A tornyosi Radnički Gladiolus Futballklub első csapata tegnap este a Tisza Menti Liga válogatottjával mérkőzött meg. Búcsú volt ez a Tisza Menti Ligától, hiszen a csapat őszre a Szabadkai Ligában folytatja a küzdelmeket. Kis Bicskei Árpád, a Radnički Gladiolus első csapatának edzője azt mondja, megfelelő erősítéssel megállják helyüket a Szabadkai Ligában:
– A továbbiakban is számítunk a csapat minden tagjára. Két éve dolgozunk ezekkel a fiúkkal, és jól összekovácsolódtunk. Erősíteni mindenképp akarunk, elsősorban egy csatárra lesz szükségünk, meg a védelembe kell egy oszlopos tag. Ha ezt biztosítani tudjuk, akkor minimum középhelyezésre számítunk.
Kovács Tibor, a klub főtámogatója szerint nehéz lesz bennmaradniuk a Szabadkai Ligában:
– Mi nemcsak egy évig akarunk a Szabadkai Ligában játszani, hanem bent is akarunk maradni, mert az utánpótlásunknak megfelelő szintet akarunk biztosítani. Az előttünk álló szezonra a környékbeli településekről várunk néhány jó játékost, de 2-3 év múlva már a saját nevelésű játékosainkkal akarjuk megtölteni az első csapatot. A cél tehát megkapaszkodni a Szabadkai Ligában.
Tornyos: Radnički Gladiolus–Ligaválogatott 3:1 (1:0)
Tornyosi pálya, 100 néző, vezette: Trbović (Törökkanizsa). Góllövők: Horvát, Vajda és Nyári, illetve Vólenter.
Radnički Gladiolus: Gubik, Kasza (Nyári), Fábrik, Homolya (Petrás), Hajagos, Fekete Kr., Belec, Sárközi R., Horvát, Sárközi I. (Vajda), Gyatkó (Fekete Ko.).
Ligaválogatott: Pantelin, Rankov (Dobevski), Mőgity (Horvatov), Nenadov, Sarapa, Kálmán (Krajinović), Liptai (Trivić), Nikolin, Vastag (Vólenter), Malbaški, Đukić (Mićović).
Élvezetes mérkőzést játszott a Tisza Mente bajnoka és liga válogatottja. A harcias és küzdelmes találkozón sok gólhelyzetet láthatott a közönség, ezekből a hazaiaknak háromszor sikerült betalálniuk, míg a vendégeknek egyszer. A hazai csapat megérdemelten nyerte meg a találkozót, illetve megérdemelten lett a Szabadkai Liga új tagja.