2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS - BAJNOKOK LIGÁJA

A tavalyi fináléval kezdődik a negyeddöntő

Ma megkezdődik a negyeddöntős szakasz a Bajnokok Ligájában: a tavalyi döntő ismétléseként a címvédő Real Madrid városi riválisával, az Atléticóval csap össze.

Spanyolország három csapattal is képviselteti magát a legjobb nyolc között – a harmadik a Barcelona –, s ez a párosítás garantálja, hogy egy együttesük biztosan ott lesz az elődöntőben is, igaz, ezzel együtt egy gárda biztosan búcsúzik. A párharc első találkozóját az Atlético stadionjában rendezik, és a favorit most is a Real, amely több sztárral, több trófeával és több pénzzel rendelkezik riválisánál. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy a BL tavalyi döntőjében a királyi gárda csak a rendes játékidő ráadásában egyenlített, s onnan nyert a hosszabbításban szerzett góloknak köszönhetően 4:1-re. Ami pedig még fontosabb: a mostani szezonban hat meccset játszott egymással a két csapat, és az Atlético egyszer sem kapott ki. Először augusztusban, a spanyol szuperkupában találkozott egymással a két együttes, a Real pályaválasztásával 1:1 lett a végeredmény, majd a Vicente Calderón Stadionban 1:0-ra nyert Diego Simeone csapata. A spanyol bajnokságban mindkétszer az Atlético győzött (2:1, 4:0), a Király-kupa nyolcaddöntőjében pedig az idegenbeli 0:2 után a Santiago Bernabéu Stadionban 2:2 lett az eredmény, így a Real 4:2-vel búcsúzott. A spanyol bajnokságban jelenleg hét pont választja el a két együttest, a Real a második, az Atlético pedig a harmadik.

A másik mai mérkőzésen az olasz bajnok és most is listavezető Juventus a Monacót fogadja. A torinói gárda 2003 óta először kerülhet be az elődöntőbe, és hazai statisztikája alapján egyértelműen az összecsapás esélyese. Egyrészt francia ellenfelekkel szemben veretlen otthon, legutóbbi 11 európai kupamérkőzésén nem kapott ki saját közönsége előtt, és a Juventus Stadion 2011-es megnyitása óta lejátszott 16 európai kupamérkőzésén csak egyszer szenvedett vereséget. Ezzel szemben a Monaco még soha nem nyert meccset Olaszországban, így a franciák is elismerik, hogy ők az esélytelenebbek a párharcban.

„Egyértelmű, hogy a Juventus az esélyes – szögezte le João Moutinho, a Monaco portugál középpályása. – De miután kiejtettük az Arsenalt, másképpen tekintenek ránk az ellenfelek. Amikor a szezon előtt James Rodriguez és Radamel Falcao is távozott tőlünk, és nem igazoltunk senkit a helyükre, mindenki azt gondolta, hogy a bajnokságban középcsapat leszünk, a BL-ben pedig nem jutunk túl a csoportkörön. Rácáfoltunk erre.”