2024. augusztus 3., szombat

Horgoson a tapasztalat döntött

MAGYARKANIZSA–ZENTA–ADA KÖZSÉGKÖZI LIGA

Tornyos: Tornyos–Šampion 5:1 (2:1)

Tornyosi pálya, 30 néző, vezette: Hauk (Horgos). Góllövők: Kálmán a 45., a 62., Szokola a 70., a 75., Karácsonyi a 31., illetve Homolya G. (öngól) a 41. percben.

Tornyos: Vass, Branković (Tóth Bagi), Kovács (Vajda), Homolya G. (Szokola), Kálmán, Hajagos, Kis Bicskei, Karácsonyi, Tóth Horgosi, Homolya M., Bajtai.

Šampion: Toldi, Szokol, Bálint, Horti, Vajda, Faragó, Homolya (Ladócki), Körmöci E., Krajnović, Csanádi, Bíró (Csordás).

A hazaiak kezdték aktívabban a mérkőzést, és félórányi játék után egy nagy védelmi hibát követően meg is szerezték a vezetést. Karácsonyi gólja után az oromiak percei következtek, a 35. percben Homolya Mihály közeli lövését védte Vass, majd nem sokkal később Homolya Gergely zavarában a saját kapujába fejelt. Az első félidő végén ismét a tornyosiaknál volt az előny, egy bal oldali beadás után Kálmán csúsztatott közelről a kapuba. A folytatásban a bajnokcsapat játékosai kicsit felpörgették a játékot, előbb Kálmán bombázott egy visszagurítás után a bal felső sarokba, a hajrában pedig Szokola percei következtek, aki öt percen belül kétszer is eredményes volt.  K. Zs.

Horgos: Horgos 1911–Tisza B 2:0 (1:0)

Vasút menti pálya, 50 néző, vezette: Simendić (Mohol). Góllövők: Úri a 26. és Berec a 76 percben.

Horgos 1911: Makra I., Bite, Bohata G. (Makra N.), Úri, Hoksza, Makra D., Fodor D. (Fodor T.), Fodor I., Puljaji, Berec, Lobozár (Kolompár).

Tisza B: Kocsis, Csizmadia, Mišković K., Mišković Da., Vadász, Bagi, Faragó, Kiš A., Perpauer, Mišković Dam., Kiš Z. (Bús).

Végig kitűnően küzdő csapatokat láthatott az alig félszáz néző. Az adorjáni utánpótláscsapat ezen a mérkőzésen vereséget szenvedett, küzdeni akarásból, a foci iránti lelkesedésből azonban jelesre vizsgázott. A horgosi csapat játékosainak tapasztaltsága és képzettsége az, amivel felülmúlta az ellenfelet. Először Fodor Dánielnek volt gólhelyzete a 20. percben, nem sokkal a kapu fölé lőtt. Egy perccel később Makra Dániel jobb sarokba tartó lapos lövését Kocsis szögletre vágta. A 26. percben Úri szánta rá magát a lövésre, egy védőjátékoson a labda irányt változtatva becsapta a vendégkapust, és a hálóban kötött ki. Az adorjáni csapat csatárainak, Mišković Danielnek és Kiš Zorannak a megmozdulásai jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára. A 48. és a 61. percben Mišković Daniel egyenlíthetett volna egy kis szerencsével. A 76. percben a csereként beállt Kolompár Gábriel jobb oldalról beívelt egy jó labdát, amit 18 méterről az alig 16 éves Berec Tamás félmagasan a bal sarokba lőtt. A hazai gárdából említésre méltó Fodor Igor szervező játéka a középpályán, valamint Hoksza Zsolt, a védelem legjobbja.  H. Gy.

A 23. forduló: Tornyos–Šampion 5:1, Horgos 1911–Tisza B 2:0, a Jedinstvo szabad volt.

1. Tornyos      19        13        5          1          65:12   44

2. Horgos 1911           18        10        2          5          58:24   33

3. Tisza B       20        8          4          8          28:28   28

4. Šampion     19        6          2          11        20:50   20

5. Јedinstvo    18        2          2          14        10:68   8

Zombori liga

A 29. forduló: Stanišić–Sloga 1:4, Törekvés–Graničar (R) 3:0, Dunav–Omladinac (B) 5:3, Mladost–Rusin 3:5, Hajduk–Kula 2:3, Kordun–Polet (K) 2:1, Lipar–Graničar (G) 4:1, BSK–Omladinac (D) 2:3.

