2024. augusztus 1., csütörtök
KISPÁLYÁS TORNA – SZABADKA

Az Aréna győzelme

Az Aréna győzelmével ért véget vasárnap este Szabadkán a 44. újévi kispályás labdarúgótorna, amelyet az önkormányzat sportrészlege, a sportszövetség és a Stadion Kommunális Közvállalat szervezett. A döntőben Zoran Milidrag csapata nagyon sima, 4:0-s győzelmet aratott a mitrovicai Lampone Meridijan felett. A késő délutánt és egész estét betöltő program a játékvezetők és a szabadkai városi labdarúgó-szövetség edzőinek találkozójával indult, amelyest a sípmesterek 2:1 arányban nyertek meg. A bronzmeccsen a címvédő Kuća Zdravlja együttesét a negyeddöntőben búcsúztató apatini Česma invest csapata Liščević duplájával 2:0-s győzelmet ünnepelhetett a Vila Vesta Leteći Holanđanin felett. A sétaerdei sportcsarnokot megtöltő közönség a szabadkai utánpótlást is láthatta, hiszen az Aréna és a Spartacus 2009-ben született játékosokból álló csapatai is pályára léptek. A kétszer 15 perc végén a sárga mezes futballistapalánták örülhettek, hiszen 2:0-s győzelmet arattak a Kék Galambok felett. A döntő előtt a szabadkai Crystal Táncklub táncosai szórakoztatták a közönséget, majd a szabadkai Aranytrió (Kiss Tamás, Pletl Ákos, Zsupanek Adrianna) minikoncertjét élvezhette a nagyérdemű.

A finálé meglehetősen egyoldalú találkozót hozott, a Lampone csapata a kezdeti lendületet követően egyre fáradtabbnak és motiválatlanabbnak tűnt, aminek csakis vereség lehetett a vége. Az első helyzet még a szerémségiek előtt adódott – Popović találta el a kapufát a 3. percben –, majd a rutinos játékosokkal (Sošo, Đurasović, Živić, Tepavčević) felálló Aréna fokozatosan átvette az irányítást, és csakhamar felőrölte a Lampone ellenállását. Egy tetszetős akció végén Lazarević a 9. percben megszerezte a vezetést csapatának, majd ugyanez a játékos a 16. percben is betalált a Lampone kapujába. Az első félidő hajrára két gólt hozott: a 19. és a 20. percben is Živić volt eredményes, és ezzel el is döntötte a tornagyőztes kilétét. A második húsz percben az Aréna magabiztosan tartotta előnyét, és teljesen megérdemelten nyerte meg a 44. újévi kispályás labdarúgótornát.

A torna legjobb játékosának Jovan Lazarević bizonyult az Arénából, a gólkirály a 10 gólos Veselin Guberinić a Lamponéból, a legjobb kapusnak pedig Nikola Josimovićot, az Arena hálóőrét választották meg, aki a hét mérkőzésen mindössze egy gólt kapott. A tornagyőztes csapat jutalma 400 ezer, a második helyezetté 100 ezer, a bronzérmesé pedig 50 ezer dinár. A díjakat, elismeréseket Filip Ilovac, a Tasić Autóház képviselője, Tóth Róbert, a Stadion KKV igazgatója és Nemanja Simović, a városi tanács sporttal megbízott tagja adta át a legjobbaknak.