2024. augusztus 1., csütörtök
FOCIAJÁNLÓ

Honvéd–Videoton bajnoki döntő az aranyéremért

A Budapest Honvéd és a Videoton szombat este döntőnek beillő rangadót játszik egymással az aranyéremért az OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában.

Az azonos pontszámmal álló csapatok közül a kispestiek várják kedvezőbb helyzetből a találkozót: egyrészt ők játszanak majd hazai pályán, másrészt több győzelmüknek köszönhetően számukra elég a döntetlen a bajnoki címhez. A Videoton 2011 és 2015 után harmadszor lehet magyar bajnok, míg a Honvéd a 14. aranyérmére hajt, ugyanakkor 24 év után lehetne ez az első bajnoki diadala a fővárosi együttesnek.

Nemcsak az első helyért folyó kiélezett küzdelem miatt, hanem a két együttes kiváló formáját látva is igazi futballcsemegét ígér a kispesti rangadó. A Honvéd és a Videoton ugyanis legutóbbi négy bajnoki meccsét egyaránt megnyerte, ráadásul egy hete mindkettő – elsősorban kiváló támadójátékának köszönhetően – nagy fölénnyel diadalmaskodott. Előbbi Debrecenben győzött 5:2-re, utóbbi Felcsúton 4:1-re múlta felül a címvédő Ferencvárost.

A bajnoki döntő önmagában is igazi kuriózum. Az NB I.-ben erre legutóbb közel három évtizede, 1989-ben volt példa. A Honvéd akkor is érintett volt, és szintén hazai pályán fogadta legfőbb riválisát, az MTK-t, amelyet 2:0-ra le is győzött.

A mostani mérkőzést övező felfokozott hangulatot jól mutatja, hogy már hétfőn minden jegy elkelt, így közel tízezer szurkoló, köztük 1500 székesfehérvári lehet jelen a nem mindennapi összecsapáson. A Honvéd ráadásul szurkolói napot tart, így már 13 órától különféle családi programokkal várja a drukkereket. A meccsre a kapunyitás két órával a kezdő sípszó előtt, 17 órakor lesz. A székesfehérváriak idegenbeli mérlege hat-hat győzelem és döntetlen mellett három vereség, helyzetüket ezúttal nehezíti, hogy sérülés miatt nem számíthatnak válogatott védőjükre, Fiola Attilára.

A bajnoki aranyérem mellett a gólkirályi címről is ez a meccs dönthet, hiszen a kispesti Eppel Márton áll jelenleg a lista élén 15 találattal, s a Videoton szerb légiósa, Marko Šćepović követi őt a második helyen. A magyar támadó két találattal vezet.

SZOMBAT

9.45, Eurosport 2: Portugália–Irán (U20-as világbajnokság)

12.45, Eurosport 2: Japán–Olaszország (U20-as világbajnokság)

13.35, Sportklub 3: Sanghaj–Peking

16.00, Sportklub 5: Huesca–Lugo

16.00, Arena Sport 3: Inter Zaprešić–Istra

16.00, Sportklub 3: Aberdeen–Celtic (skót kupa, döntő)

17.00, Arena Sport 2: Slavia Praha–Brno

17.00, Arena Sport 5: Široki–Čelik

18.00, Sportklub 2: Valladolid–Getafe

18.00, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Bologna–Juventus

18.00, Digi Sport 2: Atalanta–Chievo

18.00, Arena Sport 1: Partizan–Crvena zvezda (szerb kupa, döntő)

18.30, M4 Sport: Honvéd–Videoton

18.30, Sport1, Sportklub 1: Arsenal–Chelsea (angol FA-kupa, döntő)

19.00, Arena Sport 3: Dinamo–Rijeka

20.00, Sport 2: Frankfurt–Borussia Dortmund (német kupa, döntő)

21.00, Arena Sport 1: Angers–PSG (francia kupa, döntő)

21:30, Digi Sport 1, Sportklub 1: Barcelona–Alavés (spanyol Király-kupa, döntő)

21.35, Digi Sport 3: argentin bajnokság

23.00, Arena Sport 3: argentin bajnokság

VASÁRNAP

0.00, Arena Sport 1: São Paulo–Palmeiras

1.00, Arena Sport 3: argentin bajnokság

1.20, HRT 2: Mexikó–Horvátország

7.45, Eurosport 1: Franciaország–Új-Zéland (U20-as világbajnokság)

12.00, Sportklub 2: Alcorcon–Tenerife

15.00, Digi Sport 3, Arena Sport 4: Cagliari–Milan

16.00, Sportklub 2: Blackpool–Exeter

16.00, Digi Sport 2, Sportklub 3: Hamilton–Dundee United

16.00, Sportlkub 4: Grasshoppers–Basel

16.00, Sportklub 5: København–Sonderjyske

16.30, Sportklub 6: Salzburg–Altach

17.00, Arena Sport 1: Zrinjski–Sloboda

18.00, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Roma–Genoa

18.00, Digi Sport 3, Arena Sport 3: Sampdoria–Napoli

18.00, Sportklub 1: Gimnastic–Girona

18.15, Sport2, Arena Sport 2: Benfica–Guimaraes (portugál kupa, döntő)

18.50, M4 Sport: Merkantil Bank Liga

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport 2: Palermo–Empoli

20.45, Digi Sport 1, Arena Sport 4: Crotone–Lazio

20.45, Arena Sport 3: Inter–Udinese

20.55, Digi Sport 3: Lorient–Troyes

21.00, Arena Sport 5: Torino–Sassuolo

21.00, Arena Sport 1: Santos–Cruzeiro

23.00, Digi Sport 1, Arena Sport 3: argentin bajnokság