2024. augusztus 4., vasárnap
LABDARÚGÁS - BAJNOKOK LIGÁJA

„Nem szabad meggondolatlanul támadnunk”

Bajnoki kudarccal „melegített be” a címvédő Real Madrid a Bajnokok Ligája elődöntőjének Juventus elleni visszavágójára, amelyen a fináléba jutással együtt a szezon megmentése a tét a spanyolok számára. Carlo Ancelotti együttese szombaton 2:2-es döntetlent játszott a Valenciával, ezzel gyakorlatilag szertefoszlottak a bajnoki címről szőtt álmai, ugyanis két fordulóval a vége előtt négy pontra nőtt a hátránya a Barcelonával szemben. A BL elődöntőjében ugyanakkor korántsem reménytelen a helyzete, mivel a múlt héten Torinóban sikerült gólt szereznie. Igaz, így is 2:1-es hátrányból kezdi majd meg a hazai visszavágót.

A legfontosabb, hogy higgadtak maradjunk, nem szabad meggondolatlanul támadnunk. Torinóban a labdavesztéseink után tudott a Juventus veszélyt teremteni. Türelmesen kell járatnunk a labdát, s hagyni, hogy ők fussanak” – mondta Dani Carvajal, a Real Madrid jobbhátvédje. A madridiak számára jó hír, hogy minden bizonnyal visszatérhet a pályára Karim Benzema, és a szombaton sérülés miatt lecserélt Toni Kroosnak sincs komoly problémája, így ő is szinte biztosan bevethető lesz.

Az idén sorozatban negyedik olasz bajnoki címét begyűjtő Juventusban szintén lesz egy visszatérő, Massimiliano Allegri vezetőedző közel két hónap kihagyás után újra számolhat a világ jelenlegi legtehetségesebb középpályásának tartott Paul Pogbával. A 22 éves francia válogatott futballista szombaton kezdőként több mint 60 percet játszott a Cagliari elleni bajnoki mérkőzésen, és ő lőtte csapata egyetlen gólját. A torinóit az elődöntő sorsolásakor a szakértők egyértelműen a leggyengébbnek tartották a négy együttes közül, és mindenki a Real Madrid továbbjutását jósolta a párharcból. A múlt keddi összecsapás nagyobb részében ugyanakkor uralta a játékot a Juve, amelynek Carlos Tévez és a korábbi Real Madrid-játékos, Alvaro Morata góljával sikerült győznie.

Pihentető egy hét áll mögöttünk, köszönhetően annak, hogy a bajnokságot már megnyertük. Jól felkészültünk a visszavágóra” – mondta Giorgio Chiellini, a Juve védője, aki juventusos pályafutása legfontosabb összecsapásának nevezte a következő találkozót. A válogatott hátvéd hozzátette: mindenképpen gólt akarnak szerezni a Bernabéu Stadionban, mivel tisztában vannak azzal, hogy a Real vendégeként ilyen minimális előnyt nem lehet csak védekezéssel megtartani. A Juventus dolga már csak azért sem ígérkezik könnyűnek, mert a madridi csapat 2011 áprilisa óta csak egyszer kapott ki hazai pályán a BL-ben: idén márciusban a Schalkétől, de akkor még úgy is továbbjutott. Az olaszok ugyanakkor abban bízhatnak, hogy ismét jól szerepelnek majd idegenben azután, hogy a Borussia Dortmund és a Monaco ellen is megőrizték kapujukat a góltól.

Története során a Real Madrid az idegenbeli első meccseket követően 36-szor volt hátrányban a nemzetközi kupák kieséses szakaszaiban, ám ezekben az esetekben 22-szer fordítani tudott. A legutóbbi négy ilyen alkalommal viszont rendre búcsúzott az aktuális sorozattól. A Juve ugyanakkor 41 olyan párharcából, amelyen megnyerte az elő meccset, 33-szor továbbjutott. A spanyoloknak a mostani sorozatban az ötödik BL-elődöntős szereplésük, az olaszok 2003 után először kerültek be a legjobb négy közé. Akkor éppen a Real Madridot búcsúztatták a négy között.

Real Madrid–Juventus

Kezdés: 20.45 (Arena Sport 3, Digi Sport 1, HRT2, OBN, RTS1)

Helyszín: Santiago Bernabéu, Madrid (85 454 férőhely)

Az első mérkőzésen: 1:2

Játékvezető: Jonas Eriksson (Svédország)

A várható kezdőcsapatok:

Real Madrid: Casillas – Carvajal, Pepe, Ramos, Marcelo – J. Rodriguez, Kroos, Isco – Bale, J. Hernandez, C. Ronaldo.

Juventus: Buffon – Lichtsteiner, Barzagli, Bonucci, Chiellini, Evra – Marchisio, Pirlo, Vidal – Tévez, Morata.