Bő másfél hónapos szünetet követően folytatódik az NB I. Rögtön a tavaszi idény első fordulójában nem akármilyen csemegét találhatnak a magyar labdarúgás szerelmesei, hiszen a bajnok Ferencváros és a jelenleg negyedik helyen álló MTK örökrangadójával zárul a hétvége. Papíron természetesen a zöld-fehérek az esélyesebbek, ugyanakkor nem szabad azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a Fradira ma este az Európa-ligában sorsdöntő találkozó vár az AZ Alkmaarral szemben, így egy minden szempontból kimerítő összecsapás után Robbie Keane-nek okosan kell gazdálkodnia a rendelkezésre álló játékoskerettel.
A téli átigazolási időszak eddigi szakaszában főként az Újpest jeleskedett. Az elmúlt napokban a lila-fehérek megszerezték a tapasztalt, 28 éves lengyel középpályást, Damian Rasakot. „Amikor értesültem róla, hogy az Újpest érdeklődik irántam, még nem tudtam sokat a klubról. Persze azt igen, hogy létezik, de azt nem, hogy ekkora tervek vannak, és ilyen alapos építkezés zajlik. Ez volt az első szimpatikus dolog, hogy a klub előre akar lépni, fejlődni akar, ezek pedig igazán fontos tényezők számomra. Vezéregyéniségnek és jó játékosnak, igazi irányítónak tartanak, remélem, tényleg ilyen vagyok, és fel tudok nőni ezekhez a szavakhoz. Őszintén hiszek abban, hogy némi tehetséggel megáldva ezek a dolgok mind kellenek ahhoz, hogy sikeres legyél a pályán, ezért is szerethettek a korábbi klubomnál. Amikor két éve a Górnik Zabrzéhez igazoltam, az első mérkőzéstől kezdve megkaptam a támogatást, soha nem mondtak le rólam. Ez a szurkolókról is szól, értük teszed, amit teszel. Ezek mind segítettek abban, hogy az a játékos legyek, aki ma vagyok. Az, aki harcol a csapatért, aki áldozatokat hoz, de mindeközben az is, aki miatt érdemes kimenni, és tud olyan megmozdulásokat, cseleket, passzokat mutatni, ami örömöt okoz, mert a szurkolók ezért is járnak a meccsekre. Remélem, ha ezeket a képességeimet meg tudom mutatni, akkor az Újpest szurkolóitól is olyan támogatást kapok, mint a korábbi klubomnál, de igen, ehhez először rajtam a sor, és én mindent el fogok követni ezért” – nyilatkozott szerződtetését követően a játékos.
Az új játékosnak már mindjárt első magyar bajnoki találkozóján nehéz dolga lesz, mivel a lilák szombat este Miskolcon vendégszerepelnek, és oda a csapatok ebben az idényben sem nyerni járnak.
Ugyanakkor természetesen nem az Újpest az egyedüli gárda, amely komoly erősítést tudhat maga mögött. A Debrecen a Bundesligában szereplő St. Paulitól vette kölcsönbe a brazil Maurides Roque Juniort. A 30 éves csatár ugyan a német bajnokságban nem találta fel magát, de korábban a portugál első osztályban 77 mérkőzésen 19 gólt és 8 gólpasszt jegyzet. Megfordult a CSZKA Szófia csapatában is, ahol 21 találkozón 9 találatig jutott. Nem mellékes körülmény az sem, hogy a bolgár fővárosban Nestor El Maestro volt az edzője, így minden bizonnyal könnyen alkalmazkodik majd a Loki játékához is. A hajdúságiaknak nagy szükségük van egy gólerős támadóra, mert jelenleg kiesőhelyen tartózkodnak. A veterán brazil már vasárnap, a Nyíregyháza ellen megmutathatja, mire képes.
Az őszi bajnok Puskás Akadémia is szükségesnek érezte, hogy új játékossal erősítse meg keretét. A téli átgazolási időszakban elsőként az örmény válogatott Georgi Harutyunan érkezett Felcsútra. A mindössze 20 éves játékos a mértékadó Transfermarkt szerint 1 millió eurót ér, korábban a Krasznodar csapatában játszott, és minden bizonnyal komoly erősítést jelent a listavezető klubnak, amelyre szombat délután Székesfehérváron megyei rangadó vár.
A hétvége programja, szombat: Paks–Győr (14.30), Fehérvár–Puskás Akadémia (17.00), Diósgyőr–Újpest (19.30). Vasárnap: Debrecen–Nyíregyháza (12.45), Kecskemét–Zalaegerszeg (17.30), Ferencváros–MTK (20.15).