1. Sloga           29        23        3          3          77:22   72

2. Omladinac (B)       29        17        4          8          69:47   55

3. Polet (K)     29        15        3          11        62:31   48

4. Törekvés    29        13        9          7          49:33   48

5. Lipar          29        12        7          10        48:50   43

6. Rusin          29        13        3          13        55:57   42

7. Mladost      29        11        6          12        57:48   39

8. Hajduk       29        11        6          12        56:59   39

9. Kordun      29        11        6          12        51:56   39

10. BSK          29        12        2          15        46:63   38

11. Stanišić     29        11        3          15        49:56   36

12. Graničar (G)        29        9          9          11        48:61   36

13. Dunav       29        11        3          15        42:61   36

14. Omladinac (D)     29        9          8          12        37:44   35

15. Kula (–2)  29        10        5          14        43:48   33

16. Graničar (R)        29        4          3          22        31:84   15

A következő forduló: Sloga–BSK, Omladinac (D)–Lipar, Graničar (G)–Kordun, Polet (K)–Hajduk, Kula–Mladost, Rusin–Dunav, Omladinac (B)–Törekvés, Graničar (R)–Stanišić.

Újvidéki körzeti liga

A 30., utolsó forduló: Maglić–Vojvodina 3:2, Mladost–Krila Krajine 2:0, Sutjeska–Titel 6:5, Hajduk–Kulpin 8:0, Proleter–Obilić 4:1, Mladost Radost–Becse 1918 1:7, Budućnost–Tvrđava 2:5, Stari Grad–Borac 2:1.

1. Becse 1918  30        23        2          5          102:26 71

2. Borac          30        18        1          11        76:37   55

3. Mladost Radost     30        15        6          9          64:48   51

4. Hajduk       30        14        7          9          57:43   49

5. Titel            30        14        4          12        54:42   46

6. Mladost      30        12        10        8          46:36   46

7. Tvrđava     30        11        9          10        45:46   42

8. Budućnost  30        12        6          12        54:56   42

9. Vojvodina  30        12        5          13        46:37   41

10. Proleter    30        11        7          12        47:57   40

11. Sutjeska    30        11        4          15        51:59   37

12. Kulpin      30        11        2          17        49:84   35

13. Krila Krajine       30        9          7          14        38:46   34

14. Stari Grad            30        9          6          15        25:47   33

15. Maglić (–1)           30        10        3          17        38:85   32

16. Obilić (–1) 30        4          9          17        21:64   20

Verbász–Titel–Zsablya községközi liga

Torzsa (Savino Selo): Budućnost–Jedinstvo (Péterréve) 3:1 (1:0)

Budućnost-pálya, 30 néző, vezette: Mrđenović (Verbász). Góllövők: Cimbaljević Rade a 6., Papp a 48., Cimbaljević Đorđe a 79., illetve Jakšić a 78. percben.

Budućnost: Barcal, Ćorović, Papp, Balango, Obradović, Šomić, Pelević, Efendić, Cimbaljević R., Cimbaljević Đ., Vezmar (Šoškić).

Jedinstvo: Stefanović, Lukács, Jakšić, Husanović, Brankov, Stanojev Alexandar, Dražić, Tombžić, Živić, Stanojev Daniel, Jovičić.

A bajnokság utolsó mérkőzésére csak 11 piros-fehér játékos utazott el a táblázaton ötödik helyen álló Budućnost elleni mérkőzésre. Az első félidőben a hazaiak már a 6. percben kihasználtak egy védelmi hibát, s a második félidő elején, a 48. percben már el is dőlt a mérkőzés. A vendégek a 78. percben Jakšić rúgása után szépítettek, de a 79. percben a verbászi Mrđenović játékvezető a tizenegyespontra mutatott, így született meg a hazaiak 3:1-es győzelme. A péterréveiek két hónap szabadságot kaptak, de várható, hogy edzőcsere történik, és erősít a csapat.  Zs. J.

A 22., utolsó forduló: Bácska–Miletić 6:2, Budućnost–Jedinstvo (P) 3:1, Jedinstvo (G)–Vojvodina 2:0, Mladost–Napredak 1:2, az Obilić–Iskra és Sloga–Hajduk mérkőzésekről nem kaptunk jelentést.

1. Miletić         22        19        2          1          64:18   59

2. Jedinstvo (G)         22        19        1          2          70:8     58

3. Bačka         22        17        1          4          65:24   52

4. Iskra           21        13        2          6          65:30   41

5. Budućnost  22        12        2          8          47:32   38

6. Napredak   22        8          4          10        30:28   28

7. Jedinstvo (BPS)     22        8          3          11        36:46   27

8. Vojvodina  22        5          6          11        31:42   21

9. Hajduk       21        5          3          13        26:56   18

10. Mladost    22        5          2          15        31:58   17

11. Obilić        21        4          2          15        18:61   14

12. Sloga         21        0          2          19        8:88     2