2024. december 22., vasárnap
ADORJÁN

A bennmaradás a fő cél

Az adorjáni Tisza labdarúgói felkészülten várják a tavaszi bajnokság rajtját. Az átfogó edzéseket még január 12-én kezdték meg, a vasárnapi, Kikinda elleni találkozó (14.30) előtti utolsó felmérő pedig a kupa szabadkai körzetének a negyeddöntője volt a Becse ellen.

Branislav Bulatović szakvezető 33 edzést és 7 felkészülési mérkőzést tartott eddig, s teljesen elégedett a látottakkal: „A tóthfalui Nyers István Akadémián valóban minden feltételünk adott volt, s egy pillanatra sem kellett eltérni a vázolt terveinktől, mert még az időjárási viszonyok is kedveztek. Útközben teljes lett a csapat, mert ősszel hét játékos, Lazić, Ivanović, Šavija, Matijašević, Damjanović, Orčić és Sinkovics elment, de ugyanennyi, Antić, Svitić, Arežina, Nikolin, Vasić, Krmar és Čordašić érkezett. Az átigazolási időszakkal nem lehetünk teljesen elégedettek, de úgy gondolom, hogy erősebbek lehetünk tavaszra. A felkészülés során voltak jobb és rosszabb meccseink, szerintem a legjobb teljesítményt az NB II.-es Csákvár ellen nyújtottuk, amelyet 1:0-ra legyőztünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy küzdenünk kell a kiesés ellen, így most ez a prioritás a klubban. Ha viszont az első meccseken jobb eredményeket érünk el, békésebb vizekre evezhetünk, s ez megnyugtatná a csapatot” – nyilatkozta a vezetőedző.

Branislav Bulatović (a szerző felvétele)

Branislav Bulatović (a szerző felvétele)

Fejős Áron stabil tagja a kezdőcsapatnak, ő is optimista a folytatás kapcsán, mert szerinte a 10. helyen lehet javítani: „Jók voltak a felkészülések, így most mindannyian győzelmet várunk a nagykikindaiak ellen. Én valamennyi felkészülési mérkőzésen játszottam, négy gólt és öt gólpasszt adtam, úgyhogy elégedett vagyok. Szerintem ez jobb csapat, mint az őszi, így akár az 5–6. helyre is felérhetünk.”

Fejős Áron (a szerző felvétele)

Fejős Áron (a szerző felvétele)

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás