2024. augusztus 3., szombat

Rendőri pofonok miatt kapták meg az albánok a három pontot

A szerbiai tájékoztatási eszközök értesülései szerint a nemzetközi sportdöntőbíróság (CAS) azért döntött úgy, hogy az október 17-én megrendezett Szerbia–Albánia Eb-selejtezős mérkőzésen, amely a sorozatos incidensek miatt félbeszakadt, a győzelemért járó három pontot Albániának adja, mert egy rendőr, aki a találkozón a rendfenntartók megkülönböztető mellényét viselte, megütötte a vendégcsapat játékosait. A CAS döntése értelmében Szerbiától még levonnak három pontot, így a Radovan Ćurčić vezette nemzeti csapat jelen pillanatban a csoport utolsó helyén áll mínusz két ponttal.

A Lausanne-ból érkező első hírek szerint nem az volt a fő gond, hogy a mérkőzést nem folytatták, s az sem, hogy a genovai incidens kirobbantója, Ivan Bogdanov a pályán sétált, s habár sokat nyomott a latban, nem az volt a perdöntő, hogy a szurkolók a pályára özönlöttek és székekkel ütötték az albán játékosokat. Hanem egy rendőr, aki a pályán tartózkodott, és verekedni kezdett az albán játékosokkal. A Blic napilap értesülése szerint ez a tényező volt az, ami miatt a CAS megváltoztatta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntését, s Albániának adta a győzelemért járó három pontot.

„A Szerbiai Labdarúgó-szövetség (FSS) képviselői igyekeztek megmagyarázni a CAS-nak, hogy egy személy cselekedetei miatt a következményeket nem viselheti a teljes szövetség, de Lausanne-ban nem fogadták el ezt a magyarázatot. Természetesen az, hogy néhány huligán beszaladt a pályára és fizikailag bántalmazták az albán labdarúgókat, még súlyosbító körülmény volt a szerbekre nézve” – olvasható a Blic cikkében.

Szerbia ezzel minden esélyét elveszítette, hogy ott legyen a jövő évi, Franciaországban sorra kerülő, 24 csapat részvételével zajló Európa-bajnokságon.