2024. szeptember 11., szerda

Troicki sírva fakadt a Tipsarević-interjú közben

Élete legnehezebb időszakának nevezte a jelenlegit Viktor Troicki: a szerb teniszező a televízió képernyője előtt ülve nézte végig, ahogy a Davis-kupa elődöntőjében Szerbia legyőzte Kanadát, és bejutott a novemberi döntőbe, amelyet Belgrádban rendeznek majd. Az elődöntős győzelmet a szerb férfi teniszválogatott tagjai Troickinek ajánlották, akit a szervezők – a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) határozata miatt – nem engedtek be a belgrádi Kombank Arenába, mivel a teniszezőt doppingvétség miatt júliusban 18 hónapra eltiltották. Troickit azért büntették meg a monte-carlói verseny után, mert vizeletmintát ugyan adott, de a vérvizsgálatot megtagadta. A 27 éves Troicki rosszullétre hivatkozva kérte, hogy tekintsenek el a vérvételtől, a doppingellenőrök pedig ehhez hozzájárultak. Troicki – aki 12. is volt a világranglistán – 2015. január 24-éig nem léphet pályára.

– A válogatott valamennyi tagja teljes mértékben támogatott, s nagyon szép nyilatkozatokat adtak a háromnapos mérkőzés alatt, s ezért mérhetetlenül hálás vagyok nekik. Amit értem tettek, arra életem végig emlékezni fogok – mondta Troicki a Sport napilapnak, s hozzátette, hogy ez is bizonyítja, kiváló emberek és igaz barátok. – A Kanada elleni párharc mind az öt mérkőzését megnéztem a televízióban, s a mindent eldöntő mérkőzés utáni nyilatkozatban, amikor Tipsarević azt mondta, nekem ajánlja a győzelmet, kicsordultak a könnyeim. Rögtön utána hallottam, amint Đoković és a nézők a nevemet skandálják. Egyedül voltam otthon, s nem emlékszem arra, hogy valaha volt-e ennél nehezebb pillanat az életemben.

Troicki a lausanne-i székhelyű Nemzetközi Sportdöntő Bíróságnál beadta fellebbezését az ITF 18 hónapos eltiltása ellen: – Keményen edzek, úgy, mintha semmi se történt volna. Csak így maradhatok erős fejben, és csak így tudom felkészülten várni az újrakezdést, bármikor is legyen az. Hiszek abban, hogy jobb leszek, mint amilyen voltam, s sikerül megvalósítanom a céljaimat. Bízok benne, hogy ez a rémálom minél előbb véget ér, s nemsokára ismét azt csinálhatom, amit legjobban szeretek, vagyis teniszezhetek – nyilatkozta Troicki.