2024. augusztus 1., csütörtök
LABDARÚGÁS – BAJNOKOK LIGÁJA

Jardim bizakodik

Korai gólban bízik a Monaco edzője, Leonardo Jardim a Juventus elleni visszavágón a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A torinóiak idegenben 2:0-ra megnyerték az első összecsapást, így kedvező helyzetből várhatják a hazai találkozót. A hercegségbeliek azonban állítják: nem feltartott kézzel lépnek majd pályára a Juventus Arénában.

„Magabiztosnak kell maradnunk, megpróbálni a saját játékunkat játszani és jó teljesítményt nyújtani. Ha gólt tudnánk szerezni a találkozó elején, akkor talán megváltoztathatnánk a dolgokat” – fejtette ki Jardim.

A statisztikák nem a Monaco mellett szólnak: a sorozat történetében mindössze két olyan párharc volt, amelyben a hazai első találkozó elvesztése után továbbjutott egy csapat, de mindkettőnek egygólos hátrányt sikerült ledolgoznia, kettőt még egyetlen együttesnek sem. Az 1995/1996-os idény elődöntőjében az Ajax otthon 1:0-ra kapott ki a Panathinaikosztól, ám végül 3:1-es összesítéssel jutott a fináléba, ahol éppen a Juventusszal szemben maradt alul. A másik eset a 2010/2011-es szezonban, a legjobb 16 között esett meg, amikor az Inter a hazai 0:1-et követően 3:2-re nyert a Bayern München vendégeként, s idegenben lőtt gólokkal ment tovább.

Az olasz együttes esélyeit támasztja alá az is, hogy legutóbb 2015 augusztusában az Udinesétől kapott ki tétmérkőzésen hazai pályán, bár az akkori 1:0-ás eredmény sem lenne elég a Monacónak a továbbjutáshoz. Két góllal otthon 2013 áprilisában vesztett legutóbb a Juventus (0:2), a Bayern München elleni összecsapás óta nem kapott ki Torinóban BL-mérkőzésen.

A Juventus szakvezetője, Massimiliano Allegri hangsúlyozta, csapatának a visszavágón is a győzelem a célja.

„A Monacónak tehetséges játékosai vannak, még egyáltalán nem biztosítottuk be a továbbjutásunkat. Meg kell nyernünk a második mérkőzést” – szögezte le Allegri, aki bízhat csapata jó védekezésében, hiszen a kieséses szakaszban lejátszott eddigi öt mérkőzésen nem kapott gólt Gianluigi Buffon.

A találkozót a holland Björn Kuipers vezeti majd. A Juventus két, míg a Monaco 13 esztendő elteltével szerepelhet újra fináléban. A döntőt június 3-án rendezik Cardiffban.