A 2007/2008-as idény végén 34 év után A Zenta Labdarúgóklub visszakerült a III. ligába, vagyis több mint három évtized után ismét szövetségi focicsapata lett a Tisza-parti városnak. Az őszi idényt az 5. helyen fejezték be, 26 ponttal, 22:20-as gólkülönbséggel: a csapat nyolc mérkőzést nyert meg, kétszer játszott döntetlent és ötször szenvedett vereséget.
– Számunkra teljesen ismeretlen volt a III. rangfokozat, hiszen csak annyit tudtunk róla, hogy egy kiegyensúlyozott, erős ligáról van szó, de a csapatokról nagyon keveset tudtunk. Az elsődleges célunk a bennmaradás volt, s ezenkívül az, hogy a csapattal minél jobb eredményt érjünk el. Az elején kicsit akadozott a gépezet, ugyanis volt két súlyosabb vereség, a Kikinda elleni 5:1 és az újvidéki Proleter elleni 3:0, de utána jött egy nagyon jó sorozat, ugyanis a hatodiktól a tizenkettedik fordulóig nem veszítettünk, s néhány idegenbeli siker is „becsúszott”. Az ötödik hellyel nagyon elégedettek vagyunk, ennek ellenére a célunk még mindig a bennmaradás, de most már nyugodtan kijelenthetem, hogy ha akarnánk se eshetnénk ki a ligából. A tavaszi idénynek azzal a céllal vágunk neki, hogy minél szebb labdarúgást játsszunk, s ezáltal még több nézőt sikerüljön lecsalogatnunk a népkerti stadionba – mondta Özvegy József, a klub titkára és kapusedzője.
• Nemcsak a felnőttcsapatnál, hanem az utánpótlás terén is komoly munka folyik Zentán.
– A zentai focisulit Bognár András nyugalmazott tornatanár vezeti, s az ő munkáját még egy tornatanár, Rade Radulaški és egy pedagógus, Gordán Kolos segítik. Ők nemcsak hobbiból foglalkoznak a fiatalokkal, és nemcsak a labdarúgásra tanítják őket, hanem nevelik is a fiatalokat, hiszen az is a célja a labdarúgásnak, hogy a gyerekek ne az utcán lézengjenek, ne a számítógép előtt töltsék napjuk nagy részét, hanem mozogjanak. Fontos még megemlíteni, hogy a téli szünet alatt sem állt le a munka, az általános iskolák tornatermeiben edzőink foglalkoztak a fiatalokkal.
• A III. ligában már nem ülhet szakképzetlen edző a padon.
– Bane Bulatovićnak, a főedzőnek és nekem is megvan az UEFA-licencünk, az erőnléti edzőnk, Matók Róbert pedig testnevelési egyetemet végzett. Rajtunk kívül a munkából alaposan kiveszi a részét Kovács Gyula – Gyufi is, aki valamennyi korosztálynak a fizioterapeutája. Ebből is látszik, hogy valamennyi edző zentai, így könnyen együttműködhetnek, és ez is egy fontos tényező. A klub szerintem azért is ilyen sikeres, mert jó az összhang, nemcsak a csapaton belül, hanem a szakmai stáb és a vezetőségi tagok között is.
Branislav Bulatovićtól, a csapat edzőjétől azt kérdeztük, hogy mi történt a 6. forduló után, amikor a csapat számára ismeretlen szó volt a vereség.
– A nyári felkészülési időszak igen rövid volt, és ez az idő nem volt elég ahhoz, hogy az új játékosok beilleszkedjenek a csapatba. Mivel minden poszton kiváló játékosaink vannak, csak idő kérdése volt, mikor találják meg az összhangot, s mikor alakul ki egy egységes csapat, amely bárkit képes legyőzni. Az 1. fordulóban, amikor a temerini Sloga otthonában léptünk pályára, a játékosok megijedtek: volt bennük egyfajta félelem, amit az új liga okozott. Néhányan meglepődtek, hogy több gólhelyzetünk is adódott azon a találkozón, és a játékosok sem hitték el, hogy mi idegenben is nyerhetünk, ennek lett a következménye a minimális vereség. Azt hiszem, hogy a klub vezetősége, a szakvezetés, a játékosok és a szurkolók is elégedettek az ötödik hellyel, de én személy szerint nehezen tudom elfelejteni a Palics és a torontálvásárhelyi Spartacus elleni vereségeket, mert ha azok nincsenek, akkor az őszi bajnok Proleterhez hasonlóan 32 ponttal fejeztük volna be az idényt. Sajnos az említett két vereséghez, habár nem szoktam foglalkozni a bíráskodással, úgy érzem, egy kicsit a játékvezetők ténykedése is hozzájárult.
