. Eran Zahavi (Maccabi Tel-Aviv) 31

7. Robert Lewandowski (Bayern München) 30

8. Vincent Janssen (AZ Alkmaar) és

Nemanja Nikolić (Legia Warszawa) 27-27

10. Lionel Messi (Barcelona),

Islam Slimani (Sporting) és

Luuk de Jong (PSV Eindhoven) 26

Női klubok: 1. Lyon, 2. Wolfsburg, 3. Bayern München, 4. Portland Thorns, 5. PSG, 6. Chelsea, 7. Manchester City, 8. Melbourne City, 9. Athletic Bilbao, 10. Barcelona és Rosengard.

Szövetségi kapitányok: 1. Fernando Santos (Portugália), 2. Lars Lagerbäck (Svédország/Izland), 3. Joachim Löw (Németország), 4. Chris Coleman (Wales), 5. Didier Deschamps (Franciaország), 6. Antonio Conte (Olaszország), 7. Ante Čačić (Horvátország), 8. Marc Wilmots (Belgium), 8. Tite (Brazília), 10. Bernd Storck (Magyarország), Ange Postecoglou (Ausztrália) és Adam Nawałka (Lengyelország).

Edzők: 1. Diego Simeone (Atlético Madrid), 2. Zinédine Zidane (Real Madrid), 3. Claudio Ranieri (Leicester), 4. Josep Guardiola (Bayern München/Manchester City), 5. Unai Emery (Sevilla/PSG), 6. Luis Enrique (Barcelona), 7. Jürgen Klopp (Liverpool), 8. Mauricio Pochettino (Tottenham), 9. Massimiliano Allegri (Juventus), 10. Pitso Mosimane (Mamelodi Sundowns), 11. Arsène Wenger (Arsenal), 12. Leonardo Jardim (Monaco) és Laurent Blanc (PSG).