2024. augusztus 1., csütörtök
MAGYAR LABDARÚGÁS

Vajdasági helyett felvidéki edző Mezőkövesden

Tomislav Sivićet menesztették, Fehérváron magyar gólszerzőt keresnek

Közelebb került a Vasashoz, és egyben a Mezőkövesd edzőjét is menesztette a Ferencváros labdarúgócsapata, amely legyőzte a borsodiakat, és kihasználva az angyalföldiek botlását, közelebb lopakodott a dobogóhoz. Bár a Fradi továbbra sem olyan meggyőző, mint a tavalyi bajnoki menetelésekor, de a gyirmóti 3:2-es győzelem után ezúttal is három gólt szerzett (3:1).

A mezőkövesdiek szerb edzője, Tomislav Sivić a meccset követően még azt ecsetelte, hogy bátorság nélkül nincs foci, de a második félidő már biztató volt, szóval mennek tovább előre. Valóban, csak már nem a szabadkai születésű szakemberrel, akit kedden menesztett a klub vezetősége. Sivić talán már bánja, hogy otthagyta a szerb U21-es válogatottat, mert sikertörténetnek nem lehet nevezni a mostani kiruccanását: irányításával a Mezőkövesd tavasszal csupán nyolc pontot szerzett az élvonalban, a mérlege két győzelem, két döntetlen és hat vereség.

Az új edző a dunaszerdahelyi Radványi Miklós lett, az egykori középpályás játékosként megfordult a DAC, a Vágsellye, a német Saarbrücken és a Nagyszombat csapatában, végül levezetésként négy alacsonyabb osztályú osztrák együttesben szerepelt. Edzőként a Dunaszerdahely, a Szenc, a Komárom, a Bős, a Frýdek-Místek és a Spartak Miava érintésével jutott el Mezőkövesdig. A 2018. június 30-áig szóló megállapodást kötött edző úgy fogalmazott, akadnak azért ismerősei, hiszen a csapatban szerepel a korábbi DAC-hálóőr Tomáš Tujvel, Marek Střeštík és a csallóközi Hudák Dávid is. „Vasárnap kerestek meg a vezetők, és szívesen eleget tettem a felkérésnek, szeretem a kihívásokat. Mindent megteszek, hogy nyáron NB I.-es csapatot készítsek fel a következő idényre. A játékoskeret rendben van, az elmúlt két mérkőzésen a csapat mentálisan nem volt topon, ezen kell változtatni. Remélem, szombaton szervezetten játszunk a Honvéd ellen” – nyilatkozta. Hozzátette, egész életében maximalista volt, azt szeretné, ha a hátralévő négy fordulóban 12 pontot szerezne a csapata, de már a bennmaradással is elégedett lenne.

Első meccsén nem lesz könnyű dolga, hiszen a listavezető kispestiek ellen vezeti csatába új tanítványait. A Honvéd ideális helyzetben van, ha minden meccsét megnyeri, akkor bajnok lesz. Pontazonosság estén ugyanis a több győzelem számít, és ebben a mutatóban jobb a Videotonnál. Egy hete szerencséje is volt, Davide Lanzafame ugyanis a 95. percben szerezte meg a győztes gólt a Gyirmót ellen egy közeli fejessel. Az újonc ezzel a vereséggel ki is esett, Urbányi István edző pedig jelezte, a nyáron távozik a klubtól.

A nagy rivális Videoton is óriási csatában szerezte meg a három pontot, a Debrecen ellen kapaszkodnia kellett, ám végül 3:2-re győzött. Ami egészen döbbenetes, hogy a fehérváriaknál magyar születésű játékos tavaly november 5-e óta nem szerzett gólt, akkor a télen Dél-Koreába távozott Feczesin Róbert volt eredményes. Ő nyolc góljával még mindig a házi góllövőlista harmadik helyén áll, nála csak két szerb, Marko Šćepović, illetve Danko Lazović volt eredményesebb 12, illetve 9 találattal. Azt viszont hozzátehetjük, hogy a magyar állampolgárságot idén márciusban megkapó bosnyák Suljić Asmir kétszer, a brazil Vinícius Paulo pedig egyszer talált be, azaz Fehérváron még mondhatják, hogy akadnak magyar gólszerzők.

A Videoton ezúttal a Haladást, a harmadik helyezett Vasas a Paksot fogadja, míg a dobogóra törő Ferencváros az MTK-hoz látogat. Utóbbi csata érdekessége, hogy az örökrangadók történetében először játszik a Fradi az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. De a klubnak már akadt ott sikerélménye, hiszen április 19-én a nők ott nyerték meg a Győr elleni magyarkupa-döntőt.

A 30. forduló programja

Május 6., szombat: Videoton–Haladás (18 óra), Debrecen–Újpest (18 óra), Mezőkövesd–Honvéd (18 óra), Gyirmót–Diósgyőr (18 óra), Vasas–Paks (18 óra), MTK–Ferencváros (20.30).

1. Honvéd

29

16

5

8

42:26

53

2. Videoton

29

15

8

6

56:26

53

3. Vasas

29

14

5

10

45:33

47

4. Ferencváros

29

12

9

8

48:39

45

5. Haladás

29

12

6

11

38:38

42

6. Újpest

29

9

12

8

45:44

39

7. Paks

29

9

11

9

32:33

38

8. Mezőkövesd

29

9

8

12

32:44

35

9. MTK

29

8

11

10

11:30

35

10. Diósgyőr

29

10

4

15

35:52

34

11. Debrecen

29

9

7

13

36:40

34

12. Gyirmót

29

4

8

17

5:44:00

20