2025. április 18., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Rice, a bombázó

Nem meglepő módon az Ágyúsok rohamaival kezdődött az Arsenal–Real Madrid rangadó. Főként Thomas Partey és Declan Rice veszélyeztette a királyi gárda kapuját. Bő fél óra kellett a spanyoloknak, hogy rendezzék soraikat, ekkor Kylian Mbappé egy ellentámadás során ígéretes pozícióból vette célba a vendéglátó kapuját, de David Raya, a londoniak kapusa hárított. A második játékrész is angol rohamokkal kezdődött. Amikor már úgy tűnt, hogy a Real védelme óriási szerencsével átvészeli az újabb nehéz időszakot, Rice egy bámulatos szabadrúgásból előnyhöz juttatta csapatát, majd bő tíz perccel később nem kevésbé szép mozdulattal másodszor is eredményes volt pontrúgásból. 

Ezt követően a gólszerzés reményében kitámadó vendégeknek Mikel Merino adta meg a kegyelemdöfést. A hajrára a sorozat címvédője teljesen szétesett, ráadásul az utolsó pillanatokban Eduardo Camavinga buta módon begyűjtötte második sárgalapját is, ám ennek nagy jelentősége már nem volt.

Az este másik találkozóján a Bayern München az Intert fogadta. A mérkőzés elején a bajorok játszottak veszélyesebben, ám ennek ellenére a vezetést Lautaro Martíneznek köszönhetően a vendégek szerezték meg. A folytatásban a müncheniek több ígéretes gólhelyzetet is elpuskázták, ám végül a csereként beálló Thomas Müller a tőle megszokott közeli találatával kiegyenlített. Harry Kane kis híján megfordította a mérkőzést, azonban képtelennek bizonyult ziccerét gólra váltani. A büntetés természetesen nem maradt el, egy kontra során Davide Frattesi megnyerte az Internek a mérkőzést, így a milánóiak kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések: Arsenal–Real Madrid 3:0, Bayern München–Inter 1:2.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Declan Rice gyönyörűen csavarta el a fal mellett (Fotó: Beta/AP)