2024. augusztus 4., vasárnap
FIFA

Kilenc FIFA-tagot és öt marketing vezetőt vádolnak az amerikaiak

A szerdai, zürichi letartóztatásokat eredményező amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest, köztük két jelenlegi alelnököt és öt sportmarketing vezetőt vádolnak korrupcióval. Az amerikai Igazságügy Minisztérium szerdai közleménye szerint a New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül. „A vádirat kiterjedt, szisztematikus és külföldön, illetve az Egyesült Államokban is mélyen gyökerező korrupciós hálózatról szól” – áll Loretta Lynch amerikai főügyész közleményében. „Futballvezetők legalább két generációja érintett benne, akik bizalmi pozíciójukkal visszaélve dollármilliókra tettek szert kenőpénzekből.” Szerdán Zürichben, a tisztújító kongresszusra érkezett FIFA-tagok szállodájából hét tisztviselőt vittek el, akiket hamarosan átadnak az amerikai hatóságoknak. Köztük van két alelnök, Jeffrey Webb, az észak- és közép-amerikai országok szövetségeit tömörítő CONCACAF kajmán-szigeteki vezetője és az uruguayi Eugenio Figueredo, továbbá a brazil szövetséget áprilisig irányító José Maria Marin és a Costa Rica-i Eduardo Li. Az amerikai hatóságok közben azt is bejelentették, hogy a CONCACAF miami központjában is házkutatást tartanak.