2024. augusztus 1., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Az ultimátumok és a rangadók hétvégéje jön

Debrecenben és Diósgyőrben érik az edzőváltás, a 219. Újpest–Fradi következik

A Budapest Honvéd csapata lett az OTP Bank Liga 21. fordulójának nagy nyertese, miután a kispestiek 1:0-ra legyőzték a Debrecen csapatát, és kétpontos előnyre tettek szert a tabella élén. Marko Rossi tökéletesen összerakta a csapatot, ezen az sem rontott, hogy a télen két kulcsemberét, a Fradiba szerződő Botka Endrét, illetve Prosser Dánielt (Puskás Akadémia) is elveszítette. A kispestiek jelenleg nyolc mérkőzésből álló veretlenségi és ötmeccses győzelmi sorozatnál járnak. Október vége óta egyedül Pakson veszítettek pontokat (1:1), tavasszal előbb az MTK-t verték (2:1), majd most a Debrecent, mindkétszer Eppel Márton hajrában szerzett góljaival.

Amiben Rossi egyelőre verhetetlen, az a felkészültség és a taktikai repertoár. A Debrecen ellen például felkészítette csapatát a magassági fölényben lévő ellenfélre, a 3-5-2-es rendszerrel fölényt harcolt ki a középpályán, majd a fáradó ellenféllel szemben 4-3-3-ra állt át, és a lefújásig hajtó játékosok csak begyötörték a győztes gólt.

Szombaton egy rangadó következik, a Videoton ellen egy esetleges győzelemmel nagy előnyre tehetne szert a kispesti csapat. A fehérváriak az Újpest elleni lehengerlő játék után az Üllői úton kicsit beragadtak. Az első félidőben a Fradi jobban játszott, a másodikban aztán a Videoton átvette az irányítást, de gól nem született. „Nem játszottunk azon a szinten, amire képesek vagyunk. Az egy pont nem rossz eredmény, de nyerni szerettünk volna. A fejlődési folyamatnak az is része, hogy dominálni és nyerni tudjunk akkor is, amikor a címvédő otthonában lépünk pályára” – panaszkodott Henning Berg edző.

Kovácsik Ádám kapus (aki 16 éves koráig a Fradiban védett) pozitívan értékelte a döntetlent, szerinte a legfontosabb, hogy hatpontos előnyt meg tudták őrizni a címvédővel szemben. „Hogy mi lesz a Honvéd ellen? A legjobbkor jön a mérkőzés, hiszen most előztek meg bennünket két ponttal, de azonnal vissza is vehetjük a vezetést. Kiélezett meccs lesz, szervezett, jól összerakott csapat a leendő ellenfelünk, de hazai pályán meg kell szereznünk a három pontot.”

A Fradinál Thomas Doll feje amiatt főhet, hogyan tudja ismét győzelemre vezetni csapatát. Ahhoz ugyanis gólt kellene szerezni, márpedig tavasszal eddig két 0:0-s döntetlen sikerült csak. „Nem is voltunk elég agresszívak, sok labdát veszítettünk elöl, így nem lehet mérkőzést nyerni” – nyilatkozta a német edző. Szombaton komoly rangadó következik az ősi ellenség Újpest otthonában. Az eddigi 218 bajnokin 98-szor a Ferencváros, 61-szer az Újpest nyert, 59-szer pedig döntetlen eredmény született. Mint például legutóbb is, szeptember 24-én 3:3-ra végeztek egymással úgy, hogy a 60. percben még a lila-fehérek vezettek 3:1-re. Az Újpest abban bízik, hogy egy győzelemmel megelőzheti riválisát, az pedig extra örömet jelentene a szurkolóknak.

A Vasas csak egy pontot szerzett az utolsó helyezett Gyirmót ellen, szombaton Mezőkövesden kapaszkodhat az élmezőny után. A Gyirmót a Haladást, míg az MTK a Paksot fogadja, míg Debrecenben élet-halál mérkőzésre van kilátás. A pletykák szerint ugyanis a hazaiak mestere, Leonel Pontes, illetve a diósgyőri Horváth Ferenc is ultimátumot kapott. A portugál szakembert állítólag azért nem rúgták ki télen, mert neki és stábjának 200 millió forint végkielégítést kellene kifizetni. Viszont a Debrecen a bajnokságban már 450 perce gólképtelen, jelenleg kiesőhelyen áll, így a miskolciak, illetve egy hét múlva a Paks ellen kötelező a hat pont. Horváth helyzete annyival könnyebb, hogy a Debrecen és a Videoton ellen beéri négy ponttal is a vezetőség.

A 22. forduló programja

Március 4., szombat: Mezőkövesd–Vasas (15.30), MTK–Paks (15.30), Debrecen–Diósgyőr (15.30), Videoton–Honvéd (15.30), Gyirmót–Haladás (15.30), Újpest–Ferencváros (18 óra).

1. Honvéd

21

12

4

5

35:18

40

2. Videoton

21

11

5

5

44:20

38

3. Vasas

20

10

5

5

31:19

35

4. Ferencváros

21

8

8

5

34:27

32

5. Mezőkövesd

21

8

6

7

24:27

30

6. Újpest

21

7

9

5

33:31

30

7. Paks

21

6

9

6

11:24

27

8. Haladás

20

7

5

8

10:25

26

9. MTK

21

5

8

8

04:25

23

10. Diósgyőr

21

6

3

12

26:42

21

11. Debrecen

21

5

6

10

8:27

21

12. Gyirmót

21

3

6

12

9:32

15