• Azt mondják az okosok: győztes csapaton ne változtass.
– Igen, ezzel mi is egyezünk, ezért a célunk az, hogy a csapatból mindenkit megtartsunk. Ha mégis akad olyan, aki másik klubba igazolna, akkor nem gördítenénk elé semmiféle akadályt. De ha ez bekövetkezne, akkor a távozót pótolunk kellene, mivel egy elég szűk kerettel játszottuk végig az őszi idényt. A felnőttcsapathoz csatlakozik még a három legtehetségesebb kadét játékosunk, név szerint Farkas Dániel, Pócs Tamás és Dušan Vorgić. A felkészülést január 17-én szerettük volna elkezdeni, de a csúszós utak és a rossz idő közbeszólt, így az első hétre mindenki megkapta a terveket, amelyeket otthon kell teljesítenie, Zentán pedig 24-én kezdjük el a közös munkát.
Predrag Đurović, a Zenta Labdarúgóklub végrehajtó bizottságának a tagja az évsportolója-választásról és a klub anyagi helyzetéről mondott néhány szót.
– Az a ranglista, amelyet a zentai sportmunkások készítettek el az évsportolója-választás alkalmából, sokkal többet árul el róluk, valamint arról, hogy mennyire jártasak a helyi sportéletben, mint a zentai sportról. Sajnos nem tudjuk, hogy kik adták le voksaikat, de ez nem is annyira érdekel bennünket, mivel bebizonyosodott, hogy azok, akik döntöttek, ki legyen Zentán az év sportolója, az év edzője, melyik legyen az év klubja, ezt úgy tették, hogy nem foglalkoztak sem a tömegességgel, sem a sportok népszerűségével, sem az eredményekkel. Nem szeretném mások munkáját lebecsülni, de az biztos, hogy vannak olyan egyéni sportágak, amelyek a labdarúgás elé kerültek, miközben a helyük nem ott lett volna. A 2008-ban nyújtott teljesítményünket figyelembe véve az évsportolója-választás egy kis árnyékot vetett a sikereinkre, de persze ez nem kisebbíti az eredményeinket, csak egy kicsit keserű szájízzel gondolunk majd vissza a történtekre, ugyanis a Szerbiában található 1200 labdarúgóklub közül jelenleg az első 40-ben vagyunk, edzőink 150 játékossal dolgoznak, az utánpótláscsapataink minden korosztályban megállják a helyüket.
• Többen is kifogásolták, hogy kevés a zentai a csapatban.
– Sajnos erről nem mi tehetünk, hiszen a fiatalok a középiskola elvégzése után egyetemi tanulmányokat folytatnak, Újvidéken, Szabadkán, Szegeden. Sokan ekkor abba is hagyják a sportolást, így a labdarúgást, vagy ha nem akasztják szögre a cipőt, akkor már csak hobbiszinten játszanak, ami a III. ligában való szerepléshez nem elegendő. Általában a környékbeli városokból próbálunk játékosokat igazolni, vagyis Csókáról, Padéról, Adáról, Nagykikindáról.
• A labdarúgás a világ legköltségesebb sportágai közé tartozik.
– Az a pénz, amit mi az önkormányzattól kapunk, elenyésző ahhoz képest, amennyi a mi kiadásaink fedezéséhez szükséges. A felnőtt- és az utánpótláscsapatok utaztatása rengeteg pénzbe kerül: minden hétvégén öt csapatunk lép pályára. Ha pedig saját közönségünk előtt játszunk, akkor a hivatalos személyeket kell fizetni, ami az öt csapat esetében több mint 40000 dinár. Azért mondom ezt el, mert nem szeretném, ha valaki azt hinné, hogy a labdarúgásból meg lehet gazdagodni. Lehet, de arra csak a nagy klubok képesek, a kisebbek olyanok, mint egy feneketlen kút, csak nyelik a pénzt.
• Ha megszületne a sportklubok privatizációjáról szóló törvény, az változtatna a helyzeten?
– Előbb meg kellene születnie, aztán el kellene hogy fogadják, de azt hiszem, hogy a privatizációval is csak egyes sportágakban a nagy klubok járnának jól, amelyeknek vannak bevételi forrásaik. Ugyanis ha valaki megvenné a Zenta Labdarúgóklubot, nagy kérdés, hogy mi lenne az övé. Az a labdarúgópálya, amit nemrég az atlétikai és a fociklubot irányító vezetők közösen felújítottak? A kis kluboktól a támogatók, a mecénások menekülnek. Szerencse azonban, hogy vannak még olyanok, akik régebben itt játszottak, és mindent megtesznek, hogy a klub nemcsak életben maradjon, hanem sikeres is legyen.
