2024. augusztus 3., szombat

U20-as VB: Buta kiállítás és tizenegyes után magyar vereség Brazíliától

A magyar válogatott számára remekül indult a brazilok elleni mérkőzés az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokság második fordulójában, hiszen már a 8. percben vezetést szereztek, de az első negyedóra végeztével kiállították az egyik magyar játékost, így nem sikerült megtartani az előnyt, a második félidőben a dél-amerikai együttes egy fejes góllal és egy büntetővel fordítani tudott, és 2:1-re megnyerte a találkozót. Ezzel Brazília az E csoport élére ugrott, Magyarország pedig a harmadik fordulóban Nigéria ellen harcolhatja ki a továbbjutást.

Jól működött Bernd Storck szövetségi edző taktikája a mérkőzés elején, hiszen a letámadás nem ízlett a braziloknak, több hibát is elkövettek, egy ilyen szituáció után született meg a vezető találat is: egy előreívelés átpattant a brazil védő fölött, az észak-koreaiak ellen mesterhármast szerző Mervó Bence lecsapott rá, és elég lehetetlen szögből kapura lőtt, a brazil kapus, Jean ügyetlenül ért hozzá, így a labda a kapuban kötött ki. Talán. A visszajátszások alapján nem lehetett egyértelműen megállapítani, hogy a labda teljes terjedelmével bent volt-e a kapuban, és mivel az U20-as vébén nem használják a gólvonal-technológiát, a bíró döntése számít meghatározónak, aki megadta a találatot. A vezetés birtokában nyugodtan futballozhattak volna a magyar fiatalok, ám Tamás Krisztián túlságosan is fölpörgött, és egy félpályánál elkövetett rossz ütemű becsúszást követően megkapta második sárgáját. A kiállítás teljesen megváltoztatta a mérkőzés képét, hiszen a brazilok emberelőnyben mezőnyfölénybe kerültek, ami a második félidőre csúcsosodott ki. Az 50. percben egy szögletnél Danilót magára hagyták a védők, és teljesen egyedül fejelhetett a léc alá, amivel egyenlített. Még többet támadtak a brazilok, igazán veszélyes támadást viszont nem tudtak vezetni, a 86. percben mégis sikerült megszerezniük a második gólt, hiszen egy kapu előtti cselezgetésnél Székely György kapus hozzáért a csatár lábához, amiért a szaúdi Fahad Al Mirszadi büntetőt ítélt, Andreas Pereira pedig értékesítette.

Gratulálok a csapatomnak, fantasztikusan játszottak. Tíz emberrel is szervezetten játszottunk, és kemények voltunk védekezésben. Nagy kár, hogy 75 percet tíz emberrel kellett játszanunk” – értékelt Storck a lefújás után.

A magyar csapat nem vallott szégyent, jó lett volna látni, mire képes a brazilok ellen teljes létszámban, de így nem maradt más hátra, mint vasárnap reggel 7 órakor Nigéria ellen kiharcolni a továbbjutást. Ha a Brazília elleni első negyedórás teljesítményt meg tudják ismételni Kalmár Zsolték, a tegnap Észak-Koreát 4:0-ra legyőző afrikai csapat ellen is lehet keresnivalójuk – ráadásul a csoport második, egyben biztos továbbjutást érő helyéhez egy döntetlen is elég, hiszen Magyarországnak jobb a gólkülönbsége ellenfelénél.