2024. augusztus 3., szombat

U20-AS VB: Emberhátrányban, öngóllal

A szerb válogatott jutott be az Új-Zélandon zajló U20-as világbajnokság negyeddöntőjébe, miután hosszabbításban 2:1-re legyőzte a magyar csapatot. A meccs nagy részében ugyan Szerbia dominált, de miután Magyarország Mervó Bencének a tornán lőtt ötödik góljával megszerezte a vezetést szűk egy óra elteltével, úgy tűnt, hogy az E csoport 3. helyén továbbjutó együttes a D jelű kvartett csoportelsője fölé kerekedik. Igen ám, de a ráadás első percében egy védelmi megingást kihasznált a szerb csapat, egy szöglet után Ivan Šaponjić fejelt a végig remekül védő Székely György kapujába. Egy perccel később második sárga lappal kiállították Milan Gajićot, így a magyar együttes emberelőnyben játszhatott a hosszabbításban. Bernd Storck kiválasztottjai azonban nem éltek a lehetőséggel, hiszen nem tudták feltörni a betömörülő szerb védelmet, helyzetük is alig akadt, ráadásul a 118. percben Talabér Attila öngóljával Szerbia szerezte meg a vezetést és ezzel együtt a győzelmet is. A MTK játékosa egy veszélytelen középre adásba olyan rosszul ért bele, hogy a labda védhetetlenül hullott a kapu hosszú oldalába.

A találkozó után a szerb csapat szakvezetője, az egykor Spanyolországban légióskodva hírnevet szerző Veljko Paunović a továbbjutást kiharcoló „21 oroszlánt” méltatta: „Biztos voltam benne, hogy kiharcoljuk a hosszabbítást, mert ez a csapat mindig az utolsó pillanatig küzd, s ennek köszönhetően többször képes volt hasonló helyzetben egyenlítő vagy győztes gólt szerezni. Huszonegy oroszlán van a szerb keretben, mindegyikük szívvel-lélekkel küzd, és mindent belead a pályán. Mindig is töretlen volt a hitünk. Az egyenlítő gólnál tudtam, hogy ezt már csak mi nyerhetjük meg, mondtam a srácoknak, hogy maradjanak türelmesek, mert úgyis adódik egy lehetőség, és ha az eljön, gól is lesz belőle. Még itt vagyunk, életben maradtunk!”

A magyar kapitány, Storck szerint ezen a meccsen is meglátszott, hogy Szerbiában bátrabban nyúlnak a klubok a fiatalokhoz: „Elsősorban büszke vagyok a csapatomra, mert nagyszerű mérkőzést játszottunk egy kiváló ellenféllel. Tudtuk, hogy kevés helyzetünk lesz, és azt is, hogy döntőnek bizonyul majd azok megfelelő kihasználása. Sajnos ma két nagyon hasonló erősségű együttes meccsén nem sikerült megfelelő eredményt elérnünk. Ezen a találkozón látszott, mekkora előny, hogy Szerbiában bátran szerepeltetik legmagasabb szinten a fiatalokat a klubjaikban, és a magyar szövetség hasonló irányú törekvéseit igazolja, hogy ezen a vébén a mi játékosaink is igen magas szinten bizonyították a versenyképességüket.”

A találkozó követően játszották az Egyesült Államok–Kolumbia nyolcaddöntőt, amelyet az észak-amerikai együttes nyert meg 1:0-ra, így Szerbia ezzel a csapattal mérkőzik meg a legjobb négy közé jutásért közép-európai idő szerint vasárnap 6.30-kor. A többi szerdai nyolcaddöntőben Mali meglepetésre 3:0-ra legyőzte Ghánát, egy másik afrikai csapat, Szenegál pedig 1:1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyespárbajban múlta felül Ukrajnát