2024. augusztus 1., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Csak az első félidők ne lennének!

A Fradi dekoncentrált, Kovácsik rekordra tör, kedvenc pályájára megy a Paks

Nem sikerült az április elsejei bajnoki forduló a Ferencváros számára, a két jubileummal átszőtt, Honvéd elleni mérkőzésen a hazaiak örülhettek. A Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján megrendezett meccs volt Thomas Doll 100. NB I.-es bajnokija, de a német szakember rontott addigi összmérlegén. A Honvéd 2:1-re nyert, ezzel Doll 62 győzelem és 22 döntetlen mellett 16. vereségét könyvelhette el a zöldek kispadján.

Nagyon csalódott vagyok, főleg az első félidőben rendkívül gyengén futballoztunk, a játékosaim összevissza szaladgáltak a pályán. Súlyos koncentrációs problémáink voltak. Ezzel függött össze az is, hogy hiába játszottunk a második játékrészben végig mezőnyfölényben, ezt nem tudtuk helyzetekre, gólokra váltani” – bosszankodott Doll.

De kedden sem lehetett boldog, a Fradi 2:1-es előnnyel utazott a Diósgyőrhöz, és szerény gól nélküli döntetlenre futotta erejéből a magyar kupa elődöntőjének visszavágóján. A meccset követően arról beszélt, hogy problémás volt a támadásépítés, a játékosok két-három átadás után elveszítették a labdát. „Úgy látszik, komoly problémáink vannak az első félidőkkel” – jegyezte meg bosszúsan. A helyzet furcsasága, hogy szombaton egy újabb Diósgyőr elleni csata jön, de immáron a bajnokságban, és Doll reméli, a játékosok önbizalmának jót tett a továbbjutás, és újra hisznek majd magukban.

Diósgyőrben Bódog Tamás ül a kispadon, aki jól ismerheti a Fradi edzőjét, hiszen játszottak is egymás ellen, amikor a magyar védő Ulmban, a német középpályás pedig Hamburgban futballozott. A Diósgyőr eddig veretlen Bódoggal, szombaton 3:1-re verte az Újpestet, a keddi kupadöntetlen után pedig nem titkoltan a három pontért utazik majd a Groupama Arénába is. „Erőt kell, hogy adjon, hogy az FTC ellen nem kaptunk gólt. Szombaton győzni utazunk Budapestre. A kapu előtt több finesz, több játékosság kell, hogy meg tudjuk oldani azokat a szituációkat, amelyek adódtak előttünk” – mondta Bódog.

A bajnokság élén a Videoton áll, amely egy hete nem bírt a hazai pályán lassan egy éve veretlen Pakssal. Szombaton a Vasas következik, és egy sikerrel az angyalföldieket teljesen leszakíthatná magáról. A legutóbbi öt, egymás elleni bajnokin mindössze egyszer győzött a Videoton (2015. november 21-én 2:0-ra), két döntetlen mellett két Vasas-siker született. A 2016/17-es szezonban júliusban a fővárosiak idegenben nyertek 2:1-re, majd októberben pályaválasztóként értek el 1:1-es döntetlent. Érdekesség, hogy Vidi mindkétszer a hosszabbításban volt eredményes.

A fehérváriak kapujában Kovácsik Ádám 443 perce nem kapott gólt (legutóbb február 18-án, az Újpest elleni bajnoki 7. percében rezdült meg a hálója), az idei szezonban ez a második leghosszabb góltalansági sorozat. Ennél hosszabb ideig csak a sereghajtó Gyirmót hálója maradt érintetlen, Sebők Zsolt 611 percig óvta meg a Gyirmót kapuját a góltól a 6. és a 12. forduló között. A szezonrekordhoz tehát Kovácsiknak még 168 percre lenne szüksége.

A Honvéd a Haladással játszik idegenben, és ha komolyan gondolja az aranyérmet, akkor nyernie kell. A Paks Újpesten vendégszerepel, ahol a legutóbbi nyolc bajnokin ötször is nyerni tudott (2013 márciusában például Lázok János mesternégyesével 6:0-ra), és két döntetlen mellett mindössze egyszer kapott ki – éppen legutóbb, 2016. július 30-án, 1:0-ra. A gólt ugyancsak Lázok szerezte, csak már a lila-fehérek színeiben.

Az alsóházból menekülő Debrecen és MTK hazai pályán próbál javítani helyzetén a Gyirmót, illetve a Mezőkövesd ellen.

A 25. forduló programja

Április 8., szombat: Újpest–Paks (18 óra), Videoton–Vasas (18 óra), Debrecen–Gyirmót FC (18 óra), MTK–Mezőkövesd (18 óra), Haladás–Honvéd (18 óra), Ferencváros–Diósgyőr (20.30).

1. Videoton

24

13

6

5

49:20

45

2. Honvéd

24

13

5

6

38:23

44

3. Vasas

24

11

5

8

37:26

38

4. Ferencváros

24

10

8

6

39:30

38

5. Haladás

24

10

5

9

32:33

35

6. Paks

24

8

10

6

28:26

34

7. Mezőkövesd

24

8

7

9

27:34

31

8. Újpest

24

7

10

7

35:36

31

9. Debrecen

24

7

6

11

27:32

27

10. MTK

24

6

8

10

6:28:00

26

11. Diósgyőr

24

7

3

14

29:48

24

12. Gyirmót

24

4

7

13

12:35

19