2024. december 22., vasárnap

Az energiahatékonyság érdekében

Hamarosan sor kerül az óbecsei községháza energetikai felújítására

Egy, mintegy 39 millió dinár értékű projektnek köszönhetően hamarosan sor kerül az óbecsei községháza energetikai felújítására. A bányászati és energiaügyi minisztérium csaknem 27 millió dinárt biztosít erre a célra, Óbecse község önkormányzata pedig további 12 milliót. A felújítást szabályozó szerződést dr. Vuk Radojević, Óbecse község polgármestere írta alá. A projekt magába foglalja a homlokzati asztalosszerkezetek és az összes nyílászáró cseréjét, valamint a tető hőszigetelését.

– Köszönetet mondok a bányászati és energiaügyi minisztériumnak a támogatásért, valamint azért, hogy felismerte a községháza energiahatékonysága javításának szükségességét. Ez a csodálatos épület Óbecse kellős közepén az 1880-as években épült, és alapos felújításra szorult. A projekt befejezése után ez a pompás építmény sokkal szebb lesz, és jelentős energiamegtakarítást érhetünk majd el a fűtés és hűtés terén is – mondta dr. Vuk Radojević. Emlékeztetett arra, hogy tavaly a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet támogatásának köszönhetően felújították a tetőszerkezet egy részét. A munkálatok összértéke akkor csaknem 40 millió dinárt tett ki, ebből a helyi önkormányzat tízmillió dinárt biztosított.

– Néhány napon belül megkezdődik a tető felújításának második szakasza. Ennek értéke mintegy 70 millió dinár, ebből az önkormányzat 10 millió dinárral járul hozzá, a fennmaradó összeget pedig a Tartományi Műemlékvédelmi Intézet biztosítja. Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy forrásokat biztosítsunk az óbecsei Városi Színház teljes, külső és belső felújításához is. E projekt becsült értéke megközelítőleg 100 millió dinár. Minden elképzelés és projekt a polgárok igényeinek megfelelően valósul meg, hiszen szerintük rendezni kell a város központját, amely minden önkormányzat arca és tükre – tette hozzá a polgármester.
Óbecse központjában, a fő téren több régi épület ékeskedik. Az északi oldalon a Nagyboldogasszony római katolikus templom található, keleten pedig az 1858-ban épült Szent György ortodox templom három tornya magasodik az ég felé. Az első, nádtetejű katolikus templom 1763-ban épült Óbecse központjában, ennek a helyén 1830-ban építették meg az új templomot, melynek védőszentje Nagyboldogasszony lett. Ezenkívül itt található az óbecsei Városi Színház épülete is, amely ugyancsak a település régebbi építménye. Az épület eredetileg a magisztrátusnak adott otthont, később kaszárnya működött benne, majd ebben az objektumban nyílt meg a híres Central Hotel, amely a szállodai és vendéglátói szolgáltatások mellett a szerencsejátékokhoz, valamint a világ legrégebbi mesterségéhez kapcsolódó, kiegészítő szolgáltatások széles skáláját kínálta vendégeinek. A Fő utca felőli épületrészben évtizedek óta az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola működik. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Óbecse központjának egyik ékessége napjainkban is a községháza, amely a tér nyugati részén húzódik, és egyben a helyi közigazgatás központja is (Fotó: Kancsár Izabella)